Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mennyi ember pártolhatott el...

Mennyi ember pártolhatott el a jobbiktól 2010 óta?

Figyelt kérdés
Bevallom, 2010-ben rájuk szavaztam, m egy reményteljes új pártnak tartottam őket. Azóta viszont megismertem az ideológiájukat, mely szerint, ha egy kérdésben más a véleményed, mint nekik, akkor vagy libsi vagy hazaáruló vagy. Az ilyen emberek, mint én sokat toltak a jobbik szekerén 2010-ben,de mostanra elvesztek. Mennyien lehetnek a csalódott szavazók ? Nem szitkozódásokat várok, és az esetleges nem ismered a pártunkat győzködésekre sem vagyok kíváncsi. Semleges, realista vélemények érdekelnek.
2013. jún. 12. 10:27
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
27%

2010-ben rengetegen szavaztak az MSZP ellen, ami főleg FIDESZ-párti szavazatokat jelentett, de kétségtelenül a Jobbiknak is jutott ezekből az ideológiailag egyáltalán nem meggyőzött szavazókból, akik csak a pénzüket féltették.


Ők a Fidesz-bénázás meg a Jobbik-semmittevés, -hőzöngés miatt szépen át fognak menni az új demokrata pártok oldalára, de sajnos ugyanennyien fognak a Fidesz ellen szavazni 2014-ben, ami kb. ugyanennyi új Jobbik szavazatot jelent.


Kb. ugyanazt az eredményt fogják elérni, mint 3 éve.

2013. jún. 12. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
48%
Szegedi Csanádnak köszönhetően kb. fél Borsod.
2013. jún. 12. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
95%
Én nem látok nagy változást a Jobbik politikájában az utóbbi 3 évben. Akinek akkor szimpatikus volt, az most is rájuk szavaz. Plusz sok kiábrándult volt fideszes is a Jobbikhoz pártol át.
2013. jún. 12. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
93%

A Jobbiknak van egy igen aktív , fix szavazótábora.

Nem veszthettek olyan sokat.

2013. jún. 12. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:

"Azóta viszont megismertem az ideológiájukat, mely szerint, ha egy kérdésben más a véleményed, mint nekik, akkor vagy libsi vagy hazaáruló vagy."


Melyik mondta ezt, a Vona? :O

2013. jún. 12. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
9%

"Én nem látok nagy változást a Jobbik politikájában az utóbbi 3 évben."


Pedig eléggé eltunyultak.

2013. jún. 12. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
93%
Simán kinézem, hogy inkább erősödtek, a nagy közvélemény kutatók már 2010ben is próbálták lecsüggeszteni a Jobbik szavazóit, olyan infókat adni, hogy azt higgyék nem éri meg rá szavazni, 210ben szinte mindegyik sokkal- kevesebb szavazatot jósolt nekik, kizárt, hogy ne tudták volna mekkora a valódi támogatottságuk, csak hát pont ezért nem közölték. Szóval simán lehet, hogy ugyan ezt folytatják ha a Jobbik gyengüléséről cikkeznek. Csak le akarják csüggeszteni a szavazókat, hogy többen mondják azt, hogy "áhh nincs remény, nem is megyek el szavazni"
2013. jún. 12. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
4%

Kedves kérdező!


Tudtommal kb. a felére. Ha beírod a keresőbe, hogy jobbik támogatottsága, akkor szép színes grafikonokat találsz, és ott nézelődhetsz.


Egyébként szégyeld magad kérdező. Felelőtlenség a hazáddal szemben úgy szavaznod, hogy nem ismered azt akire voksolsz.

2013. jún. 12. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:

"mindegyik sokkal kevesebb szavazatot jósolt nekik, kizárt, hogy ne tudták volna mekkora a valódi támogatottságuk"


Miért lenne kizárt? A megkérdezettek közül nem mindenki árulja el, hogy kire szavazna. A Jobbik elleni médiakampány miatt erre a pártra ez főleg igaz volt. Az ember inkább azt mondja, hogy nem tudja, bizonytalan vagy őt nem érdekli a politika, de azért a választás napján mégis elmegy szavazni. Jelenleg is 50%-ra mondják a biztos választókat, de azért a részvételi arány ennél jóval magasabb szokott lenni.

2013. jún. 12. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 A kérdező kommentje:
én nem szégyellem magam azért,m valami újat akartam és ezért új pártra szavaztam. az a felelőtlen, aki a lehanyatlott baloldaliakra szavaz, kezdve az mszptől, együttől a fideszig. Nah ők szégyellhetik magukat az elmúlt 23 évért..Gondolom te is kedves válaszadó...
2013. jún. 12. 11:55
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!