Magyar királyság kialakítása?

Kedves 05:17-es: Petőfi ezt a saját kora abszolutista királyairól írta, elsősorban a Habsburgokról.

Nagy Lajos királyról például A hazáról c. versében így ír:

"Ne nézz ősidre, oh magyar,

Ki most sötétségben vagy itt,

Ne nézz ősidre, e napokra...

Szemeid gyöngék... a napfény megvakít.

Hazám dicső nagy ősei,

Ti földetrázó viharok!

Ti egykoron a porba omlott

Európa homlokán tomboltatok.

Oh nagy volt hajdan a magyar,

Nagy volt hatalma, birtoka;

Magyar tenger vizében húnyt el

Éjszak, kelet s dél hullócsillaga."

----------

Kedves 07:57-es: "Mi értelme lenne egy teljhatalmú emberre bízni az ország irányítását?"

Kimásolom egy korábbi válaszomat: 

"A régi rend visszaállítása nem egyenlő a jobbágysággal meg a földesurakkal. 

Már az 1820-as, '30-as években elkezdődött a polgári társadalom kialakítására való törekvés. 

Kísérletek voltak a jobbágyok függőségi viszonyának megszüntetésére, és szabad, saját tulajdonnal rendelkező polgárokká való emelésére (ezt '48-ban meg is tették, és a szabadságharc leverése után sem állították vissza), a nemesi kiváltságok csökkentésére/megszüntetésére, a törvény előtti teljes egyenlőségre, kibővített körű választói jogra, stb. Csak a Habsburgok visszafogták ezeket az új irányelveket. 

Ha szabadok lettünk volna, simán ment volna a társadalom békés és tervszerű átvezetése feudális rendszerből polgárivá. Ez történt Angliában is. És amint ott is látható, a király megléte sem feltétlenül zsarnoki, önkényes diktatúrát jelent. 

A magyar királyok évszázadokig az országgyűléssel együtt kormányozták ezt az országot, csak a Habsburgok építették ki az abszolutista hatalmat később, és ez ivódott bele az emberek kollektív tudatába. De tudatosítani kellene, hogy a király =/= diktátor, alapvetően a királynak annyi szerepe volt az ország irányításában, mint ma a köztársasági elnöknek. Szentesítő, kinevező jogköre volt (-> köztársasági elnök). 

Magát az országot a király utáni legfőbb személy, a nádor (ma miniszterelnök) igazgatta, az országgyűlés pedig a megyék élén álló világi helytartók, az ispánok (-> ma polgármesterek), és vallási vezetők, a püspökök, valamint a szabad királyi városok polgárai, és a megyék saját küldötteinek/követeinek gyűlése volt. 

Az országgyűlésben résztvevő követeket - mint mondtam - a megyék maguk választották meg, először csak a nemesek és a szabad királyi városok polgárai, később, az 1860-as évektől a választói jog egyre bővült, egyre szélesebb réteget illetett meg, már-már szinte minden felnőtt férfire, és mindezek választották a (ha jól emlékszem, 10 évente összeülő) országgyűlésre a saját megyéjük küldötteit. Ez is ugyanolyan, mint ma. 

A megyéknek maguk volt joguk eldönteni, hogy a meghozott törvényeket saját megyéjükben indokoltnak, illetve kivitelezhetőnek látják-e, és kihirdetik-e. Ennyit a királyi önkényről. A Habsburgoknak nagy gondot jelentett is ez, és próbálták saját embereikkel megtölteni a legjelentősebb "rebellis megyék" hivatalai posztjait, sőt, volt olyan is, hogy egy rövid időre elvették a megyék önkormányzati jogát. 

Egyébként a falukat ténylegesen a helyi, falusi tanácskozások irányították napi szinten (mint ahogyan ma is, a községháza.) 

Látható, mennyire hasonlóan is működött az akkori rendszer a maihoz. Ugyanazok voltak a vezető pozíciók, csak a megnevezésük változott meg mára, ugyanaz volt a választási rendszer és az országgyűlés munkássága, a megyei önkormányzat, a falu élete, minden. 

Az sem igaz, hogy olyan nagy szakadék lett volna a magyar társadalom egyes rétegei között, és hogy a gőgös nemesség ült a sanyargatott nép nyakán - ez csak a bolsevik történetírás, ami Oroszországra talán igaz volt, de az itteni viszonyokra nem lehet mondani. 

Maga a magyar nemesség eleve szokatlanul nagyszámú volt a teljes népességen belül, kb. 500 000 fő, ami nagyjából 4-5%-ot tett ki. Ha csak a magyarajkú népességre kivetítve nézzük, ez az arány 10% is megvolt! 

Közöttük azonban óriásiak voltak a különbségek vagyoni helyzetben. A középbirtokos nemesség csak mintegy 10%-ot tett ki az egészből. A kisbirtokos nemes földje sokszor nem haladta meg az egész telkes jobbágyét, csupán adómentes volt. Általános gyakorlat volt, hogy a nemes kétkezi munkát, iparos szakmát végzett megélhetésként. Sőt, az sem volt ritka, hogy a nincstelen nemes jobbágytelekre állt dolgozni, vagy jobbágygazdának cselédkedett! 

A parasztság sem volt olyan homogén összetételű. Léteztek szabad parasztok (a jászok, kunok, székelyek, és hajdúságiak). 

A telkes jobbágyok a kereskedésbe is bekapcsolódtak, fölös számban lovakat, ökröket vettek, majd adtak tovább, egyszerre több telket is használhattak, pusztákat béreltek. Tulajdonképpen csak "papíron" nem birtokolhatott saját tulajdont - ez nemesi kiváltság volt - a gyakorlatban ez azonban nem sokat jelentett. (1848-tól ráadásul ez meg is változott, mint mondtam: megszűnt a jobbágy ingyenes munkavégzés-kötelezettsége a földesúr felé, azaz a robot, és közös megegyezés alapján megvásárolhatta, vagy bérelhette tőle a telket, amin dolgozott és élt). 

A kereskedő-piacozó-mezőgazdasági termelésbe bekapcsolódó jobbágyság száma a XIX. században megszaporodott. Nem rongyos ruhákban jártak, hanem színes, gazdagon díszített öltözékekben, mesterien faragott bútorokkal rendezték be otthonaikat, változatossá vált az általános étrend is. 

Természetesen a jómódú jobbágyoknál nagyobb számban voltak a zsellérek, akik csak töredék telekkel rendelkeztek, néha házuk se volt. Az ilyenek éltek, ahogy tudtak: cselédnek álltak, fuvaroztak, céhen kívüli mesterségeket űztek, azaz kontárkodtak. 

A nemes tehát nem feltétlen volt úr is egyben, és a paraszt sem biztos, hogy jobbágy, hiszen vannak parasztsorban, sőt, zsellérként élő nemesek. Különbség csupán abban volt, hogy adómentességük és szavazati joguk volt. (Ez a szavazati jog azt jelentette, hogy szavazhatott az országgyűlésen, amire csak igazolt nemesek voltak jogosultak, ez nem egyenlő azzal a korábban írt választójoggal, amit kibővítettek szinte a teljes lakosságra, és a megyéket képviselő küldöttek megválasztásának jogát jelentette.) 

Viszont a nemesség nem egy önkényeskedő, pöffeszkedő valami volt, az 1825-27-es országgyűlés egyik legfőbb szónoka, Felsőbüki Nagy Pál például kijelentette, hogy 7000 nemest és 160 000 adófizetőt képvisel. 

A reformkori nagy újítók, a nép pártfogói, a földbirtokos rendszer felszámolói, a nemzeti felemelkedés törekvői, Kazinczy Ferenc, Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Eötvös József, Vörösmarty Mihály, stb, mind nemesi származásúak voltak, hiszen az országgyűlésben csak azok ülésezhettek.

Az alsótáblán végig többségben voltak a jobbágyságot pártfogásba vevő reformpártiak. De a felsőtábla főurai között is voltak ilyenek, mint Wesselényi Miklós báró, az erdélyi, református földbirtokos, aki a dunántúli, katolikus Széchenyi István gróf testi-lelki értelemben is legbensőségesebb barátja, szellemi társa volt. Elméjében egy olyan jövőkép formálódott, ahol a függőségi viszonyban lévő jobbágyokat fokozatosan saját tulajdonnal rendelkező polgárokká emelik. Ennek megvalósítására saját maga – és társai - nemesi jogainak megcsorbítását is követelte. Ő formálta meg a nemzetiségi területek autonómiáját, és a nyelvük, kultúrájuk alkotmányos védelmét is. 

A legnagyobb akadályt a császár ellenállása, és a hozzá hű, kisszámú főnemesség okozta. 

Ahogy Kölcsey fakadt ki egyszer az alsótáblán: "Most nemesség és nemesség közt, még pedig egy részről 500, más részről 700 000 nemesség közt van kérdés [...]. E két felé ülő nemesség egyetlen országgyűlési test [...] kérdem: mi joga van az 500-nak oly kemény ellentmondást csinálni?"

Közben még egy fontos társadalmi rendről írok bővebben, a szabad királyi városok polgárairól. Ezek a városok adómentesek voltak, a király személyes tulajdonai, és a városfalon belül lakók polgárságot vásárolhattak maguknak. Ők szabadok voltak, saját tulajdonuk lehetett, valahol a nemes és a jobbágy között álltak. Általában értelmiségiek voltak. 

(A reformkorban Széchenyi, Kossuth, Deák, Wesselényi, és a többi nagy gondolkodó által hangoztatott polgári társadalomra való törekvés tehát ezt jelentette, hogy minden jobbágyot, aki addig a földesúr "tulajdona" volt, és nem lehetett saját földje, nem birtokolhatott saját maga semmit, nem volt választójoga sem, ezeket a tömegeket mind szabad polgári szintre kívánták felemelni, ami lassan ugyan, de végbe is ment.) 

Az sem igaz, hogy aki jobbágynak született, annak nem volt lehetősége a felemelkedésre a feudalizmusban a társadalmi ranglétrán. Az eszesebb gyerekek például papnak állhattak, az egyházi előrejutásnak ugyanis nem volt feltétele a nemesi származás. Vitéz János például az első jobbágy származású esztergomi érsek volt (ez volt a legmagasabb egyházi tisztség az országban, ő koronázta a királyt). 

Ezért vitt véghez olyan barbár pusztítást a kommunizmus itteni alkalmazása. Ugyanis: 

- itt nem éltek olyan mérhetetlen nyomorban a parasztok, mint Oroszországban a muzsikok, 

- itt nem ült a nemesség a nép nyakán, mint a kis csoportot alkotó orosz bojárok, hanem elsősorban az idegen(osztrák) uralom hátráltatta a fejlődést." 

Ez volt tehát egy korábbi kommentem. Remélem, így már tisztább kép alakult ki itt az adott korról.

Ettől függetlenül királyságot, csak mint alkotmányos monarchiát tudok elképzelni. A király személye viszont már kérdésesebb.

"Nagy Lajos királyról például A hazáról c. versében így ír"

Nem Nagy Lajost magasztalja (aki mellesleg már nem is volt magyar származású), hanem az ország akkor nagyságát és dicsőségét. Ráadásul ilyen formában ez sem igaz, mert az országnak soha nem volt kijárata sem a Fekete-, sem a Balti-tengerre.

Még egy Petőfi-vers:

"A királyokhoz

Azt adok, mit vajmi ritkán kaptok,

Ti királyok, nyílt őszinte szót,

Ahogy tetszik, köszönjétek meg, vagy

Büntessétek a fölszólalót;

Áll még Munkács, áll az akasztófa,

De szivemben félelem nem áll...

Bármit mond a szemtelen hizelgés,

Nincsen többé szeretett király!

Szeretet... hah, ezt a szép virágot

Tövestül kitéptétek ti rég,

S kidobtátok azt az országutra,

S ott átment rajt a szekérkerék,

Amely megtört esküvésitekkel

Megterhelten világszerte jár...

Bármit mond a szemtelen hizelgés,

Nincsen többé szeretett király!

Csak tűrnek már titeket a népek,

Csak tűrnek, mint szükséges roszat,

S nem szeretnek... odafönn az égben

Megszámlálták napjaitokat.

Majd halljátok a nagy ítéletszót

Attól, aki mindenkit birál...

Bármit mond a szemtelen hizelgés,

Nincsen többé szeretett király!

Föllázítsam a kerek világot,

Föllázítsam-e ellenetek,

Hogy a dühnek Sámson-erejével

Milliónként nektek essenek?

Megkondítsam a halálharangot,

Hogy borzadjatok hangjainál?...

Bármit mond a szemtelen hizelgés,

Nincsen többé szeretett király!

Nem lázítok, mert nincs erre szükség;

Mért ráznám meg erőszakosan

Azt a fát, amelynek a gyümölcse

Már túlérve, rothadásba’ van?

Ha megérik a gyümölcs, fájárul

Magától a földre hull alá...

Bármit mond a szemtelen hizelgés,

Nincsen többé szeretett király!"

"Nem Nagy Lajost magasztalja (aki mellesleg már nem is volt magyar származású)"

Miért ne lett volna magyar, nagyokos?

V. István magyar király leányának, Máriának a dédunokája. Ez volt a jogalap Károly Róbert trónigényére.

1301-után jött a vegyes-házi királyok kora, ami azt takarja, hogy nem fiágon szent királyok nemzetségének tagja, hanem leányágon, ergo valamelyik magyar király külhoni királyi családba házasodó leányának leszármazottja.

Sehol Európában nem találkozunk ilyen erős vérségi kitétellel, mint Magyarországon. A vérszerződést akkoriban nagyon komolyan vették és legitimációs kérdésben megkerülhetetlen volt.

Per pillanat Magyarországon az lehet vérszerződéshez hű teljes értékű király, aki igazolja Árpádtól való származását.

Szóval lehet elővenni a kutyabőröket, kedves királyjelöltek! :)

"Miért ne lett volna magyar, nagyokos?"

Annyira sem volt magyar, amennyire én német (dédapám német volt). Nézd meg a családfáját, utána nagyokosozzál:

[link]

Ráadásul Nagy Lajosnak teljesen magyar identitása volt.

1) Ahogyan írták, dédanyja Árpád-házi királylány volt.

2) Magyarországon született, és bár számos trónt meghódított, sosem költözött el Magyarországról. Miután lengyel király is lett, székhelyét áttette Diósgyőrbe ahhoz közelebb, de akkor sem költözött el. (A Habsburgok sok ígéret után sem tették át székhelyüket Budára, sőt, Pozsonyba se, pesig az közvetlen a határ túloldalán volt.)

3) Megtanult magyarul beszélni, noha ez a korabeli viszonyokban nem lett volna szükségszerű az ország kormányzásához (sok idegen király nem is tett ilyet, a Habsburgok sem, de Angliában is volt ilyen eset.)

4) Példaképének a magyar lovagkirályt, Szent Lászlót vallotta, ebből az okból kérte is, hogy mellé temessék el. (Ez végül nem így lett.)

5) Saját maga oktatására megíratta a Képes Krónikát, a magyarság történetét a kezdetektől az ő koráig összefoglaló művet - azaz érdekelte a származása, a magyarok múltja.

6) Lengyelországban, ahol szintén király volt, ma is Ludwik Węgierski, azaz Magyar Lajos néven ismerik - nyilván nem véletlenül.

7) Apja Anjou-liliomos címere mellé hasított pajzsban odatétette az Árpád-háziak sávjait.

A versben pedig az idézett részlet első versszaka a Napnál is fényesebben ragyogó dicső ősiekről szól, az utána követező leírás szól csak az országról.

Petőfi nem a királyokat, hanem saját korának abszolutikus (diktatórikus módszerekkel irányító) császárjait, cárjait kívánta kötélre.

A királyi hatalom nem feltétlen jelent önkényt, Magyarországon a Habsburgok trónfoglalásáig az országgyűléssel irányított rendi monarchia volt.

"Már az 1820-as, '30-as években elkezdődött a polgári társadalom kialakítására való törekvés.

Kísérletek voltak a jobbágyok függőségi viszonyának megszüntetésére, és szabad, saját tulajdonnal rendelkező polgárokká való emelésére (ezt '48-ban meg is tették, és a szabadságharc leverése után sem állították vissza), a nemesi kiváltságok csökkentésére/megszüntetésére, a törvény előtti teljes egyenlőségre, kibővített körű választói jogra, stb. Csak a Habsburgok visszafogták ezeket az új irányelveket."

Ezen törekvések már a 18. században is léteztek Mária Terézia és főként II. József, illetve, a rendi ellenállás miatt már csak kisebb mértékben, II. Lipót politikájában. A magyar nemesség gondolatvilágába pedig éppen azok hozták be a változtatás igényét, akik a fenti uralkodóink környezetében szocializálódtak - így a Mária Terézia által felállított testőrírók, illetve a József modernizáló törekvéseit támogató jozefinisták.

Ezekkel az irányelvekkel egyik Habsburg sem fordult szembe, hiszen az ország gazdasági-társadalmi modernizálása mindig is elemi érdekük volt, melyben legnagyobb ellenfeleik a 19. századot megelőzően a kiváltságaikhoz ragaszkodó köznemesség tagjai voltak.

A reformkorban és '48/49-ben az udvar pusztán a közjogi kérdésekben állt szemben a Kossuth-féle irányvonallal, amit jól mutat az általad is említett '49 utáni politika: Vagyis '49 januári püspöki körlevélben foglaltaknak megfelelően Ferenc József nem állította vissza az áprilisi törvényeket megelőző állapotokat, az új társdalmi és gazdasági berendezkedést sértetlenül hagyta, sőt a Bach-korszakban azokat tovább is fejlesztette.

"A magyar királyok évszázadokig az országgyűléssel együtt kormányozták ezt az országot, csak a Habsburgok építették ki az abszolutista hatalmat később, és ez ivódott bele az emberek kollektív tudatába."

Az országgyűlés csak a 14-15. század fordulóján szerez tényleges befolyást az ország kormányzatában. Azt megelőzően a királyi hatalom mellett csak az igazán nagy birtokkal és vagyonnal rendelkező országnagyok tudnak beleszólni az irányításba. Ők azonban az Anjuo-korban egyértelműen a királyi kegynek köszönhették a pozíciójukat, így nem kifejezetten igyekeztek keresztbe tenni I. Károlynak és Nagy Lajosnak. Az Árpád-kor első két évszázadában pedig pláne nincs számottevő nemesi hatalom, hiszen abban a korban a hatalom alapja a földbirtok volt. Mivel pedig 11-12. században a birtokok döntő többsége királyi tulajdonban volt, még a gazdasági alapjai is hiányoztak annak, hogy az előkelők, illetve az esetenkénti országgyűlések résztvevői bármiféle jelentős szerepet játszhassanak a kormányzatban.

Érdekes, hogy az általad később ismertetett rendi országgyűlés rendszerét éppen a csúf, gonosz Habsburg, II. Mátyás idején, 1608-ban alakították ki abban a formájában, amit te 850 év magyar történelmére akarsz kiterjeszteni minden alap nélkül. Az 1000-ben alapított Szent István-i állam nem működött ugyanúgy mint a II. András-féle, az Anjou-kori vagy a Mátyás-féle Magyarország. Eltérő volt az I. Ferdinánd által megörökölt állam és a Pragmatica Sanction alapuló királyság jogrendje és berendezkedése.

Létezett egy állandó keret, de ezeken belül Magyarország lassan, folyamatosan változott és egy szerves fejlődés eredményeképpen érte el a dualizmus kori állapotokat. Ezt a fejlődést aztán a két világháború, az úgynevezett trónfosztás, illetve a köztársaság létrehozása teljesen megtörte és teljesen más irányba lökte az államot.

A mai Magyarországot és intézményeit nem lehet megfeleltetni a Királyság intézményeinek úgy ahogy te teszed. A nádor nem miniszterelnök, az ispán nem polgármester, az alsótáblára küldött vármegyei követ pedig nem országgyűlési képviselő, egy középkori magyar király pedig pláne nem köztársasági elnök - még akkor sem, ha néhány funkciójukban hasonlítanak. Ez a gondolatmenet, hogy csak az elnevezésekben van különbség, körülbelül azon a szinten van, amikor általános iskola ötödik osztályban a gyerekekkel összepárosítják a görög és a római isteneket, mintha két teljesen különböző vallás elemei megfeleltethetőek lennének egymásnak.