A kommunizmus egyik alapelve az volt, hogy a "múltat végképp eltörölni". Nálunk ez milyen mértékben ment végbe? (lent)

Inkább a fejekben okozott nagy pusztítást.

http://www.gyakorikerdesek.hu/politika__hadsereg-hadvezetes_..

Hihetetlen mértékben átírták a történelem oktatását. A Rákosi-terror alatt sínylődött országban több szempontból is előnyös volt a gondolkodást erőszakkal befolyásolni az államnak ezen a téren. Mivel a kommunista eszmerendszer hihetetlen mértékben elszegényítette (vagyis inkább szegénységben tartotta) a háborút egyébként is keservesen megszenvedő magyar életszínvonalat, így a fennálló hatalomnak létfontosságú volt a történelmi múlt negatív színben való feltüntetése, azaz "a bús ezer év" - nehogy bárkinek is eszébe jusson: "miért van most nekünk ilyen rossz sorsunk, ha egykor oly gazdagok voltunk?".

Fontos érv volt emellett még számukra a magyar nép olyan színben való feltüntetése is, miszerint "mindenkor minden harcot, forradalmat, háborút elbukott, állandóan a vesztesek oldalán állt", hogy ezzel a demoralizáló oktatással elejét tudja venni egy esetleges lázadásnak. Eredménye világosan látható: a nagyszülők elhallgattak, gyermekeik eszerint nevelkedtek, az ő gyermekeikből - a mai generáció - pedig már teljesen kiveszett a magyar történelmi múlt, a nemzeti jelképek, relikviák, emlékművek iránti tisztelet, hisz "nincs semmi, amire mi büszkék lehetnénk, mi magyarok vagyunk". Hosszú az út, mire ezt a csorbát kiköszörülhetjük...

A templomokhoz nem mertek nyúlni, mert a magyar falvak életét nagyon áthatotta a hit, viszont az emberekből ráhatással szépen lassan kinevelték. Voltak olyan beosztások, amik mellé nem fért az istenhit, általánosan "megtűrt", de nem elfogadott dolog volt. Ekképp a következő generációból már kiment a minden vasárnapon megtartott istentisztelet, az ő gyermekeikből, azaz az én generációmból pedig már az emléke is kiveszett, hogy valaha így volt.

De gyakorlati rombolásai is voltak. Ma szinte nem maradt érintetlen, eredeti berendezéseivel megőrzött kastély Magyarországon. Először az oroszok laktak bennük, majd az emberek és az állam hordta szét őket.

Amiről én tudok érintettségem okán, az a második világháborús honvédségi iratanyag, amely ma már hihetetlen foghíjasan van csak meg. El nem hinnéd, milyen alapvető adatokról nincs ismeretünk egyáltalán a pusztítások miatt. Egész ezredtörténetek vesztek el teljes egészükben. Tábornoki önéletrajzok.

És ami még fájóbb: ugyan nem szántották fel a hadisírokat, de a gondozásukról teljesen levették a kezüket, szépen lassan az enyészeté lettek, ma már a helyüket sem tudjuk, pedig több tízezer, beazonosított, Magyarországon eltemetett hősi halott volt 1945-ig.

Állítólag voltak rá elképzelések, hogy átépítsék a Hősök Terét, annak "túlzott nacionalista volta" miatt, illetve Rákosi át akarta íratni a Himnusz szövegét is, de végül szerencsére egyik sem valósult meg.

Budapesten, a Blaha Lujza téren volt egy Nemzeti Színház, amit 1965-ben bontottak le a "metróépítés miatt". Azért tettem idézőjelben, mert az igazság az, hogy nagyon sok vita folyt az épület eltüntetéséről. Egyesek azt mondták, hogy annak volt valami jelképe, ezért bontották le, mások szerint gazdasági okok miatt. Míg legtöbben a metróépítésre fogták rá.

Lehet, hogy nem jó választ adtam erre, de gondoltam ennek köze lehet a kérdésedhez.

Még egy károkozást kihagytam tegnap: az építészet terén, az ország összképében.

Ami újjáépítés a háború után volt, az mint jellegtelen paneltömbökkel történt, sivár betondzsungel képét adva a "szocialista realizmusnak". Rekeszekre osztott kockák, megfosztva minden "polgári csökevénytől". Iskolapéldája ennek az azóta már csinosítgatott Dunaújváros, mely a semmiből nőtt ki az '50-es években, vagy a József Attila-lakótelep a maga panelkaptárjai a maguk dísztelenségével. A szocializmusban száműztek minden "polgári külcsínt", faragott homlokzatokat, és egyebeket.

Vidéken pedig megszüntették a tájegységek különböző jellegzetességei, egységes, nem kirívó, gyakorlatias építészet volt falun és városban egyaránt, az egységes társadakomra való törekedés jegyében. Volt háromféle háztípus, és abból lehetett választani. Ha valaki ettől el akart térni, arra azonnal rásütötték a bélyeget, "burzsuj". Ma Nyíregyházán pontosan ugyanaz az utcakép nyíl eléd, mint Somogyban. Eltörölve mindent, ami a magyar kultúra egy gazdag elemét jelentette.

Pont erről szól Az ember tragédiája c. mű falanszter-jelenete, ahol megtiltják a székekre a faragott dísz készítését, hogy ne üssön el a többitől, uniformizált keretek közé szorítva mindent.

Ez a szocreál stílus, amit ma próbálnak helyrehozni, szerény eszközökkel, például az említett Dunaújvárosban, ahol látványos festésekkel próbálják enyhíteni a sivárságot.