1944-ben a németek megszállták az országot. Ha ők nyernek, ők is "ittfelejtették" volna magukat, mint 45 után az oroszok? Hogy alakult volna akkor a magyar történelem?

"Mi akkor is csak a németek "alattvalói" lettünk volna."

Most is azok vagyunk, szóval ilyen téren helyesen alakult a történelem... XD

Kedves kérdező!

Egészen biztos vagyok benne, hogy nem mentek volna el a német megszálló erők a háború után sem.

"A svábokhoz máshogy álltak volna, mint mondjuk a magyarokhoz, illetve a többi kisebbséghez?"

- Igen, kezdettől fogva "saját állampolgáraiknak" tekintették őket. Éppen ezért támogatták a "német kultúra kifejtését szolgáló" Volksbund mozgalmakat, sőt, titokban sorozást is végeztek közöttük az SS-nek.

A nneddudgi által írt "a németek mindenkinél felsőbbrendűnek tartották magukat, még önmaguknál is" választ pedig hagyd figyelmen kívül. Őt személyes érintettsége okán sem teológiai, sem történelmi kérdésekben nem érdemes kikérdezni, legfeljebb a számok terén adhatsz a véleményére, ott nincsenek érzelmek általi befolyásoltságok.

A magyar kormánynak komoly problémát okozott az ilyen szervezkedések ellehetetlenítése, és a törvényes keretek közötti megakadályozása, valamint a titkos toborzások felszámolása.

Később, a németek térnyerése után már államközi szerződés született arról, hogy a magyarországi svábok toborozhatóak a német haderőbe, sőt, kényszersorozás zajlott, legnagyobb számban a 22. Maria Theresia és a 8. Florian Geyer "önkéntes" SS-lovashadosztályokba.

Igaz, három részbe sorolták őket, a "barnák", azaz a Volksbund-tagok, a "feketék", azaz a tartózkodók, főként keresztény-szocialista beállítottságúak, és a "magyarosok", azaz az asszimilálódottak.

A helyzet igazán elfajult a '30-as években, és mindkét fél rosszul kezelte. Például a Volksbund vezetője, Franz Basch kifogásolni kívánta Gömbös Gyulánál, hogy ne kelljen kötelezően magyarosítania sváb családnevét. Azonban Bleyer ennek semmi reményt nem adott. Ezután jelentette ki Basch egy szónoklaton Bátaapátiban 1932-ben, hogy "Az, aki hozzánk tartozik, és önként adja oda becsületes német nevét, nem is érdemli meg, hogy addig tisztességgel viselte."

És igazat adok neki, én sem magyarosítottam a családnevemet, bár több alkalommal felmerült bennem, de a felmenőim, szüleim, nagyszüleim, déd-, ük-, és szépszüleim iránti tiszteletem és emlékezésem miatt nem tettem.

A magyar bíróság ezt azonban "a magyar nemzet becsmérlésének" értékelte, és elsőfokon háromhavi fogházra, valamint egy évi politikától való eltiltásra ítélték, ezt pedig másodfokon öthavi börtönre és háromévi politikától való eltiltásra súlyosbították.

Magam részéről elítélem azt is, aki kétfelé osztja a szívét, és egy idegen országot képvisel saját hazájával szemben, ahogyan azt a Volksbund tette, de a magyar állam részéről erre adott túlkapásokat sem tartom helyénvalónak.

Én magam csak származásilag tartom - részben - svábnak, semmilyen más értelemben és tekintetben nem. Erre is csak nevem emlékeztet.

Követendő példának a Hűséggel a Hazáért mozgalmat tartom, ahol a magyarországi svábok - épp a Volksbunddal való szembehelyezkedés okán - önként magyarosították nevüket, sőt, hagyták el német anyanyelvüket is. Tudatosan asszimilálták magukat. Ez számomra szép. Ha valaki önként dönt úgy, hogy magyar lesz, az helyes, és követendő, én, mint magyar, támogatom - hiszen ez az én nemzetem érdeke. De ha valakit meg kell érte verni (ahogy a nyilasok tették), vagy más módon ráhatással kényszeríteni (az állam részéről), azt nem tudom elfogadni. Azt sem ugyanakkor, ha valaki saját szülőföldje ellen agitál (a Volksbund képviseletében), és tudatosan szegregálja magát a magyar kultúrából.

Ez nem azt jelenti, hogy az emlékezetben nem kell megőrizni az elődök útját, honnan jöttek, kik voltak ők. Viszont ennek nem szabad túlnőnie a magyar kultúrán, vagy annak rovására megesnie.

Kifejezetten nem tartom előnyösnek például, ha egész régiók vannak, ahol csak idegen nyelven lehet megértetnie magát egy magyarnak az ország területén (mint ahogyan volt az ekkoriban Tolnában és Baranyában). Talán anyagyilkosnak tekinthetnek engem ezért bizonyos körökben, de én magyarnak vallom, és tartom magamat, már egy évszázadara visszamenőleg is így volt, ugyanannyi magyar vérvonal keveredik bennem, a családfámban, mint sváb. És származásom ellenére sem lenne egy percig sem kérdés, hogy ilyen esetben milyen zászló alá álljak. Mint ahogyan nem volt kérdés a magyarországi sváboknak '48-ban sem. Viszont nem kell lemondani a helyi sváb néptánc őrzéséről, hiszen az is ennek az országnak a kultúráját gazdagítja. És néha azt is kárként értékelem, hogy nem beszélem a német nyelvet.

-----------

Kedves 01:26-os válaszoló!

"A németek tisztelték és támogatták a nyilasokat, az magyar megfelelőjüket..."

- Nem tisztelték, sőt, ellenséges politikai közösségnek tartották őket számon, a németek magyarországi érdekeit a Volksbund képviselte, a nyilasok pedig - mint hungarista mozgalom - pont gátjai voltak ezen csoport kibontakozásának (is).

1939 májusában, amikor először indulhattak a Volksbund tagjai a kormánypárt színeiben, a mohácsi választókerületben a vidéki élet vezetői a nyilas jelöltet, Keck Antalt támogatták. A Volksbund gyűlését "hazaáruló", "henlenista", "pángermán", és "ez itt nem a Szudéta-vidék!" kiáltásokkal illették.

Hercegszabar községben egy nyilas megkéselt egy svábot, és azzal fenyegette a választókat, hogy "ki fogja irtani a svábokat". Kölked községében valaki odakiáltotta a Volskbund-jelöltnek, Mischungnak: "Csak akkor fogjuk elhinni nektek, sváboknak, hogy jó hazafiak vagytok, ha magyarosítjátok a neveteket, megtagadjátok apátokat és anyanyelveteket, és utálattal fordultok el a nyelvetektől."

A választásokat a mohácsi katolikus plébános így foglalta össze: "Dr. Keck Antal és dr. Mischung jutott tovább a második fordulóba, amelyet 10 126 szavazattal a 7600 ellenében Keck nyert meg, mert ő képviselte a magyar szellemet a pángermanizmus eszméjével szemben."

Rubicon, 2012/11-es szám; Volksbund kontra Hűségmozgalom – A Waffen-SS magyarországi önkéntesei; 30-37. oldal.

Na akkor leírom én is a véleményem.

Nem mindegy a kérdéses évszám. Mivel 44re megszállták méregből az országot így ez azt jelentette hogy a német és magyar vezetés között megromlott a viszony. Így a németek úgy tekintettek a magyarokra mint áruló ellenség akik olyanok mint a birkák, terelni kell őket. Ezért törtek fel a nyilasok, kellett az akkori problémás vezetés helyére egy báb vezető. (Szálasi) A nyilasok nem önerőből, hanem náci kéz által kerültek hatalomra.

Ha viszont még a magyar-német barátság megromlása előtt nyertek volna háborút akkor kisebb lenne arra az esély hogy minket csak szolganépként kezeltek volna. Mindenesetre akár 44 után, akár 44 előtt győzünk, tuti biztos hogy jobb életünk lett volna valamivel, viszont azzal mindenképpen számolni kellett volna hogy a mai napig menne a diktatúra.. Németország nem Oroszország, tehát semmiképp sem lehet egy kalap alá venni a kommunizmussal, így vitatom hogy hamar kivonultak volna az országból. Egyrészt közel vannak, másrészt pedig rendezett nép a mai napig a német, gazdaságilag és társadalmilag is. Nem fulladt volna bele a korrupcióba a gazdaság.