Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Nem gondoljátok, hogy furcsa,...

Nem gondoljátok, hogy furcsa, hogy egyeseket zavar egy hatszáz fős faluban egy Horthy-szobor, de nem zavarja őket a szigetvári Szulejmán-szobor, a korábban a Parlament előtt állt Károlyi-szobor, és a most létesítendő gyulai Saguna-szobor?

Figyelt kérdés

Saguna üpspökről bizonyítható, hogy nem szerette a magyarokat.

Szulejmán pedig ellenünk folytatott véres hadjáratokat.


2012. okt. 5. 23:30
 1/8 anonim ***** válasza:
54%
Túl közel van még Horthy - korszak. Általában a több százezer zsidó halálbasegítése miatt fújnak rá, meg hogy örökös kormányzóként a magyarok fejére ült. Nem utálta ő a zsidókat csak a hatalom mint olyan megtartása fontosabb volt neki mint Magyarország ügye. Lásd a kiugrási kísérlet is, ahol a fiával meg tudták zsarolni. Kevesen tudják hogy 30% magyar szavazhatott csak választásoknál nemesi réteg nagypolgárság klérus, és az általa fasisztának vélt Szálasit és kommunistának vélt Rákosi csürhét is börtönbe záratta.
2012. okt. 5. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
egy idő után Napoleon is hős lett, és biztos Kádár szobrot is majd akarnak ahogy Horthyt.
2012. okt. 5. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
74%
tudod Szulejmán szobrát nem szemlélik fátyolos tekintetű fiúk arra gondolva, milyen jó is lenne turbánnal a fejükön, kezükben szablyával rárontani a keresztényekre...
2012. okt. 6. 01:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:
Aha.. most hogy mondod, így már tényleg mindjárt más..
2012. okt. 6. 02:18
 5/8 anonim ***** válasza:
71%
Első, kifelejtetted, hogy Horthy több százezer magyar katonát küldött a támadó fél oldalán, idegen földre, idegen érdekekért meghalni. A numerus clausus, a fehérterror, az ellenzéki sajtó megfélemlítése és a deportálások hallgatólagos engedélyezése mellett ez volt a legnagyobb nemzetellenes főbűne. Ezek után nem az a furcsa, hogy sokakat zavar a szobra, hanem az, hogy egyeseknek, akik magukat hazafinak tartják, hogy van egyáltalán képe, lelkiismerete ahhoz, hogy szobrot emeljenek neki.
2012. okt. 6. 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 Pro Patria ***** válasza:
30%

"Első, kifelejtetted, hogy Horthy több százezer magyar katonát küldött a támadó fél oldalán, idegen földre, idegen érdekekért meghalni."

- Ahogy már tucatszor ki lett fejtve, a Szovjetunió ugyanolyan agresszor volt, mint a Német Birodalom. Míg amaz nyugaton hódítgatott, keleten a Szovjetunió bekebelezte Finnország keleti felét, Lettországot, Litvániát, Észtországot, fél Lengyelországot, és Besszarábiát. Találd ki, kik lettek volna a következők. Jobb lett volna, ha megvárjuk, míg ide is elérnek, és saját portáinkon vesszük fel velük a harcot?


Másfelől Magyarország, mint a két birodalom között elhelyezkedő állam, sehogyan sem tudott volna ebből kimaradni, valahova állnunk kellett, különben minket is megszállnak (ez a gondolat már 1941-ben felvetődött a német vezérkarban!). Mennyivel lett volna az jobb?

És, minekután választanunk kellett, kihez állunk, nyilvánvaló volt, hogy az akkor győzelemre álló hatalom, azaz a németek mellé.


"A numerus clausus"

- A numerus clausus, ami semmi mást nem jelentett, minthogy minden nemzetiség az össznépességben elfoglalt számarányának megfelelően vehet részt a felsőoktatásban? Mi ebben olyan hihetetlen, emberiségellenes bűn? Elárulom: ugyanez vonatkozott a katonai behívókra is, azaz minden nemzetiséget csak a számarányának megfelelően hívhattak be a Honvédségbe, vagyis nem lehetett "behívni egy pár románt, legalább kiszemeteljük magunkat".

Normális államban ez így megy: egyenlőek a terhek, egyenlőek a jogok.

Megjegyzem, a zsidóság aránya még így is magasabb volt, mint amit a törvény egyébként előírt volna, sőt, egy módosítás után 1928-tól 8%-ról 12%-ra nőtt.

Micsoda terror, ugye? Az ember beleborzong.


"a fehérterror"

- Ami az azt megelőző vörösterrorra adott válasz volt? Amellyel kapcsolatban ráadásul bármely mérvadó történészt kérdezünk is, mind azt állítja, hogy Horthy nem tartotta irányítása alatt, sőt, a kormányzat - bár nem sok sikerrel, de - sokat tett ezen szabadcsapatok felszámolásáért, és számukra is komoly problémát jelentettek?


"az ellenzéki sajtó megfélemlítése"

- Magyarország volt azon kevés államok egyike, ahol az 1930-as, '40-es években még működhetett szabad sajtó, és parlamentarizmus.


"és a deportálások hallgatólagos engedélyezése"

- Német megszállás után, egy azáltal kikényszerített szervilis bábkormány vezényletével, a kormányzó semmilyen tényleges hatalomkörben tartása mellett, diszkrét háziőrizetében.

Amíg Magyarország független állam volt, Svájc mellett itt voltak a legnagyobb biztonságban a zsidók - ez megint csak történelmi tény. Lengyelországból is rengetegen menekültek ide a német lerohanás után, akiket be is fogadtunk. Horthy az erős német nyomására sem volt hajlandó bevezetni még a sárgacsillag viselését sem.

2012. okt. 6. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Kedves negyedik, ehhez képest Szulejmánról, Sagunáról, Károlyiról mit tudsnál elmondani ?
2012. okt. 6. 15:29
 8/8 anonim ***** válasza:
63%

"- A numerus clausus, ami semmi mást nem jelentett, minthogy minden nemzetiség az össznépességben elfoglalt számarányának megfelelően vehet részt a felsőoktatásban? Mi ebben olyan hihetetlen, emberiségellenes bűn?"


Mondjuk az volt vele a probléma, hogy hogy származási alapon korlátozta az emberek továbbtanulási lehetőségeit. Mondjuk az, hogy a korábban felekezetnek számító zsidóságot visszaminősítette "népfajjá", és ezzel elkezdte származási alapon megkülönböztetni a "zsidó népfajú" magyarokat a "keresztény népfajú" magyaroktól. Hogy ezzel mind törvényileg, mind társadalmilag megalapozta az összes későbbi zsidótörvényt.

A Numerus Clausus-szal már évek óta kampányoltak Prohászkáék, és nem is titkolták, hogy a zsidók ellen megy az egész, hiszen ők voltak az a csoport, amelyik számarányukat nézve sokkal nagyobb számban jártak egyetemre - érdekes módon ezt csak ma próbálják meg elsunnyogni a dologgal kapocslatban.

Horthy hatalomra kerülése után lényegében szinte első dolga volt engedni Prohászkáéknak, mindezt mindössze azért, hogy kiszolgálja a saját, főleg a keresztény középosztályból álló támogatórétegét, amelyik nem akart magának konkurenciát az értelmiségi pályákon.

Tehát nem csak törvényileg volt ez a megalapozása minden további zsidóellenes törvénynek, de társadalmilag is, mert itt hozta be azt Horthy, amit Márai Sándor meg Bibó István így foglalt össze:


Márai:

"Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a 'jobboldaliság' címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő mint 'keresztény magyar ember', előjogokkal élhet e világban; egyszerűen azért, mert 'keresztény magyar úriember', joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem 'keresztény magyar' vagy 'úriember', tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. "



Bibó:

"„Ettől kezdve szokták meg a magyar társadalom széles rétegei azt, hogy nem csak munkával

és vállalkozással lehet egzisztenciát alapítani, hanem úgy is, hogy valaki másnak a már

kialakított egzisztenciáját kinézi magának, s aztán az illetőt feljelenti, nagyszülőit kikutatja,

állásából kidobatja, üzletét kiigényli, őt magát esetleg internáltatja, egzisztenciáját pedig

birtokba veszi."



De egyébként ha szerinted a Numerus Clausus teljesen rendben volt, akkor felteszem számodra az is teljesen okés volt, amikor a románok pont a Numerus Claususra hivatkoza Erdélyben meg a magyarok továbbtanulását korlátozták.

Nem így van, akkor ez is tök rendben volt?


------------------


"Megjegyzem, a zsidóság aránya még így is magasabb volt, mint amit a törvény egyébként előírt volna, sőt, egy módosítás után 1928-tól 8%-ról 12%-ra nőtt. "


A háború előtt meg 1/3 volt az arányuk az egyetemeken, szóval igen, elég durva megszorítás volt.


------------------

" Elárulom: ugyanez vonatkozott a katonai behívókra is, azaz minden nemzetiséget csak a számarányának megfelelően hívhattak be a Honvédségbe, vagyis nem lehetett "behívni egy pár románt, legalább kiszemeteljük magunkat". "


Legalább ne ilyen pofátlanul csúsztassunk már. A zsidókat pl. egyáltalán nem hívták be katonának, mert addigra Horthy rendszerében annyira másodrendű állampolgároknak számítottak, hogy még fegyvert se kaptak. Helyette kiküldték őket munkaszolgálatra, aminek az embertelen körülményeibe (tehát nem a háborúba, hanem ahogy a magyarok bántak velük), több tízezren belehaltak.

A Don-kanyarban is az ott lévő magyar erők 10% munkaszolgálatos volt, zömében zsidók. Csak míg mondjuk a katonák az akkori helyzetben lehetséges legjobb felszerelést kapták, addig a munkaszolgálatosokat pl. nyári ruhában vitték ki a téli orosz frontra, és úgy általában le se sz@rták, hogy mennyi veszik oda belőle (felteszem életedben nem olvastál utána, mik mentek a munkaszolgálaton, azt nem szokták reklámozni a Horthy szopkodó oldalakon, pedig nem ártana)...

Micsoda egyenlőség, ja...


--------------------------

"- Német megszállás után, egy azáltal kikényszerített szervilis bábkormány vezényletével, a kormányzó semmilyen tényleges hatalomkörben tartása mellett, diszkrét háziőrizetében.

Amíg Magyarország független állam volt, Svájc mellett itt voltak a legnagyobb biztonságban a zsidók - ez megint csak történelmi tény. Lengyelországból is rengetegen menekültek ide a német lerohanás után, akiket be is fogadtunk."


Nono, ezt a lengyel menekülteset már máshol is próbáltad elsütni, és már akkor is le lett írva, hogy ezt ne, mert nem igaz. Szóval sajna az látszik hogy szándékosan nem vagy hajlandó figyelembe venni azokat a dolgokat, amik Horthy ellen szólnak, hanem módszeresen megpróbálod kikerülni.


Többször le lett már írva neked is, hogy azt a kb 20ezer lengyel menekültet, aki ide menekült, azokat Horthy '41-ben összegyűjtette, és deportáltatta a németeknek. A deportálásokat végül a német ellenkezés meg az itthoni nyomás miatt leállították (a németek ekkor még nem döntöttek a zsidók kiírtása mellett, és nem akarták, hogy az összes környező ország rájuk sózza a zsidóit, mint ahogy Horthy próbálta).

Szóval ellentétben azzal, hogy Horthy befogadta őket, az igazság az, hogy a holokauszt első komoly deportálása az pont, hogy Horthyhoz fűződik.

És a szomorú az, hogy te ezt pontosan ugyanolyan jól tudod, mint én, hiszen már többször leírtuk neked, csak szándékosan nem vagy hajlandó tudomásul venni, és nyomatod tovább a dolgot máshol, mint ha nem is lett volna ez már neked leírva – hiába, sokadjára látjuk, hogy ha Horthy mosdatásáról van szó, akkor az „szent ügy”, aminek oltárán bármit, bármilyen eszközt, a történelem tudatos ferdítést is simán be lehet vetni.


És az se igaz, hogy Horthy ne tehetett volna semmit a német megszálláskor. Érdekes módon, amikor már a saját bőrére ment a dolog, rögtön fel tudott lépni a deportálások ellen, de addig viszont néma kussban nézte végig a teljes vidéki zsidóság deportálását - sőt, ő nevezte ki ekkor is még az ezt levezénylő embereket. Érdekes módon még egy Szálasi is képes volt ebben a kérdéseben ellentmondani a németeknek, és leállíttatni a deportálásokat, pedig neki aztán abszolút nem volt olyan belföldi támogatottsága, bázisa, mint Horthynak, ha valaki, akkor függött igazán a németektől – és ő mégis meg tudta azt tenni, amit Horthy nem...

És akkor külföldi példákat nem is néztünk, mint pl. Dánia, ami hiába volt megszállt ország már jóval előttünk, ott nem hogy deportálások nem voltak, zsidótörvények sem, mert a helyi politikai vezetés ebből nem engedett.

Horthy viszont végigasszisztálta itthon a zsidók, a saját állampolgárainak a deportálását, sőt, akit kellett, azt ki is nevezte, és úgy általában némán kussolva szentesítette, amint a saját államapparátusa németeket megszégyenítő rekord hatékonysággal 56 nap alatt a német adatok szerint 437.402 zsidót deportált. Egy szava nem volt ellene, helyette szépen kussolt, és személyével, hallgatásával szentesítette és jelentősen megkönnyítette, egyszerűen akadálymentesítette mind a német megszállást, mind a deportálásokat - ami már csak azért is megbocsájthatatlan, mert nálunk nem a németek deportáltak, azoknak egyszerűen nem is volt erre emberük. Nálunk teljes egészében a magyar államapparátus hajtotta ezt végre, aminek a körében Horthynak még mindig erős tekintélye volt, ha ő kiáll a dolog ellen, akkor ott ilyen hatékonysággal soha az életben nem lehetett volna deportálni. Ha más nem, ha legalább tiltakozásul lemond, hogy ő ehhez nem hajlandó a nevét adni, akkor esetleg lehet, hogy nem sározódik be ennyire a neve – de még erre sem volt képes, akkor mégis mi a manóért kéne elnézni neki bármit??!!

Ez az ember tudatosan kiszolgáltatta vagy félmillió saját állampolgárát egy idegen, velük ellenséges hatalomnak, és nem hogy egy szava nem volt ellene, de még a megfelelő emberek kinevezésének aláírásával még segédkezett is benne – mindezt csak azért, mert még ahhoz sem volt elég gerince, hogy legalább lemondjon.

Ha ez nem, akkor mégis mi az, amit már hazaárulásnak lehet nevezni??



Hogy a kérdésre is válaszoljak:


Egyrészt tényleg benne van a dologban az is, hogy Szulejmán meg Saguna régebben voltak, másrészről meg azokkal, mint emberekkel igazán nem sok bajunk lehet, szimplán a másik oldalon álltak. Szulejmán török szultánként nagyobbította az Oszmán Birodalmat, Saguna meg a Habsburg Birodalom román állampolgáraként igyekezett a románok érdekei szerint helyezkedni a ’48as szabadságharc alatt, ami azt jelentette, hogy velünk szemben. Emiatt, mint embert, megvetni nem nagyon lehet. Az tény, hogy elég röhejes dolog, hogy a saját ellenfeleinknek, akik ellenünk harcoltak, állíttattunk szobrot Magyarországon, de nem vérlázító. Akár mint ellenfeleket, akár még lehet, hogy tisztelni lehet őket.


Viszont Horthy magyar volt, még pedig Magyarország kormányzója, aki saját piti politikai érdekei miatt magyarok százezreit szolgáltatta ki, áldozta be, csak hogy ő kormányzó maradhasson, a legaljább hazaárulás megtestesítője – ennek az embernek szobrot állítani Magyarországon igenis vérlázító egy magyar ember számára.


Ezért.

2012. okt. 7. 00:07
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!