Orbánék gondolkodnak vagy szándékosan akarják tönkretenni a felsőoktatást? Amit művelnek az már egy vicc.
És egy jó komment ehhez:
"Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük?"
2008-ban ez nagyon szépen hangzott.
Most szimplán 0-ra redukálják az államilag támogatott felsőfokú képzésben részt vevők számát. Így senki sem mondhatja, hogy hazudtak.
Persze ettől még igen komoly méretű turhával köpték szemen a saját szavazóikat. (Ebben az a szörnyű, hogy az említett fidesz szavazók ennek még örülnek is, és megmagyarázzák, hogy az nem turha, hanem puding.)
Nem csak a felsőoktatást akarják tönkre tenni
Ébresztő!
A nem ortodox gazdaságpolitika után jön a nem ortodox oktatási rendszer, a nem ortodox egészségügyi ellátás, stb.
Már csak azért imádkozom, hogy a nem ortodox élelmiszer
ellátásig ne jussunk el, mert mindannyian éhen halunk.
"a felnőtt posztókabátos nemzedék most a munkanélküliek és a kisiklott egzisztenciák népes táborát gyarapítja,mivel a munkaerőpiac képtelen felszívni őket."
A legkisebb munkanélküliség a diplomások körében van. A szakmunkások körében 3X nagyobb a munkanélküliség. ÉS még ma is jobban megéri a diploma, mert ahhoz versenyszférában magasabb fizetés járul és nagyobb eséllyel fog elhelyezkedni. (mint ezt mutatja a kevesebb munkanélküli.)
"miközben egyre nagyobb hiány mutatkozott szakmunkás szakemberekből."
És ez egy akkora bődületes hülyeség. Csak sajnos a kormány is ezt a felfogást követi. Egyáltalán nincs kevés szakmunkás. A hiányt az adja, hogy a végzettek harmada kezd csak el a szakmájában dolgozni. Végül is ez is lehet egy megoldás. HA eddig 100 ember végzett és közülük 33 kezdett el dolgozni szakmán belül, miközben mondjuk 50 kellene, akkor képzünk 200-at abból meg 66 kezd el dolgozni szakmában.
Tehát röviden nincs szakmunkásokból hiány és az se lesz megoldás, hogy többet képzünk ki mikor így is eleget képeznek.
ma 00:05
Erre pedig azt, hogy ez nem csak a diplomásokra igaz. Nem az lenne a normális ha bárki bármilyen szakmát tanul akkor végzés után egy ideig itthon maradjon vagy fizesse ki a tanulmányait? Minek taníttassanak ki egy kőművest az én adómból ha soha nem fog itthon dolgozni?
Ezt az egész röghöz kötést pedig az orvosok miatt találták ki, csak ahhoz már nem volt pofájuk, hogy ismét csak rájuk vonatkozzon.
De meg lehet érteni az orvosokat és a másik oldalt is.
ma 00:33
Igen ez egy normálisabb elképzelés, de a kormány TELJESEN ki akar vonulni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!