Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mi a véleményed az Uccu...

Mi a véleményed az Uccu alapítvány tevékenységéről? (lent)

Figyelt kérdés

Az iskolánkban voltam már egy hónapja ahol kérdésekre kellett válaszolni név nélkül, azzal kapcsolatban,hogy mi a véleményünk a cigányságról.

Most pedig visszajött két cigány,hogy beszélgessenek velünk, az egyik jogásznak tanult a másikra meg nem is emlékszem, de ő is normális fajta volt(A jogásznak tanuló férfi volt a másik nő és ők az Uccu alapítvány önkéntesei voltak)


Több dologba is belementünk, ők elmondták ,hogy milyen nehéz a cigányoknak és az ellenérvekre pedig azt mondták,hogy ne térjünk el a témától.

Aztán kérték,hogy jelentkezzen az aki szerint van cigány-bűnözés mire a 25 főből 20 feltette a kezét, köztük az osztályban lévő 3 cigány is felemelte a kezét(!) mire közölték,hogy akkor ti rasszisták vagytok.


Aztán körbeadtak képeket amelyről kivágták az egyének arcát és el kellett dönteni,hogy cigányok vannak e a képen avagy sem.Voltak képek melyeken igényes volt a háttér és volt ahol nem.Ekkor valaki kérdő jelleggel mondta,hogy ebben az a lényeg,hogy a koszos háttérre azt gondoljuk,hogy cigányok míg a normálisra azt,hogy azok nem cigányok (így is volt, a rendetlen hátteres képeken fehér emberek voltak, míg a rendezett képeken cigányok -csak úgy esett a fény,hogy barna bőre volt a fehéreknek is.)


Olyan is volt,hogy egy nagyon erős ellenérvet mondott valaki a cigányok ellen mikor pont megszólalt a csengő,ők egymásra néztek, majd "Ez a csengő sokáig fog tartani,várjuk meg amíg vége" aztán a csengő végén más témába kezdtek a cigányokkal kapcsolatban.


A végén az igazgatóval beszéltek,hogy beszélni kéne az osztályfőnökkel mert ezzel az osztállyal nincs rendben minden.

Továbbá a végén a fickó hozzátette,hogy nem szabad a médiának mindent elhinni főleg nem a Jobbik Magyarországért Mozgalomnak nem szabad hinni (csak beszúrt a végén egy kis politikát -pedig tudtommal az iskolában ezt tilos)



#iskola #roma #Uccu alapítvány
2012. dec. 7. 13:49
 1/1 anonim ***** válasza:
Liberális propagandaszervezet, célja a magyar fiatalok félrenevelése.
2012. dec. 7. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!