Így veszi semmibe a kormány az embereket, a szavazóit?
A vámosszabadi menekülttábor ügyére gondolok.
A vámosszabadi, a nagybajcsi, a kisbajcsi, a medvei és a bácsai részönkormányzat is egyértelművé tette, hogy nem kér a menekülttáborból
Nem kérünk belőle.
Szemét kormány , meg is érdemelnék ,hogy vereséget szenvedjenek 2014-ben.
A kormány a viselkedésével egy dolgot ér el, azt, hogy ez a probléma eszkalálódni fog és kiterjed egész Győrre és a Szigetköz keleti részére is.
Jah, persze, a győriek ujjonganak, h összejöjjön, a csúnya Jobbik meg alájuk tesz.
Te mit érzel ilyenkor?
"Az a helyzet, hogy ezeket csak a Jobbik akarja Isten igazából kipaterolni az egész országból"
Meg ők akarják behívni az iráni terrorgárdát, hogy megfélemlítsék a nem jobbikos szavazókat. Kösz, nem. Ők sem!
A másik baj ,hogy egy angol cég szeretne Vámosra építeni egy kisebb üzemet
Már minden engedélyt megkaptak ,azonban a sajtóból értesültek , hogy az ő épületükhöz igen közel lenne a menekülttábor.Úgy döntöttek , hogyha lesz menekülttábor akkor ők nem építik meg az üzemüket Vámoson.
Tehát a hülye menekülttábor miatt elesne a település egy több milliárdos beruházástól , új munkalehetőségektől.
#5
Ennek örülnöd kéne hogy a csúnya gonosz multi meg a karvalytőke nem költözik oda a szomszédba :DD
Miért örülnék neki?
A pénznek nincsen szaga.
Remélem sikerül megakadályozni a menekülttábor létrejöttét.
Mit veszik semmibe, te marha? Gondolom te voltál a tegnapi kérdező is.
A nyugati országrészre kell egy menekülttábor, mert 350km-re van a legközelebbi Kiskunhalason, az Alföld közepén. Nyilvánvalóan akárhol építik meg, az ott élőknek ez nem fog tetszeni. Ahogy egy új börtön, egy új nevelőintézet, egy új rabfoglalkoztató üzem, stb. se tetszene, de ettől még a hatása az országra nézve pozitív.
Ti vagytok magasan a legjómódúbb régió az országban, ugyanannyi erőfeszítés Bécsbe mennetek szórakozni, mint Pestre, épp ideje, hogy a szarból is kivegyétek a részetek, ne csak az Audi meg a tíz másik multigyár által generált gazdagság és sportsikerek legyenek.
Ha nem tetszik, költözz Borsodba, ott nincs tábor, te marha.
Kedves 8-as. Attól még hogy neked olyan ritka rossz az életet, másnak nem kell azt kívánni. Az egy dolog hogy ritka hülye vagy, de hogy ezt világra is kell kürtölni az már gáz. Nem kívánok neked semmi rosszat, mondjuk egy menekülttábor épülhetne a kerted alatt.
Ebből a táborból semmi pozitív hatás nem származik. Annyit értek el itt,ezzel az intézkedéssel hogy a környék nagy része a Jobbikra fog szavazni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!