Társadalmi csapdákban élünk?

˝Korunk világa az egyedi lét bázisáról szorongató látványt nyújt, és ez szükségképpen együtt jár a tehetetlenség kínzó érzetével.˝

Társadalomkutatók már régen bebizonyították, az embernek biztonsági szükséglete, hogy egyéni létét hozzáköthesse egy erősebb kollektív léthez, nem csupán elméletileg, hanem a cselekvés lehetőségeivel is.

A jelen társadalom erre kevéssé alkalmas, mert amint Norbert Blüm, volt német munkaügyi miniszter mondotta: ˝A kapitalista harmónia egy ferde állapotú egyensúly, egy csak szép időben működő modell. Válságok esetében meginoghat, mert az embereknek nem nyújt védettséget. A kapitalizmus egy szabad, kötöttségektől mentes rendszer: mentes a kötődésektől, a mások iránt érzett felelősségtől. A kapitalizmusban az ember nemcsak kénytelen a maga felebarátja lenni, de sokszor nincs is más lehetősége. Ez jó az erőseknek, a rámenőseknek, de rossz a gyengéknek, a hátrányos helyzetűeknek, az öregeknek, a csökkent teljesítőképességűeknek. Mivel gazdasági használati értékük csekély, emberi értékeik nem is számítanak. Az erők szabad játékában az erős határozza meg a játékszabályokat. A többiek vesztesek, tönkrement emberek.˝

A globalizálódó világ lakosságának legfeljebb öt százalékát képviselő részvényesek és menedzserek, hideg fővel fontolgatják, hogy a munkavégzéshez szükséges húsz százalék foglalkoztatása mellett, mit kezdjenek a fölöslegessé vált maradékkal? Azok, számukra legfeljebb csak olyan a fogyasztók, akik, ha nagyon ráérnek, akkor társadalmilag veszélyes elégedetlenkedők is lehetnek. Tehát el kell őket foglalni valamivel, amiről azt hiszik fontos, és aminek a részeseivé válhatnak. No nem igazi, értékteremtő munkával, hiszen ahhoz már nincsen szükség rájuk. Hanem nyomoradományos közmunkával adott kenyérrel és agylágyító cirkusszal, mint azt az ókori rómaiak tették. Ennek újkori neve a ˝tittytainment˝, amely szóösszetételt Brzezinski használt először, (jelentése magyarul talán ˝az állami cicit szopók szórakozása˝), mely a konzumszórakozásnak és a szemétmunkához kötött segélyeknek kábítószereit jelenti, s mely arra való, hogy a tömegek ne lázongjanak elembertelenedő sorsuk miatt.

A globalizáció jegyében tevékenykedő üzleti körök a szociális szolgáltatások megreformálását, a bér terhek (és a bérszínvonal) csökkentését követelik, mert fenntartásuk túl nagy adó terhet jelent számukra, miközben olyan adókedvezményeket harcolnak ki, amellyel - két számjegyű nyereségnövekedésük mellet – az állami feladatok finanszírozásához a legalacsonyabb mértékű a hozzájárulásuk. A világ lakosságának legvagyonosabb egy százalékának új internacionáléja radikális támadást intéz a kapitalizmus legelviselhetőbb formája, a jóléti társadalom ellen. Ezt látjuk Svédországban, Angliában és Németországban, ez ellen lázonganak a franciák, az olaszok és a spanyolok. Mindhiába, egyetlen nemzet és egyetlen kormány sem tud ennek a nyomásnak ellenállni, még a mindenhatónak tűnő Egyesült Államok demokratikus ideáit is kikezdi ez a nyomás.

A vesztesek, a tönkrement emberek az emberiség túlnyomó többségét teszik ki. Sok milliárd szorongó, tehetetlen, frusztrált ember, akiknek jelentős része örökre elkallódik, deviánssá válik. Az emberiség menekülni kényszerül, a menekülési vágy új népvándorlásokat indít, amit az eddig befogadó országok már nem tudnak kezelni, az elszegényedő lakosságban pedig, saját megélhetőségüket féltvén a bevándorlóktól, erősödik a rasszizmus, az idegen gyűlölet. A globalizáció csapdája, hogy már nincs a világnak olyan zuga, ahova lehet és érdemes menekülni.

Milyen következményei lehetnek egy ilyen társadalmi csapdának?