Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Miért ilyen kegyetlenek a...

Miért ilyen kegyetlenek a magyarok?

Figyelt kérdés

Az Orbán-kormány azzal kezdte a működését, hogy elkezdte üldözni a hajléktalanokat. A fideszes polgármesterek több helyen szétdulták a telepeiket, megtiltották és szabálysértéssé nyilvánították a közterületen lakást, sőt a megélhetési kukázást is. (Több ilyen rendeletet mostanában semmisített meg az Alkotmánybíróság.)


Aztán jöttek az "élősködő" rokkantak, akiket most 57 év alatt egytől egyig felülvizsgálnak, és rákosoktól, végtaghiányos emberektől stb. vonják meg az ellátást, és taszítják őket a pusztulásba. Az Orbán-kormány végérvényesen megszüntette a rokkantnyugdíjakat, akiktől nem vonták meg az ellátást, azok most pár 10 ezer forintos rehabilitációs ellátásra lettek jogosultak. Arról már nem is beszélve, hogy az utazási kedvezményeiket eltörölték, munkát nem vállahatnak, és csak főállású vállalkzók lehetnek lehetetlen feltételekkel.


A kiskersetű dolgozók 70-100 ezer forint körüli fizetéséből súlyos ezreket vettek el azért, hogy a milliós fizetésűeknek havi több száz ezres ajándékot odaadhassanak (egykulcsos adó).


Befagyasztottak, illetve csökkentették mindenféle szociális ellátást, családi pótlékot, miközben pörög az infláció.


Több krónikus betegségnél előírták, hogy milyen "eredményt" kell hozni a betegnek, ha nem tudja, megvonják, illetve fizetőssé teszik az ellátását. Az az inzulinos cukorbeteg, akinek pl. 8 feletti a vércukor értéke, csak korszerűtlenebb, kevésbé hatékony készítményt kap, amitől aztán még rosszabbul lesz, és előbb meghal. És nem a beteg tehet róla, hogy nem megy lejjeb a cukra, hanem pl. nem tud drágább élelmiszrerekt venni.


Jövőre drasztikusan lecsökkentik a gyógyszerkasszát és új finanszírozást vezetnek be. Számos korszerű készítmény ettől várhatóan eltűnik, eddig gyógyatható betegségek válnak gyógyathatatlanná.


Csak néhány feltűnő példát soroltam, de lenne még. Ez szerintem egyszerűen barbárság és kegyetlenség. Mégse tiltakozik, nem ütközik meg senki, sőt valaószínűleg ez tetszik az embereknek, ezért csinálja ezt a Kormány. Meg az itteni beírásokból is azt látom, hogy az emberek vagy közönyösek (engem nem érint), vagy kárörvendve figyelik az eseményeket (dögöljön meg a hajléktalan stb.). De gondoljon mindenki bele, mi lesz ha 30 éves korában rokkant lesz egy baleset folytán. Kegyetlen tengődés, majd pusztulás vár rá hamarosan.


2012. júl. 8. 20:34
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
86%

[link] A cukorbeteg tiltakoznak.

Amúgy meg a kormány mindenhonnan pénzt akar, de az eszük se jutna, hogy a kisebbségnek nem kéne több száz ezres segélyt adni, meg nekik mindenféle jutattást.

2012. júl. 8. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
83%
Én is ki voltam akadva, mert rengeteg sztorit hallottam rokkantakról és súlyos betegekről, akik Orbán miatt gyakorlatilag halálra vannak ítélve, ha nem segít nekik valami rokon vagy akárki. Amúgy Hitlernek tetszene ez a project. De annyiszor előjött már Orbánból a fasiszta, pl ez a szöveg, hogy mindenki annyit ér, amennyije van, ez a természet törvénye. Szóval van itt egy leheletnyi náci hozzáállás, és nem csak a Horthy-szobrok miatt.
2012. júl. 8. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
96%
Én a kérdés alatt egyetlen általános magyar kegyetlenkedést sem láttam, csak a kormány ámokfutását, amiért viszont sok magyar legszívesebben lámpavason látná a kormánytagokat, párthierarchia szerinti sorrendben.
2012. júl. 8. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
100%

Erről a rehabilitációs ellátásról nem is hallottam még. Találtam róla egy forrást, a korábbi ellátásuk 40 illetve 80 %-át kapják majd meg azok, akiket foglalkoztathatónak ítélnek attól függően, hogy rehabilitációval helyreállítható e a vizsgálat szerint a problémájuk.

De ez a legdurvább:


Ki jogosult a rehabilitációs ellátásra?

Az, akinek az egészségi állapota a komplex minősítés alapján 60 százalékos vagy kisebb mértékű és aki

- a kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül legalább 1095 napon át (3 év) biztosított volt,

- keresőtevékenységet nem végez és

- rendszeres pénzellátásban nem részesül, továbbá

aki rehabilitálható, ezen belül

- foglalkoztathatósága rehabilitációval helyreállítható, vagy

- tartós foglalkozási rehabilitációt igényel.

Tehát ha minimum 40%-os rokkant vagy, akkor kapsz rehabilitációs ellátást, de csak akkor, ha nem folytatsz kereső tevékenységet.

2012. júl. 8. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
82%

"Amúgy meg a kormány mindenhonnan pénzt akar, de az eszük se jutna, hogy a kisebbségnek nem kéne több száz ezres segélyt adni, meg nekik mindenféle jutattást."


Ez azért van mert ez a kisebbség elég nagy számú és csak egyre többen lesznek, ami egyre több potenciális szavazót jelent. Akik sokan vannak azoknak a politikusok mindig is benyaltak párttól függetlenül (gondoljunk csak a nyugdíjasok felé tett ígérgetésekre minden választás előtt). És ez azt is megválaszolja hogy a fiatalok miért vannak magasról leejtve - mert egyre kevesebben vannak így a politika egyre kevésbé érdekelt a támogatásukban.

2012. júl. 8. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 TheHutyutyu ***** válasza:
63%
Addig amíg nem emeli fel a seggét a nép és lesz egy bazi nagy forradalom addig ne várjunk csodát addig ez lesz és ez már nem csak az Orbáni diktatúráról beszélek hanem 8 esztendőről is amikor Gyurcsányt sem merték elszámoltatni a 2006-ban kialakult események miatt. stb. stb.
2012. júl. 8. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 A kérdező kommentje:
#3: Én igenis úgy látom, hogy mi is felelősek vagyunk ezért a sok hátborzongató dolgért. Először is azért, mert ezeket nekünk csinálják, a mi kegyeinket akarják elnyerni vele. Semmi haszna nincs pl. a hajléktalanok üldözésének, de gondolom, sokaknak tetszik. Másképp nem csinálnák. És hát a tiltakozás is lehetne sokkal erőteljesebb, általánosabb. A Hősök terén pl. pár tucat szerencsétlen rokkant demontrált a 40 fokban. Miért nem ment oda még 100 ezer ember? Miért nem szervezte meg ezt egy párt vagy civil mozgalom se?
2012. júl. 8. 21:02
 8/19 anonim ***** válasza:
100%
Hogy érted, hogy a magyarok? Az orbán kormányban van magyar?
2012. júl. 8. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
100%

Főjön ezen annak a feje aki a fideszre és Orsós Viktorra szavazott.

Most miért nem mondja hogy rosszabbul élünk mint 4 éve? Pedig most már igaz,de kussol mindenki mert féltik az állásukat és a lakásukat.

A fidesznek teljhatalma van

2012. júl. 8. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 A kérdező kommentje:
#8: Úgy értem a magyarokat, hogy nálunk olyan közhangulat van, hogy ezeket a dolgokat egyáltalán meg lehet csinálni. Egy civilizált országban erre már régen lázadás lett volna, és elkergették volna a kormányt, úgy hogy senkinek esze ágába se jutottak volna ezek a kegyetlen intézkedések. Nálunk még mindig sokaknak tetszik ez az irányvonal, a többiek meg elfogadják, pedig nem kéne.
2012. júl. 8. 21:31
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!