Miért van ilyen filozófiai ellentét a jobb & bal oldal között?

Remélem, hogy csak itt, ezen az oldalon van ez. Ami itt megy, azt pedig szerintem valaki, valakik "mesterségesen generálják".

Bízom benne, hogy otthon, családban, munkatársak és szomszédok között azért senki nem viselkedik ilyen "csúnyán" a másikkal, ha az a másik oldal szimpatizánsa.

Nem is kellene, hogy legyen. Elvileg egy jobb és egy baloldali párt is tevékenykedhet minden erejével a hazájáért, és bármelyik megvalósíthat jó kormányzást, lásd: Széchenyi vs. Kossuth.

Személy szerint sem a bal, sem a jobboldali eszmékkel nincs bajom a szélsőségeket leszámítva, ha voksot adok le, az valószínűleg nem azért lesz, mert keresztény/liberális/konzervatív/nemzeti vagyok, hanem mert egészséges, demokratikus, fejlődő országot szeretnék, amire majd 20 év múlva büszkén tekinthetünk vissza.

Az a meglátásom, hogy a baloldali, liberális körben főként, vagy magas arányban olyanok szerepelnek, akik személyesen, vagy áttétesen üldöztetettek voltak a holokauszt által. Ekképp pedig Horthyban a patás ördögöt látják, és így nem is ismerhetik el semmilyen, esetleg pozitív tettét, az egész korszakot sötét középkorként festik le. Irtóznak mindentől, ami köthető ehhez, a Szent Koronától, a kokárdától elkezdve, a Székely Himnuszon át Trianon és a revizionizmus témaköréig, mindent elutasítanak, mindennel szembehelyezkednek. Ez a túlzott távolságtartás pedig annak köszönhető, hogy amiképp apám mondta: akit egyszer a kígyó megmart, az a siklótól is fél.

Ezért a nácirettegésük már áttér antipatriotizmusba.

Viszont nekik is szükségük van valamire, amit példaként szembeállíthatnak vele, ezért fordulnak a Kádár-nosztalgiához, amelyre meleg szívvel tekinthetnek, melyhez azért kötődnek, mert "az ellenségem ellensége a barátom", és a kádári években nagyon jól egymásra találtak a mai liberálisok és az akkori kommunisták ilyen téren, a kulturális síkon.

Ma pedig visszamutogathatnak arra, mint aranykor, mert szükségük van egy példaképre, amely a "mocskos Horthyval szemben állítva" az ő elvárásaiknak megfelelően is, "tudta biztosítani a jólétet", azaz "nincs szükségünk az irredenta soviniszta eszmeiségekre, nélkülük is milyen szép országot tudtunk felépíteni".

Ez ad táptalajt a Kádár-nosztalgiának. És támogatóknak pedig azokat tudják felsorakoztatni, akik csak annyit érzékelnek a világ történéseiből, hogy a Kádár-korszakban volt munka, meg kenyér.

A jobboldaliságot pedig, gondolom, nem kell külön magyaráznom. Minden emberben benne van, hogy lojális a szülőföldjéhez, védi az indentitását, tiszteli a felmenőit, megbecsüli a nemzete történelmét és büszke annak kultúrájára.

A történelem nem csak a nemzetnek magának az egyik alapja, de az ember léleképülésében is a folyamat egyik meghatározó eleme. Rám legalábbis ekként hatott.