Mi lenn az első 3-4 lépés, amit elvárnál az általad preferált párttól, ha nyer vagy "nyerne" a választásokon?
Azok a szélsőségesek, akik szélsőségesnek vallják magukat. (Asszem, ebben kiegyezhetünk egyenlőre.) Mint például a Jobbik, akiknek a programjában is benne van, hogy "új radikalizmus". Akik égetnek minket az egész EU előtt. Morvai Krisztina, aki bejelenti az EU parlamentben, hogy "Magyarországon totális diktatúra van".
A Jobbik egyébként szerintem azért népszerű, mert mer olyan problémákkal foglalkozni, amivel a többi párt nem, és amik tagadhatatlanul léteznek. De ez nem az ő érdemük, hanem a többi párt szégyene. Olyan ez, mintha a kocsmában az asztalunkhoz odaülne egy kellemetlen figura. Az asztaltársaság nagy része tudomást sem vesz róla. Ez hiba. A helyes megoldás az lenne, hogy valaki beszélne vele, és finoman elküldené az asztaltól. A hasonlat alapján a Jobbik az az asztaltársaságból, aki elő akar kapni egy láncfűrészt, és darabokra akarja szabdalni. Az ilyenek politikailag nem szalonképesek, és előbb-utóbb kitiltják őket a kocsmából.
Tudom, hogy kicsit elborult lett a hasonlat, de szerintem helytálló, ha az asztaltársaság tagjait politikai pártoknak tekintjük, a kellemetlenkedőt problémának, a kocsmát meg az Európai Uniónak.
Szóval a válaszom: azt várom el az általam preferált párttól, hogy lépjen fel azok ellen, akik miatt szégyenlem, hogy ebben az országban élek.
Én egy ilyen radikális antiradikális vagyok.
Nem hiszem, hogy népszerű lesz ez a hozzászólásom.
„A Jobbik egyébként szerintem azért népszerű, mert mer olyan problémákkal foglalkozni, amivel a többi párt nem, és amik tagadhatatlanul léteznek”
Ebben még egyet is értünk, csak ne feledd hogy a megoldásokat is elmondja.
„Olyan ez, mintha a kocsmában az asztalunkhoz odaülne egy kellemetlen figura.”
Lehet hogy kellemetlenek vagyunk! De kinek a számára? Nem az emberek számára hanem az elit számára akik nem akarnak változtatni a rablógazdálkodáson!
„Az asztaltársaság nagy része tudomást sem vesz róla. Ez hiba”
Ezt te csak hiszed! Rendesen bevannak kakálva! Minden mozdulatot figyelnek és szinte hegyeket mozgatnak meg hogy elszigeteljék a médiában, sőt negatívan tüntessék fel.
„A helyes megoldás az lenne, hogy valaki beszélne vele, és finoman elküldené az asztaltól.”
Teljesen higgadtak vagyunk, csak nincs közös nevezőnk az elittel mert amit ők csinálnak az lopás, sikkasztás, idegen érdekek képviselete. Ezekről nincs mit beszélni mert csak a pofájukba vágjuk hogy ne lopj! Ahogy elmondjuk hogy miként , lehetne csökkenteni a korrupciót, vagy a lokalitásnak sokkal megfelelőbb gazdaságpolitikát folytatni.
Erről ők nem akarnak beszélni megnyugtatlak mert azt a kezet harapnák aki tömi a zsebüket.
„Jobbik az az asztaltársaságból, aki elő akar kapni egy láncfűrészt, és darabokra akarja szabdalni. Az ilyenek politikailag nem szalonképesek, és előbb-utóbb kitiltják őket a kocsmából”
Nem rossz a hasonlat hanem hamis.
De írok én is egyet: A magyar gazdaság és társadalom olyan állapotban van mintha egy elitista neolíb, globalista ,társaság ott ülne a mellkasán és vágná a torkát . Ebben az esetben nincs idő hogy szépen megkérjük „ ugyan ne csináld már” egyszerűen le kell magunkról tépni, vagy megsemmisíteni, mert nincs időnk. „ Belehalunk”
Ha ez szélsőséges radikalizmus akkor vállalom.
„akik miatt szégyenlem, hogy ebben az országban élek.”
Mit szégyellsz, konkrétabba ? Azt hogy valaki nem akar kevesebb lenni mint Európai egy több mint 1000 éves Európai múlttal? Vagy mit?
Titkosított anyagok feloldása, nyilvánosságra hozatala.
Na ez sosem fog megtörténni...
"Na ez sosem fog megtörténni..."
Pedig titkosan nem lehet rendezni a múltat!
Vagy lehet hogy annyira titkos hogy ők azt hiszik hogy már rendezték?
1-Sújtsanak le erélyesen az összes bűnözőre, bűntettől függetlenül, a rendőrség pedig kapjon nagyon széles jog és hatáskört
2-Vizsgálják felül a privatizációkat, és a piszkos vagyont kobozzák el, a felelősöket ültessék le
3-Gyorsítsák fel az ítélkezést (ne tartson évekig egy szimpla gyilkossági per)
4-Kezdjék el az ország rendbetételét 8 év fosztogatás után
4-
"Max a Jobbiknak lenne érdeke,"
Meg az ország lakosságának, a lokalitásnak!
" már ki sem merem mondani hogy a nemzetnek"
A rendőrségünk ugyan olyan mint a többi közszféránk ! Átalakulásra szorul mert elavult és költséges, ugyanakkor nem hatékony.
A jobbiknak a stratégiáját egy példán tudnám az én felfogásom szerint illusztrálni.
Van egy láncunk ( a rendőrség) amiben meg vannak gyengülve bizonyos az állam által nemlétezettnek tekintett szemek. Cigányokra jellemző bűnözés, politikai bűnözés, különösen nagy értékű gazdasági bűnözés stb. Ezek a szemek mivel soha nem voltak fényezve, el vannak gyengülve. De ezeket már nem fényezni kellene hanem cserélni, szakosodott szakértő, és nem a mostani vezetők részvételével akiknek az elkötelezettsége nyilvánvaló és a szakértelme kétséges. Ezek a speciálisan erre a célra kialakított egyik résztvevője pld a csendőrség. De mielőtt lehabzana valaki hogy CSENDŐRSÉG olvassa el hogy mi is az.
És így tovább minden eddig létező de nem használt szemnél.
Így lehetne a legjobb és legolcsóbb megoldás egy modernizációs törekvés és egyben hatékonyabb működésű rendfenntartás, és bűnüldözés. Természetesen a meglevő rendőrségi állomány személyi és technikai adottságait is felhasználva az ideális keretek kötött!
„Vizsgálják felül a privatizációkat, és a piszkos vagyont kobozzák el, a felelősöket ültessék”
Az előzőben utaltak, új törvényekkel támogatva amik a bürorkráciával szemben és a gördülékenységet elősegítve fejtik ki a mai rendszerre a hatásaikat.
„Kezdjék el az ország rendbetételét 8 év fosztogatás után”
Ez már egy komplexebb feladat. De erre is meg van a lehetőség és a program is teljesen világos a célkitűzések, az irányt mutat ha logikusan végig gondolod és összegzed.
1. Elszámoltatni a mostani kormányt, a lopott pénzeket visszavenni.
2. A volt kommunistákat kitiltani a közéletből legalább 20 évre vagy örökre.
3. A köztársasági elnök szerepének kibővítése, hogy egy következő "őszödi beszéd" féle beszédkor seggberúghassa a kormányt.
4. Adócsökkentés, munkahelyteremtés
Átvilágítás, racionalizálás, megszorítás.
Szerintem két út áll Magyarország előtt:
1.: Lassú, de biztos csőd, ami a társadalom 95%-ának tragédia. Nem jövőre, hanem 10 év múlva.
2.: Drasztikus változás, ami a társadalom 40%-ának tragédia. De a 60% talpon marad, és az országnak lesznek kilátásai.
Tragédia alatt nem azt értem, hogy éhen halnak az emberek, de az életkörülményeik egész biztosan borzalmasak.
Olyan gödörbe jutottunk, amiből csak szörnyű áldozatok árán lehet kijutni. Ezek az áldozatok pedig mindenképp igazságtalanok sokakra nézve.
A politika és vele együtt az egész társadalom a rövidlátás és a kapzsiság csapdájába esett. Elhittük, hogy egyik napról a másikra javulhatnak életfeltételeink anélkül, hogy azt a jövőben meg ne sínylenénk. Most meg azt hisszük el, hogy javulhatnak a kilátásaink komoly áldozatok meghozatala nélkül.
De egy ilyen korrupt politikai elit nem várhat el áldozatokat tőlünk.
Ugyanakkor ilyen demagóg légkörben sem kerülhet olyan alakulat az ország élére, amelyik hosszútávú céloknak alárendelten, a valós problémákra koncentrálva tudna működni.
Ezek miatt én úgy érzem, hogy Magyarország az 1. úton fog elindulni, és 10 éven belül "balkáni" ország leszünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!