Orbán tényleg visszautasította az IMF újabb hitelcsomagját?
Pókember, ülj le, elmagyarázom.
Megjelent a fidesz házi sajtójában egy kamu lista, hogy ezt meg ezt meg ezt akarja az IMF. Egyébként ez nem először történik meg, pár hónapja ugye az a hülyeség jelent meg a jobbos sajtóban, hogy az IMF a melegházasság engedélyezését követeli. Na, Orbán nagy garral kijelentette, hogy ami ezen a kamu listán van, az jusztismord, és ő nem engedelmeskedik. Majd ő meg a frakciója kidolgoznak egy alternatív javaslatot. Az IMF meg volt olyan barát, hogy nyilvános megszégyenítés helyett egyszerűen közölte, hogy a lista, amit bemutattak "pontatlan." Abba bele se menjünk, hogy mennyire abszurd az, hogy a hitelt - nem védőhálót, nem apám*aszát, hitelt - felvenni akaró személy szabja a feltételeket de ugorjunk. Az eredmény: a pénzpiacok, akik a magyar szavazókkal ellentétben szeretik, hogy ha valaki hétfőn reggel ugyanazt mondja, amit délben, kockázatosnak árazták be a forintot. Ennyi.
Miért is kellett ez a bohóctréfa? Hogy azok az egységsugarú szerencsétlenek, akiknek mindenről a zsidók jutnak eszébe, tapsoljanak, hogy milyen bátor ez a Viktor, és a ne a csökkenő gdp, meg az azeri baltás legyen a téma.
Pókember, a kérdésed már ott hülyeség, hogy Orbán nem utasít vissza hitelcsomagot sosem, mivel nem az IMF jár házalni, hogy tessék, hitel, vedd fel, hanem az IMF tagországok kérik a hitelt a szervezettől, az meg vagy megadja, vagy nem, attól függően, hogy teljesítik-e a követeléseket, vagy sem.
Orbán csak úgy csinál, mintha nála kilincselne az IMF, és nem fordítva.
Még 2012 év elején Fellegi Tamás ment Washingtonba kuncsorogni az IMF-nek,hogy jöjjenek vissza Magyarországra mert hitelt akarunk. Ők nem fognak tényleg házalni és ajándékozni pénzt senkinek csak úgy! Ez olyan mint ha valakinek kell személyi kölcsön,akkor annak személyesen el kell mennie a bankhoz és tárgyalni róla és nem a bank rohan utána,hogy: "Csáá, Nem kell egy kis pénz?"
Hát,hogy vissza utasította-e? Egyszer ezt mondja,egyszer azt a miniszterelnökünk...mintha kettős személyiség lenne,de az már ugye elmebaj!
Richárd voltam, és tökéletes vagyok! :))))))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!