Önnek szimpatikus Orbán Viktor? Miért?
"Nekünk az a tragédiánk, hogy az összes magyar politikus a kisalsópusztai önkormányzati képviselőtől a miniszterelnökig csak lop és hazudik, mást nem csinál."
Ez tévedés. Az összes kormány csinált sok mást is a lopáson kívül. Minden kormány minden minisztere intézkedések százait vezette be, utána lehet nézni a törvények és rendeletek tárában, minden év egy vaskos kötet.
Ha valaki azt hiszi, hogy a lopás a kormányok egyetlen tette, akkor természetesen nem fogja érzékelni a különbséget a teljesítményük között. Ezért vagy nem szavaz, vagy szerelemből szavaz. Az előbbire példa sok százezer politikailag apatikus egyén. Ők nem érdekesek politikai szempontból, mert nem szavaznak, tehát nem osztanak, nem szoroznak. Meggyőzni sem lehet őket, mert ők már eldöntétték, hogy a politikusok csakis lopnak és mást nem csinálnak. Az utóbbira példa az a szavazó, aki szerelmes Feribe vagy Viktorba, vagy fordítva: gyűlöli Ferit vagy Viktort, és ezért nem fogékony semmiféle tényre vagy érvre, mert már előre eldönti, hogy mindenből azt fogja kihozni, hogy a kedvence a jó, a másik pedig a rossz. Ők a drukkerszavazók, egy választói típus a sok közül.
"Ez nem csak Gyurcsány problémája volt, neki az a pechje, illetve hülyesége, hogy ezt ki is mondta."
Kimondta, ugyebár titokban, zárt ajtók mögött. Kimondta, amit mindenki tudott, főleg az ottani hallgatóságában. Nagy ügy. Másrészt kimondta, de ez teljesen érdektelen. Az, hogy egy politikus mit MOND, teljesen érdektelen. Az az érdekes, hogy milyen eredményei vannak pl. a gazdaság, az oktatás, az egészségügy stb. terén. Gyurcsány öröksége az elszabaduló államadósság, a leálló gazdasági növekedés (már 2007-ben, semmiféle világválság!), és az ötletelő kormányzás, melynek lényege, hogy a kormánynak újabb és újabb ötletei vannak, amiket aztán néhány hét múlva visszavon, így érdemi kormányzás alig zajlik. Természetesen aki szerint minden politikus kizárólag lop, az úgy fogja látni, hogy Gyurcsány azonos teljesítményt nyújtott, mint Horn és Orbán. Aki így gondolja, az remélhetőleg 2010-ben sem szavaz.
19:34-nek
Nyilván a vezetőképzőben megtanították neki,hogy egy vezetőnek mindig y nyugodtságot kell tükröznie,hogy higgadtan és következetesen ki tudja vezetni az övéit a szarból.
ma 21:41
Na, és mi volt? Vagy te is elfelejtetted?
Nekem Orbán az október 23-i futása miatt nem hiteles politikus. Az MSZP Balatonőszöd véget. Egy vezér nem fut el. A vezér kiáll híveiért és bevállalja a pofont is értük.
Vona Gábor számomra az egyedüli hiteles. Lehet avval jönni, hogy nincs tapasztalata, de felkell akkor tenni a kérdést, hogy Nagy Sándornak, Attilának 18, Nagy Lajosnak 17, Mátyásnak 15 évesen? 3 évvel fiatalabb Vona Gábor, mint mikor Orbán Viktor lett miniszterelnök. Miként lenne tapasztalt Vona Gábor? Most már szerintem alkalmasabb Orbán Viktornál. Ennek az is az oka, hogy őt még nem rontotta meg az a fajta politikai légkör ami a Parlamentben uralkodik. Emiatt, ha friss erőkánt tiszta lappal tudna miniszterelnök lenni a csapatával, akkor az országunkat megválthatná. Míg Orbán és a Fidesz olyanná vált az elmúlt 20 évben, mint az MSZP. Az is mutatja Vona bátorságát, hogy nem fél semmitől. Még a rendőrök elé is oda ment a tv-je elől. Mondván, hogy a híveimet rajtam keresztül üssétek. Ez már önmagában bizonyította, hogy megérett arra, hogy vezető legyen. Én a Vona Gábor féle vezéreket szeretem, akik kiállnak a népük mellett. Ő kéri az első pofont a népéért. Abban az esetben, ha megcsapják. Orbán is ilyen volt 88-ban. Ez mutatja az, hogy az elmúlt 20 évben elpuhult és már nem olyan jó, mint volt 10 v. 20 évvel ez előtt. Ő már a nép előtti érzéssel él és nem úgy hogy a népért teszem azt; mit tenni készülők.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!