Az Újságíróklub tagjai minden logikát nélkülöznek?
Tegnapi adásban láttam, megint előkerült a szokásos közhely, hogy "a jobboldal a gazdagok pártja". Eztán nem sokkal pedig ágáltak a bankadó kivezetéséért és a rezsicsökkentés ellen. Ez így már önmagában ironikus. De tovább fűzték a szálakat, miszerint azért nem szabad terhelni a szolgáltatókat és nagyvállalatokat, mert, mint Mészáros Tamás mondta "a közhiedelemmel ellentétben már évek óta nemhogy extra profittal, de semmilyen profittal nem bírnak". Természetesen Mészáros Tamás nem szakember, nem is dolga, hogy utánajárjon azoknak, amikről beszél, csak elismétli, amit egyébként Mesterházy mondott, kritika nélkül átvéve.
A szüleim mindketten az energiaszolgáltatóknál dolgoznak évtizedek óta, édesanyám kezei között számlák mennek át. Nem szoronganak a nagyvállalatok, mint a kőolajjal és földgázzal foglalkozó MOl vagy az áramszolgáltató E-ON... Ennyit el tudok mondani.
Ezt követően pedig a parlamenti közvetítésre reagáltak, miszerint "milyen jól odaszóltak a szocialisták", hogy igaz, hogy ők vették el a 13. havi nyugdíjat, de ők is adták azt korábban, és remegő tokával, hadonászva Avar János úr kifejtette, hogy: "lehet mondani, hogy fedezet nélkül, de ők legalább osztogattak!"
Majd ismét áttértek a rezsicsökkentésre, ismét Mészáros Tamás, hogy "azért kell ezzel óvatosan fogalmazni, mert az egyszerű emberek könnyen úgy értelmezik, hogy mi ellenük beszélünk, pedig csak arra akarunk rávilágítani, hogy ennek nincs meg a fedezete, a háttere".
Most akkor hogy is van? Nem sokkal előtte még a szocialisták 13. havi nyugdíjánál teljesen másként vélekedtek.
Az állandó köpködésükben folyamatos önellentmondásba keverednek. Ők a baloldal vélt értelmisége. Ez az "elit"?
"Mesélhetnél a jobboldali elitről, a Bayer és Szaniszlóféle nemzeti nagyságokról."
- Bayer megfogalmazásával nem értek ugyan egyet, de amiket ír, abban - én legalábbis - nem találtam önellentmondást. Szaniszló pedig a radikális jobb felé húz, feleslegesen lett ide felhozva.
"Ez nem menti fel a baloldaliakat, csak indokolatlanul egyoldalúvá (csőlátásúvá) teszi a kérdést. Az MSZP vasútvonal bezárásai rosszak, a Fideszé jók?"
- Nem.
"A Gyurcsány-tandíj rossz, az Orbán-önfinanszírozó-felsőoktatás jó? Gyurcsány ÁFA-emelése 20-ról 25%-re rossz, Orbáné 25-ről 27-re jó?"
- Gyurcsány 15%-ról emelte 20%-ra, majd 25%-ra. Ehhez képest igen: a csupán 2%-os növekedés nekem sokkal elfogadhatóbb.
"Az MSZP-s kórházbezárás/átszervezés rossz, a Fideszes kórházbezárás/átszervezés jó?"
Kórházbezárás? Amennyire én tudom, jelentős pénzösszegekkel felére lett a kórházak adósságállománya szorítva. És ehhez jön még a visszamenőleges és kollektív béremelés az egészségügyben dolgozóknak.
"Csak a baloldalra hegyezted ki, hogy megerősítsék a saját véleményedet."
- Nem hegyeztem ki, láttam ezt a műsort, és felvetődött bennem a kérdés. Amire nem válasz, hogy "de a másik".
"Az állandó köpködésükben folyamatos önellentmondásba keverednek."
[link] - A szemét Kálmán Olga mindig úgy kérdez, hogy ellentmondás legyen a korábbi és mostani fideszes szavak között. De persze ez 100% provokáció. MUHAHAHAHAHAHA.
"A diákok keresik a maguk igazát, de egyet meg kell érteni, hogy a törvény és a jogkövető magatartás minden magyar állampolgárra vonatkozik!" Mondta Sz. Ferenc, egy gyilkos, akinek erkölcsi kötelessége, hogy megvédje (milyen veszélytől?) imádott székházát.
"Bayer megfogalmazásával nem értek ugyan egyet, de amiket ír, abban - én legalábbis - nem találtam önellentmondást."
Ha ez nem ordító önellentmondás, akkor mi az?
[link] - megfenyegeti a diákokat, hogy ha folytatják a tüntetéseket, ELLENÜK fog menni a BÉKEmenet. A békemenetnek már a neve hazugság...
"Szaniszló pedig a radikális jobb felé húz, feleslegesen lett ide felhozva."
A radikális jobb nem jobb?
Erre elfelejtettél válaszolni: A Gyurcsány-tandíj rossz, az Orbán-önfinanszírozó-felsőoktatás jó?
"- Gyurcsány 15%-ról emelte 20%-ra, majd 25%-ra. Ehhez képest igen: a csupán 2%-os növekedés nekem sokkal elfogadhatóbb."
Ezzel a "csak" 2%-kal lettünk világrekorderek. Nem éppen logikus magyarázat, hogy azért jó egy adóemelés, mert csak 2%... De van egy ötletem! Minden hónapban emeljék 2%-kal, hiszen úgy elfogadható! Vagy mégsem? Egy másik ötlet, hogy csökkentsék az ÁFÁ-t! Ja ez sem jó, mert a Fidesz nem csinálja.
"Amennyire én tudom, jelentős pénzösszegekkel felére lett a kórházak adósságállománya szorítva."
Én úgy tudom, nincs teljesen rendbetéve az egészségügy...
[link] - sajnos nincs információm a felmérés eredményéről...
[link] - miért csökkentik az ágyszámot, ha korábban ez ellen tiltakoztak? Az MSZP rombolt, ők reformálnak? Miben különbözik a kettő?
[link] - miért kell hazudozni, ha olyan jól megy minden?
[link] - ha az összes támogatást csak tartozásra költenék, akkor: 114,8-26,6=88,2 mrd Ft. Ez nagyon nem felére szorítás...
"És ehhez jön még a visszamenőleges és kollektív béremelés az egészségügyben dolgozóknak."
[link] - ÍGÉRET: "a bérrendezés következő lépcsőjében a háziorvosok, a gyermek-háziorvosok, a területi ellátásra kötelezett fogorvosok és védőnők kerülnek sorra." Tehát eddig "csak" ők maradtak ki... Ennyit a nagy béremelésről.
" Amire nem válasz, hogy "de a másik"."
Érdekes, hogy a jobboldallal szemben sosem fogalmazol meg kritikát...
"bayer és Szaniszló igaz jó magyar emberek, nem szélsőségesek! Aki minimum nincs annyira elkötelezett nemzeti érzelmű, mint ők az kommunista!"
Bafomet, menj már el egy pszichológushoz, mert az ekkora gyűlölet káros az egészségre. Bayer egy volt NÉPSZABADSÁGOS kommunista, most meg "nemzeti" újságíró, egy köpönyegforgató barom, hasonlóan a liberálisból konzervatívvá, majd kommunistává vedlett Viktorodhoz. Szaniszló meg egy elmebeteg, ugyebár a vörösiszap-katasztrófát a Pápán állomásozó NATO gépekről ledobott bomba okozta. Pápán amúgy nem bombázók, hanem szállítógépek vannak! ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!