Ilyen nagy a különbség az MSZP és a Jobbik között?
2011 környékén még az összes közvélemény-kutatásban az szerepelt, hogy az MSZP szakadása következtében a Jobbik már népszerűbb párt, mint az MSZP, az Ipsos mostani felmérése szerint azonban az MSZP 26%-on, míg a Jobbik mindössze 12%-on áll.
Becslések szerint a Fidesznek 2 millió, az MSZP-nek 1 millió, a Jobbiknak 0,7 millió támogatója van jelenleg az országban.
De úgy is csak az számít, hogy a választások napján, hogyan döntenek az emberek.
"#1: Kb. minden közvélemény-kutatásban ugyanaz az eredmény +-pár %. Lehet, hogy rossz 100 embert kérdeznek meg?"
Ja, vagy csak Butapesten kérdezgetik az embereket.
Amúgy én még nem hallottam senkitől, hogy megkérdezték volna, szóval az se biztos, hogy kérdezgetnek. lehet, hogy a hasukra vágnak és akkor benyögnek valamit vagy megnézik az előző közvélemény kutatásuk anyagait és megnézik, hogy a többi ilyen mit mért legutóbb és abból tolnak ők is százalékokat. Ez olcsóbb megoldás, mint utcára menni és kérdezgetni az embereket...
Jó, akkor ilyen esetben meg leginkább azoknak a véleményéből jön ki eredmény, akik amúgy is imádnak ilyen nyereményjátékokkal meg kuponokkal szórakozni.
Ezek a réteg pedig leginkább az otthonülő nők közül kerül ki.
"Jó, akkor ilyen esetben meg leginkább azoknak a véleményéből jön ki eredmény, akik amúgy is imádnak ilyen nyereményjátékokkal meg kuponokkal szórakozni.
Ezek a réteg pedig leginkább az otthonülő nők közül kerül ki."
Te tényleg ennyire ostoba vagy? Egy kutatás nem úgy történik, hogy kitöltetünk egy kérdőívet az emberekkel és megnézzük, mi jön ki eredményül - akkor bárki végezhetne közvéleménykutatást, de ezek valójában hónapokig is eltartanak. Van olyan eredmény is, hogy egy bizonyos korosztályon belül milyen mondjuk az egyes pártra szavazók aránya, s uganígy a magyar átlaglakosság összetételét ismerve lehet korrigálni az eredményeket, így hiába tölti ki mondjuk 1000 átlagember meg 4000 nő, lehet úgy átszámítani a kapott eredményeket, hogy az nagyjából a valóságot tükrözze.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!