Miért adta el Csányi a részvényeit?
Nagyon úgy néz ki, hogy a bankokat tényleg előveszik a devizahitelekkel és az áthárításokkal kapcsolatban.
Csányinak van mit aprítani a tejbe és nem akar nagyot bukni. Ráadásul szerintem a politikai Jobbnak is ki van a hócipője azzal hogy még a magyar bankok sem akarnak magyarként működni, versenyt indukálni stb stb.
Az az a politika is nyomás alatt tartja már egy ideje.
Valszín hogy nem hagytak neki más választást.
"jelzem nagyon helyesen, mert elég volt az ilyen Simor és Csányi félékből"
"A Magyar Nemzet Online vasárnap azt írta, hogy értesülése szerint Csányi Sándor komoly szívműtéten esett át februárban, és emiatt határozott a visszavonulásról. "Az OTP nevében határozottan cáfolom a bank elnök-vezérigazgatójának egészségi állapotáról, és esetleges visszavonulási szándékáról szóló híreszteléseket" - reagált a pénzintézet sajtófőnöke.
Az OTP bank első embere a héten nagy mennyiségben adott el a tulajdonában lévő OTP-részvényekből. A mintegy 8 milliárd forint értékű ügyletet a bank közleményében azzal indokolták, hogy a pénzt Csányi Sándor agrárérdekeltségeinek fejlesztésére kívánja fordítani.
Ugyanakkor a piacon részben azzal kötötték össze, hogy a devizahitelesek megsegítésére beharangozott intézkedések a bankok számára jelentős veszteséget okozhatnak, és ez indokolhatta Csányi részvényeladását. Az OTP bank papírjainak árfolyama a múlt héten 16,75 százalékkal esett, 4200 forinton zárt pénteken."
Kérdező, gondolom sokszor lesz fent újra a kérdés, de a legutóbbi pletykák szerint a frissen államosított (értsd haver kezébe adott) Takarékokat össze akarják vonni az OTP-vel. Nem lennék se szövetkezeti tag, se OTP részvényes ha ez igaz.
2-es ezzel az a baj, hogy ha az OTP (ami eddig is szó nélkül zsigerelte saját ügyfeleit bel- és külföldön) marad az "egyetlen" bank vagy monopóliuma lesz, akkor még annyira sem lesz verseny a jelenleg is tetszhalott hitelpiacon. Tehát kis és középvállalkozásoknak ezután is rossz lesz.
Kiváncsi lennék arra az agrárbefektetésre, amelyhez most azonnal kezében kellene, hogy legyen 8 milliárd forint likvid _saját_ forrás, amelynek ráadásul muszáj OTP-részvényekből származnia. Csányi vagyona ugyanis nem kizárólag OTP-részvényekből áll, mégis ezeket öntötte rá a piacra. Arról meg már nem is beszélek, hogy a hitelt is feltalálták. Vagy ez a 8 milliárd csak az önrész? Az elég durva volumenű beruházás lenne, ha még emellé venne fel hitelt. Na de mindegy, ez már az ő dolga.
A betegségéről szóló történet már akkor is nevetséges volt, amikor még nem volt rá cáfolat, nem csodálkozom, hogy ilyet csak a Magyar Nemzetnél tudtak kitalálni. Ha beteg vagyok, akkor nem kezdem el őrültként eladni a részvényeimet, mert azokat tudom örökíteni halálom esetén. Viszont, ha tényleg beteg vagyok, akkor visszavonulok, nem látom el tovább az ország piacvezető bankjának elnök-vezérigazgatói feladatait, és az MLSZ élére is kerestetek a srácokkal egy másik arcot, hogy ne szezon közben kelljen hirtelen keresni valakit, ha esetleg feldobnám a bakancsot.
Én személy szerint, ha nagyon muszáj, akkor shortolásra tippelnék, vagy arra, hogy három év után belátta, hogy itt a bankoknak nem terem babér, ezért kiszáll a banküzletből.
Szerintem komoly dolgok,folyamatok fognak végbe menni úgy ám blokk itt az országban.Főleg,hogy nagy lóvét vett ki.Valószínűleg jól látja át a dolgokat (bár mi még nem tudjuk miről van pontosan szó.)Csak találgatást ír mindenki.
Egyébként Orbánék elég furcsán csinálják a dolgokat,szóval magán bankhoz át menni jelen helyzetben nem biztos,hogy jó,bár lehet tévedek.
"Főleg, hogy a K&H elvileg nem hárítja át a tranzakciós adót."
Elvileg. Gyakorlatilag meg hasonlítsd össze a jelenlegi és a szeptembertől hatályos díjakat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!