Csak bennem kelt visszatetszést?
Nem tudom, ki hogy van vele, de 1956 kapcsán látni és hallani a baloldali pártokat megemlékezni nekem kb. olyan, mint ha a Holokauszt emléknapján újnáci pártok zarándokolnának el a zsinagógába.
Most is elkaptam egy pár mondatot Mesterházy Attila beszédéből, aki ma, Október 23.-án is azt mondta, hogy a jobboldal is mennyi történelmi hibát követett el. Értitek, éppen ma mond ilyet egy baloldali párt vezetője...
,,A történelemben nincsen olyan, hogy "ha". Az MSZP sem vállal közösséget Kádárral."
De mégsem tesznek semmit, hogy a Kádár-rendszer még ma is köztünk élő volt vezetői (Pl.Biszku) megbűnhődjenek végre... persze, erre lehet azt mondai (és igaz is), hogy azért nem, mert sokan közülük még ma is Parlamentben ülnek (akár Fidesz-égisz alatt), de akkor ez viszont köpönyegforgatás... hogy kicsit elítéljük Kádárt, kicsit meg nem, mert hagyjuk, hogy az akkori bűnösök megússzák (Max. hangzatos jelzőkkel illetjük őket.)
Kérdező!
Elég ócska huzás összemosni a jelenlegi baloldali mozgalmakat az ÁVH- val vagy 56 utáni negatívumokkal.
Mesterházy 56 -ban még meg sem született, sőt az apukája is kb. gyermekkorú lehetett.
Ennyi erővel a jelenlegi jobboldalon is számon lehetne kérni a Horthy- és a Szálasi időszak mocskát teljes egészében.
Sajnos a politikai baloldal legnagyobb hibája, hogy nem teszi ezt meg!!!
Dehogyis nem. Tettem is fel kérdést arról, hogy milyen jogon hivatkozik az MSZP a köztársaság védelmére, és a szószékeken Kossuth-címert mutogatva, ha annak a pártnak a jogutódja, amely mind 1949-ben, mind 1956-ban leverte az eme címert használó köztársaságot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!