Miért akar a kormány mindent központi irányítás alá venni? (egyetemek a kancellár által, iskolák, kórházak)
Nem kell ezen csodálkozni. Én már régen megírtam itt is, hogy Orbán egy totális hűbéri államot épít, ahol minden és mindenki hozzá, az önkényuralmi rendszer élén álló legfőbb hűbérúrhoz van bekötve.
Kezdődött ez az egész a FIDESZ lenyúlásával, az esetleg önálló tényezőt képezni képes emberek háttérbe szorításával, semlegesítésével. Aztán folytatódott Orbán alkotmányos ellenforradalmával, aminek segítségével maga alá gyűrte a teljes központi államapparátust a függetlennek szánt intézményekkel együtt szőröstül-bőröstül. Aztán jöttek az önkormányzati intézmények (iskolák, kórházak), az egyetemek stb.
És ne feledkezzünk el még egy fontos vonulatról, a gazdaságról. Itt is megindult az államosítás, a külföldi és a nem "baráti" magáncégek kiszorítása, ellehetetlenítése. A cél, hogy olyan helyzet álljon elő, mint a szocializmusban, azaz csak egy bank legyen, az OTP, egy biztosító, egy élelmiszerlánc a CBA, stb. Államosítják az energiaszolgáltató cégeket, de még a nyereményjáték központosítása sem kerülte el a figyelmüket. Ezeket pedig már könnyű egy központból irányítani.
Így áll össze Orbán álma és rendszere, a Kötcsén meghirdetett centrális erőtér, aminek a lényege, hogy a FIDESZ-en kívül nincs élet. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!