Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Rendbe lehet rakni az államház...

Rendbe lehet rakni az államháztartást, fel lehet lendíteni a gazdaságot súlyos megszorítások nélkül? Hogyan?

Figyelt kérdés
2009. okt. 6. 03:06
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:
70%

"Éppen ezért mondom hogy a szegény emberek és a nyugdíjasok ne számítsanak semmi jóra a Fidesztől"


Végre jó is lenne, ha a nyugdíjasok és a segélyből élők nem lennének kivételezett réteg ebben a szerencsétlen országban, ahol az alkalmazottakon, a vállalkozókon, a diákokon, a munkanélkülieken mindig lehet még többet facsarni, csak a szentséges nyugdíjasoknak és segélyezetteknek nem kell vállalniuk az ország terheiből semmit, mert ők az MSZP utolsó szilárd bázisa, úgyhogy ők mindig csak emelést érdemelnek.


Egy fenét, 2010-ben vége lesz a nyugdíjas- és segélyparadicsomnak Magyarországon, és remélhetőleg egyszer és mindenkorra.


Egyetlen ország sem élt meg eddig a nyugdíjasaiból, tehát nem a nyugdíjasokat kell premizálnia a kormánynak. Az MSZP-kormányok eddigi "sikerei" pontosan megmutatták, hogy hova vezet az, ha a költségvetésben mindig a nyugdíjasok és inaktívok vannak első helyen és a dolgozó emberek érdekei háttérbe vannak szorítva.

2009. okt. 6. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 anonim ***** válasza:
63%

Ezt csak remélni tudom, nagyon mély gödörből kell felállnunk és ez a nagyobbaknak sem lenne könnyű feladat...

Szerintem jó, ha 20 éven belül utolérjük magunkat ha nem jönnek komoly, mindent felforgató reformok.

2009. okt. 6. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 anonim ***** válasza:
82%

"ha nem jönnek komoly, mindent felforgató reformok"


Kapitalizmus van. Vállalkozóké és munkavállalóké a gazdaság. Nekik nem felforgatásra van szükségük, hanem kiszámíthatóságra és józanságra. A felforgatósdi csúfos kudarcot vallott 2004-2008 folyamán, remélem, nem is jön vissza többé.

2009. okt. 6. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 anonim ***** válasza:
76%

Elég egyszerű a képlet: adóznak az adófizetők, nem adóznak az erre nem kötelezettek. (értsd: multinak, mely esetleg csak időszakosan teremt munkahelyet, de a hasznot kiviszi az országból, stb.)

Tehát adózók tartják fent. Adójukból megy az állam külföldi adósságaira, amit annak törlesztői nem is kértek és nem is sokat láttak belőle, megy nyugdíjra, eüre, közalkalmazottakra és jutalmaikra, közművekre (közvilágítás), stb. Vitathatatlan, hogy a gazdaság egyenlő velük. Rajtuk tehát szorítani=gazdaságon szorítani. Amúgy sincs mit, mert 4 megkeresett Ft-ból 3 megy a kasszába újraelosztásra (kommunizmus), tehát megkérdőjelezhető, hogy ebben az országban érdemes-e élni és ingyenélők alatt nyögni, vagy el kell menni/feketén, tized idő alatt megkeresni azt, ami ugyanannyi, mint amit az állam meghagy.

Tehát szorítani nem kell, csak átcsoportosítani az így is rengeteg befolyó pénzt. Mivel pedig azok, akik valaha is a közelébe kerültek, nem tették meg, ez csakis a társadalom által megvalósítható dolog. (magad uram, ha szolgád nincsen)

Vagy nem kell beszélni válságról ott, meg gyenge gazdaságról, ahol a legtöbb vezérnek 100 milliós lelépési pénzre futja az addigi többmilliós havi fizetés mellé. Mert ott nagy a jólét, dübörög a gazdaság és jobban élnek, mint 4 éve. (bár jobban lógnának)

2009. okt. 6. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 anonim ***** válasza:
81%

Mit nevezünk megszorításnak?


Talán a legfontosabb hogy az embereknek vissza kell adni a hitét!

Persze nem üres frázisokkal, hanem tettekkel és ez a legfontosabb!


A múlt megfejtése és a konzekvenciák, mint szellemi mint BTK szerinti rendezése.

Az IMF, EU, által ránk erőltetett szerződések, újratárgyalása, átütemezése, stb

Új alkotmány, PTK és BTK, a mai normákra és demokratikus eszmeiségre szabva.

A bürokrácia leépítése, és új korrupció ellenes intézkedések, intézmények létrehozása.

A képviselők emberibb normákra szorítása „önként” ma már nem kívánság műsor.

A radikális változtatás után egy konzervatív protekcionista gazdaságra átállás!

1. a multinacionális cégek átlátható és adózó működésre kényszerítése.

2. a bankok versenyen alapuló magatartása.

3. a fekete gazdaság legalább felére történő leszorítása.

4. a vad és spekulatív privatizációk átvilágítása

5. a magyar kkv-k helyzetbehozása, akár protekcionizmussal is.

6. import kiváltás, hogy helyre billenjen a duális egyensúly.

Az egészségügy, oktatás, szociális szféra, nyugdíj, átalakítása.(mint megszorítás)

Ha ezt lehet megszorításnak nevezni, akkor igen, de nem ingyen kérve az emberektől!

Mindenkinek kell áldozatokat hozni az embereknek is, de kérni csak úgy lehet ma már tőlük

Ha egy valós ígéret alapjai rajzolódhatnak ki az intézkedések körvonalaiból, máshogy nem.

Persze a teljesség igénye nélkül ragadtam ki dolgokat, de az iránynak valami hasonlónak kell lennie, mert nem fog működni!

2009. okt. 6. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 anonim ***** válasza:
100%

"A bokros-csomag példájára alapozom a sejtésemet. Én úgy látom, hogy annak köszönhettük az 1997 és 2000 közötti felemelkedést. "


Az egy baromság és értelmetlen!

A leg hatékonytalanabb megoldás.

Hatalmas áldozatok , kevész haszobnnal.

A fogyasztás vissza szorítása csak a liberális szerkezetű országokban lehet hatások mert ott nem sik a visszaosztás és amit megszorítanak annak a 70% a egyből jelentkezik és csak a 30% esik ki a költségvetésből.

Nállunk ez fordítva van.

2009. okt. 6. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 anonim válasza:
100%

Fel e lehetne lendíteni?


Fel bizony!!!


Nem az állammal van a baj hanem az emberekkel!

Mert az állam jól fizetne ha a pénzünk akik dolgoznak nem 166 ember kezén menne keresztül mire én megkapom.

Teszem azt pl van egy 10 km-es autópálya építésre 10milliárd és tegyük fel 2 hónap alatt elkészül. Ezen a munkán kb aktívan 20 ember dolgozik. 2 megtervezte 2 felügyel és vagy 6 könnyebb fizikai melós és 10 nehéz melós dolgozik konkrétan a melóba. A 10 segéd átlag 240ezer forintot visz haza / fő a két hónap alatt mire elkészül x 10 = 2.400.000 ft csak a segédek.

6 maradék ember átlag 150 et keres x2 hónap = 300 ft x 6 = 1.800.000 Ft. Maradék 2-2 ember akik az "ész" tanultak stb megérdemlik a havi 2 kilót x 2x2 = 800.000 ft.


ezt adjuk össze: 2.400.000

1.800.000

+ 800.000

= 5.000.000 az össz kifizetett bér. az aktív dolgozóknak.


Namost 10 km autópályáról említettem példát és ez az 5 milliós összeg amit említettem nagyon nagyon nagyon kevés ahhoz hogy jól éljenek azok az emberek akik télleg azért dolgoztak hogy létezzen az autópálya.


De mernék fogadni vagy 15 db irodakukac, és vagy legalább 20 darab helyettes, fő vezető, alvállalkozó, fővállalkozó kezén megy keresztül a pénz.

Ha ésszel gondolkozol akkor belátod hogy ebből a 10 milliárdból (Qrvasok pénz) bőven juthatna a TE kezedbe is több lé ha nem lenne feletted annyi ember aki rajtad élőskődik (jóhelyre született).


Merném állítani hogy az egész kijönne alapanyag, gépek bérlése stb., engedélyekkel, aktatkukacokkal, illetékekkel, munkások kifizetésével együtt max 8 milliárdból.... akkor a maradék 2 milliárd kiknek a zsebébe csusszan be? HÜMMMM?


nah ez a baj. hogy meg van engedve és igy törvényes ha mindenki hozzáférhet 1-2 száz ezerhez még ezen kívül akik felettünk lebegnek.

aztán elírják hogy ez ennyibe került meg az annyiba került

(kamu számlákkal) mivel kamu számlához is van joguk. Beütik a pénztárgépbe hogy az a mittomén hány köbméter aszfalt belekerült 3 milliárdba.... aztán valójába csak 1.5 milliárdba került az egész aszfalt. Igyhát máris zsebre csusszan első körre tokkal-vonóval 1.5 milliárd. Kb ez megy mindenhol.



Épitőipar

Egészségügy.

Fuvarozó vállalatok

Autóipar

Dohányipar

minden ipar ágba megvan a kis beugró hogyan lehet kikönyörgni egy kis állami támogatást. Az alattuk dolgozók meg mit sem sejntenek csak szidják a Fideszt, MSZP-t és a többi párot. Nem azokat kell szídni. Nemvagyok semelyik párti csak éppen én ésszel gondolkozom.

Nem az adókat kell szídni, nem a politikusokat dobálni. Hanem megkeresni azokat az embereket akik előttted zsebreteszik a pénzed. Mert az állam odaadja elvileg nekik hogy téged "jól" kifizessnek.

ha télleg jól kifizetnének és mindenki tisztességesen elszámolna a dolgokkal. Akkor egy 10 km -es autópálya építés ugyan ugy 10 milliárdba kerülne ! és ugyan ugy megadóztatnák a segédmunkást is meg a szakembereket is.



DE!!

kit érdekelne ha egy segédmunkás keresne átlag kb 350-400 ezret... ebből levonnának vagy 180 ezret.... akkor is bőven maradna a legalja munkásembernek is annyi pénze hogy boldog legyen....

mert teszem azt ha valaki segédmunkával napi 10 órába keresne 7-8 ezret kőműves stb meg keresne vagy napi 15-18 ezret akkor nem sírna senki hogy húúdesz*r az országunk.

nem lenne sz*r ismétlem

ha ennyi helyettes meg igazgató nem igazgatná a popsiját a vezetői székén.


Bőven meglehetne élni ebbe az országba ha azon változtatnának hogy a minimálbér legalább 160 ezer legyen nettóba !!!!


máris levegőhöz lehetne jutni !!!!!


Emberek ésszel kéne gondolkozni. De hiába. 1-2 ember nemváltja meg az országot. A politikusok se fogják tudni mert ők azt hiszik hogy te jól keresel. És ott vannak rá a hamis csekkek amivel elsikkasztanak annyi adót ami a zsebbe marad (nem politikusok) --hanem vállakozók (semmittevők)

Hozzáteszem még azt is hogy tudjátok. Igaz minden politikus LOP. ez tény Ti is ezt tennétek. De ha nem lopna akkor az a pénz amennyi bennmaradna a kincstárba rohadtul nem váltaná meg az országot mert ha annyival több lenne a vállakozók kezébe akkor a vállalkozók lopják el és teszik el küldöldi bankba befektetésekbe stb. aranyékszerekbe ésatöbbi ésatöbbi.....


Jah és amugy egy 19 éves srác gondolatai ezek :)))


XD szevasztok

2009. okt. 6. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/23 anonim ***** válasza:
35%

"A bokros-csomag példájára alapozom a sejtésemet. Én úgy látom, hogy annak köszönhettük az 1997 és 2000 közötti felemelkedést."


Újabb észlény, aki semmit sem tud a Bokros-csomagról, de azért dumál róla.

2009. okt. 7. 01:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 A kérdező kommentje:

"Újabb észlény, aki semmit sem tud a Bokros-csomagról, de azért dumál róla."


Na, akkor mondja, Ön mit tud róla?

Milyen

-pénzpolitikai

-fiskális

-szociális

-jövedelempolitikai

lépésekből állt?

Milyen hatást vártak az egyes lépésektől a programalkotók?

Mi volt a program kitűzött célja, mik voltak a prioritások?

Ha tud más igazságot is mondani róla, azon kívül, hogy nagyon fájdalmas volt, (mert ez bizony igaz) akkor rajta!

De ne jöjjön nekem olyan maszlagokkal, hogy "az ország kiárusításáról szólt az egész", hanem fejtse ki, indokolja meg!

Mondja meg azt is, hogy milyen gazdasági növekedést produkált az ország 1990-től 2002-ig, éves bontásban!

Ne huszárkodjon itt nekem, hanem olyan magas lóról beszéljen, amit még meg tud ülni, ahogy az egy régi vágású, igaz magyarhoz illik!

Pofázni mindenki tud, én is, de én inkább beszélgetek, és nem pocskondiázok másokat minden alap nélkül, még ha a véleményem el is tér a másikétól.

Hajlandó vagyok a Bokros-csomagról beszélgetni bárkivel, akiben van hajlam a konstruktív vitára. (ezt a fogalmat is már jól elcsépelték! köszönjük!!) Lehet más véleményen, csak az legyen egy ész érvekkel, kellő ismeretekkel megtámogatott vélemény! Ne pedig egy demagóg, indulatos félmondat, ami valóságelemet nélkülöz!

Milyen viselkedés ez?!

2009. okt. 7. 04:08
 20/23 anonim ***** válasza:

"Újabb észlény, aki semmit sem tud a Bokros-csomagról, de azért dumál róla."


Monetáris politika= csúszó leértékelés= elinflálni az adóság egy részét.

Fiskális politika= Fogyasztás visszafogása= államháztartási mérleg javítása

Szociálpolitika=0

Jövedelem=0


„Milyen hatást vártak az egyes lépésektől a programalkotók?

Mi volt a program kitűzött célja, mik voltak a prioritások?”


A fizetőképesség megtartása semmi egyéb!


„De ne jöjjön nekem olyan maszlagokkal, hogy "az ország kiárusításáról szólt az egész", hanem fejtse ki, indokolja meg!”


Ez nem maszlag! Tényleg eladták az ország minden jelentős nemzeti vagyonát.

Mondj egy nagy magyar termelő céget?

Nem árusították ki? Csak eladtak mindent ¼ áron!

A magyar vállalkozók a hitelek közelébe nem jutottak, mert egyszerűen a 40% os kamatok mellett nem lehetett üzleti vállalkozásokba kezdeni! De cáfold meg te, ha nem így van!


„Mondja meg azt is, hogy milyen gazdasági növekedést produkált az ország 1990-től 2002-ig, éves bontásban!”


Az előző ciklikus gazdaságpolitikának köszönhető hatásaiból növekedett.

A belső fogyasztás és a beruházás élénkítése volt az alapja.

Mivel tőke szegény a magyar kkv ezért munkahely teremtő projekteket indítottak el.


„ Lehet más véleményen, csak az legyen egy ész érvekkel, kellő ismeretekkel megtámogatott vélemény! Ne pedig egy demagóg”


Én vagyok a demagóg? Én elismerem Bokrosnak a fiskális politikáját, de van amit nagyon sz@rul csináltak. Szerinted hogy lehet növekedést eredményezni, gazdaság zsugorító gazdaságpolitikával?

Amióta a szocik kormányoznak végig egy neoliberális vonulatot erőltettek.

A lényege hogy minél több multi hozza ide a pénzét. Persze akkora kedvezményekkel hogy a végén nem is jelentkezett nettó haszon abból hogy idejöttek. Nincs magyar gazdaságunk barátom!

Mondj példát arra hogy nemzetgazdasági szinten támogatták volna a szocik a kkv kat?


De ma már amúgy is teljesen más a helyzet, mint akkor.

Nem működne a csúszó leértékelés.

És nem mi fogyasztunk, többet mint amit lehetne hanem a gazdaságunk csökkent 20% al.

Ez okozza a mérleg hiányát, szóval a megközelítéssel is baj van.

A gondot csak fokozza hogy a neolíbek által szétkedvezményezett multik mellett akik ellenőrizetlenül tevékenykednek és szinte semmi adót nem fizetnek be a magyar szféra aki túl is van adóztatva képtelen a versenyre és sorba adja be a kulcsot.

Magyarázd már el hogy miként lehetséges az hogy az exportunkban 20% jelenlét mellett a bevételek 80% át produkálják a multik?


PLd Merci gyár!

Idejönnek és egyből kapnak 30 000 000 000 ot 10 éves adó kedvezményt, munkába állási támogatást stb stb. Szóval milyen hasznot is fognak „hajtani” a nemzetgazdaságnak ?


Ezt a 30 milliárdot beletennénk a magyar buszgyártásba és nem kellene külföldről venni 1 db sem.

Megvalósulna az import kiváltás, nem csak hogy munkahelyek lennének de adóznának is és Tb t is fizetnének. Nem menne ki a pénz az országból, ugyan úgy lennének beszállítóik.

Nem kellene a 10% os kamattal támogatni őket amit külföld felveszünk, mikor buszokat vásárlunk.

Csökkenne a valuta igényünk, aminek monetáris haszna is van.


Barátom te indokolj mert én már sokszor megtettem!

2009. okt. 7. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!