Melyik kormány és hogy tudná megoldani az ország problémáit?
Amiket látok/hallok, mindegyik kormányról csak lejárató szövegek vannak és mindegyik kormány nyomatja az ígéreteket, de ennek túl sok értelme nincs. Viszont az élet egy kicsit sem lett jobb, mint néhány éve.
Egyszerűen semmi pozitív képet nem látok a jövőről, egyik kormányban sem látom, hogy meg akarná oldani az ország problémáit, mindegyik a saját érdekét akarja és ebben nincs benne az, hogy az embernek legyen lehetősége jól élni, ugyanis a gazdagok gazdagodnak, a szegények szegényednek, az átlagosok meg igyekeznek túlélni.
A világ ilyen. Az embert az érdekei mozgatják. Más kérdés, hogy ki mit tart érdekének. Például, akit beetetnek valami maszlaggal, utána akár azt is érdekének tartja, ami tönkre teszi.
Olyan kormány nincs. Ennek több oka van, és az okok is folyamatosan változnak, de az egyik például az, hogy a kormányt a polgárok választják. Mivel beetetik őket, többnyire rosszat. Nehéz megmondani, mik is pontosan az érdekei valakinek.
Ellenséges légkörben nem is lehetséges "jó" kormány, csak kevésbé rossz. Ennek az az oka, hogy a "jó" kormány az ország egészének felemelkedésén munkálkodna, viszont akiknek ez nem érdekük (a hatalmon lévők, a másokból élők), elhitetnék sok emberrel, hogy a kormány csal. Az emberek meg leváltanák. Ezért jelenleg csak olyan kormány "életképes", amelyik tesz jót is, de energiája jó részét az ellenérdekeltek leszerelésére fordítja. Ahogy már az ellenségeskedés szűnőben, úgy egyre több energiát lehet fordítani az előrehaladásra. De ezt senki nem hiszi el.
Az nem igaz, hogy nem akarnak tenni az országért. Tény, hogy be akarják betonozni a hatalmukat, de ez mégis jobb, mint a kiszámíthatatlan kimenetelű választások. A parlamenti váltógazdaság nem jó, ezzel együtt az egész politika és a képviselői felszólalások. Emiatt van az, hogy az ország nem halad.
Ide egy karizmatikus egyéniség kellene, aki szakértőkkel veszi körül magát (nem csak konzervatívok, hanem zöldek, szocik, liberálisok, minden nézőponthoz tartozó emberek)és így irányítják az országot. Ha bizonyítani tudják, hogy jó lesz, csak türelmesnek kell lenni, akkor lehet előre indulni.
Itt nem diktatúráról van szó, hanem igazságos egyeduralomról, ami nem idejétmúlt. Minden rendszer legjobb részét összemosva kialakítható egy vezető réteg.
A Fidesz is ezt teszi, de nem mondja ki, mert meg van kötve a kezük. Ha a Fidesz lemondana saját párthatalmi ambícióiról és Orbán, akinek tulajdonképpen teljhatalma van, valóban, gyakorlatban és látványosan akar radikálisat lépni, akkor kiépítene egy tudósokból, szakértőkból álló elitet és királyt rakna a betöltetlen trónra Áder helyére. Ezzel népszerűsítenék a politikát, melyet radikálisan megváltoztatnának. Nem kell fújolni, ezért vagyunk ott ahol.. Mert nem merünk nagyot lépni és nagyot álmodni. Pedig ha sok kicsi álom sikerül, együtt nagyot alkothatnánk. De sajnos a körülmények nem adottak. 2010-ben lett volna lehetőség, de elszalasztották. Ha legközelebb lesz ilyen és egy hasonló teljhatalmú ember, mint az Orbán, aki valóban mer nagyot lépni és be is jön neki, akkor elindulhatunk. Sajátosan, különcként (mindig is azok voltunk) de elindulnánk.. Ez a véleményem. Ha nem csak fröcsögne mindneki, hanem a dolgok mögé néznétek rendesen, nem csak felszínesen, akkor ti is értenétek, hogy mi miért van.
Szóval: Viktor nem szent, de rá kell szavazni 2014-ben, mert ha a baloldal kerül hatalomra, az egy újabb kiszámíthatatlan helyzetet teremtene. Arról nem is szólva, hogy az ég egy adta világon semmit sem fognak tudni kezdeni a hatalommal, mert a Fidesz az egész országba 9 évre bebetonozta a pártkatonáit. Ez ellen pedig nem lehet harcolni. És nem is kell. Adjunk nekik még 4 évet. Ha akkor sem lesz semmi, akkor tévedtem én is és az a kétmillió valahány százezer ember, akik hittek bennük.
De higgyétek el, hogy a Fidesz-t leváltani öngyilkosság lenne. 2018-ban pedig újra visszajönnének. Tehát mi az értelmes választás? Ha nem küzdünk a lehetetlen ellen és 4 évig még várunk. Hátha megéri. Nem kell türelmetlennek lenni, ez van és kész...
"Itt nem diktatúráról van szó, hanem igazságos egyeduralomról, ami nem idejétmúlt."
Csakhogy ez utópia. A diktátor tisztában lesz azzal, hogy korlátlan a hatalma, ezért esze ágában sem lesz a közjóra fordítani azt. Arra fogja felhasználni a hatalmát, hogy konzerválja azt. Fenét fogja ő különböző politikai nézetekkel rendelkező szakértőkkel körülvenni magát, önmagához hű csicskákat fog maga köré venni, akik esetleg értenek is ahhoz, ami rájuk van bízva, de ez sem feltétel.
A politikai váltógazdálkodás, ahol négyévente teljesen új irányt veszünk, nem az igazi. De valószínűleg azért kell négyévente új irányt venni, mert aki négy évig mutatta az irányt, az rossz irányt mutatott. Ha nem négy évig mutatná a rossz irányt, hanem korlátlan ideig, az katasztrófa lenne. Ha jó irányt mutat, akkor meg esetleg nem váltjuk le négy év után, hanem hagyunk neki még négy évet, aztán esetleg még négyet, ha úgy adódik. De mindig ott van a lehetőség, hogy a következő négy évet már nem kapja meg. Nem jó a rendszer, csak a legkevésbé rossz, vagy, ahogy Churchill mondta: a demokrácia a létező legrosszabb berendezkedés, leszámítva az összes többit, amit eddig kipróbáltak.
Abban egyetértek veled, bár ez egy teljesen abszurd helyzet, hogy mindenkinek az lenne a legjobb, ha maradna még négy évig a Fidesz (ennek ellenére nem fogok rájuk szavazni, egyszerűen képtelen vagyok ilyen cinizmusra). Ha jövőre buknak, négy év múlva feltehetőleg visszatérnek, és újra ők jelölik ki a 9 évre választott pártkatonákat.
Ma még utópia. De úgy vélem, hogy egy adott időpontban egy adott helyen egy adott ember valósággá teheti. A jellemzésed a vezetőről csupán általánosítás, amely kicsit majdnem minden emberre vonatkoztatható. Én viszont kifejezetten egy olyan emberről írtam, aki kivétel. Kivételek pedig mindig vannak. Tudom, hogy a leírtak abszurdnak hangzanak és nagyon sok a "ha", de nem lehetetlen. Egyszerűen csak az emberekhez kell szólnia, az emberek közé kell menni és megértetni cifra szavak használata nélkül, hogy mi miért történik.
Ha nem lennének pártok, nem lenne alternatíva, az emberek nem is keresnének mást, nem menne a mindennapi fröcsögés a médiában.
A Fidesz felülről akarja megváltoztatni az országot, ezért nem megy neki látványosan, sőt több helyen visszafelé sül el. Sürgeti őket az idő, az emberek elégedetlenkedése és a nyerészkedő ellenzék folyamatos támadása. Ezért nem működik semmi.
Ha alulról jövő reformok lennének, állandó, széles társadalmi támogatottság, több idő, akkor megfontoltan, lassabban, kevésbé költekezve lehetne keresni a kivezető utat.
Gazdagok mindig is voltak, mindig is lesznek. Ezzel nincs is baj, ha a felesleget visszaforgatják. Erre alapozott a kormánypárt, ami végső soron növekedéshez és jobb életszínvonalhoz vezetne. De soha nem magyarázzák el normálisan, hogy mit miért tesznek.
Annak a folyamatos ismétlése pedig, hogy "Maffiabaloldal", a "Gyurcsány-Bajnai kabinet szélsőséges gazdaságpolitikája" nem vezet előbbre. Csak meguntatja az emberekkel az egészet és a végén ezeket a kijelentéseket természetesnek veszik.
Tehát a Fidesz ugyanúgy rossz, mint a többi, de ő a kevésbé rossz nagy valószínűség szerint. De a hosszú távú következményekről még fogalmunk sincsen. Ez lehet ugyanúgy óriási növekedés, mint óriási visszazuhanás.
A politika messze van az emberektől, idegen tőlük. Az emberek pedig befolyásolhatók, át is verik őket.
Erre lenne megoldás egy teljes váltás. De nincs az a párt, aki feloszlatná magát, a saját munkáját sutba vágná. Ez a szomorú helyzet.
A 9 évre kinevezett pártkatonák pedig ilyen szempontból tökéletes választások. Bebiztosították azt, hogy a Fidesz pár cikluson keresztül még meghatározó párt lesz. Ha most nem nyernek, akkor '18-ban fognak nyerni.
Egy összetákolt baloldali kormány, ha esetleg elérné a többséget, semmit sem fog tudni csinálni az országgal azon kívül, hogy visszazuhanunk a recesszióba. A Fidesz szépen megcsinálta, el kell ismerni. Innen is látszik, hogy a baloldal csak a hatalomra tör, mert nincs olyan programjuk, ami beváltható lenne, és a Fidesz hataloméhsége is látszik, mert ezzel ellehetetleníti az esetleges baloldali kormányzást, ami az embereknek árt.
A 2 párt tehát egymás ellen harcol a hatalomért, amit az emberek sínylenek meg.
Szóval demokrácia? Pártok? Szerintem még meg fogom érni, amikor ez a két fogalom a múlté lesz.
Hosszú időn keresztül ezek nem fenntarthatóak.
Mi már léphettünk volna 2010-ben, de nem tettük meg és most ugyanott vagyunk és még leszünk is, mint az első és mint a második világháború után. A béka se#ge allatt.
"Én viszont kifejezetten egy olyan emberről írtam, aki kivétel."
Túlzottan nagy a kockázat. Tízmilliárd emberből ha egy olyan van, aki törekszik a hatalomra, de azt nem a saját céljára használná fel. És még ezeket is megrészegítheti a hatalom, amikor megszerzik. Ezért mondom, hogy ez utópia, mert lehet arról álmodozni, hogy majd lesz egy diktátorunk, aki tényleg nekünk akar jót, de nem csak ma, hanem egy adott időpontban egy adott helyen sem lesz ilyen, mert a hatalom nem így működik. Ez nem ma utópia, ez mindig is utópia volt és lesz.
"Gazdagok mindig is voltak, mindig is lesznek. Ezzel nincs is baj, ha a felesleget visszaforgatják."
És nem forgatják vissza? Szerinted olyanok a gazdagok, mint Dagobert bácsi a mesében, aki egy hatalmas páncéltoronyban őrzi az aranyát, és fürdik benne meg síel rajta? Nem. Befektetik. Ha esetleg nem itthon fektetik be, az nem azért van, mert mocskos hazaárulók, akik nem akarják, hogy a hazájuk gazdagodjon, hanem azért, mert pl. itthon nem érzik biztonságban a pénzüket. Ami nem is csoda a kormány einstandjait elnézve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!