A liberalizmus eszméje miért hirdeti azt magáról, hogy toleráns és véleményszabadságot vall, amikor fanatikusan küzd minden ellen, aminek köze van a kereszténységhez, az iszlámhoz és a nacionalizmushoz?
19-es teljesen egyetértek, ami itt most megy, hogy a bűnözőket támogassuk, csak azért, mert kisebbségiek,hogy a melegek legyenek rossz hatással gyerekeinkre, ez úgy undorító, ahogy van. Ez viszont nem a liberalizmus, hanem a liberalizmus lejáratása.
Erre jó példa a Való Világ. Emlékeztek még Alekoszra, az"okostojás"-ra. Egyáltalán nem volt se okos, se művelt, se sármos, mégis felfuttatták mint görög istent, műsort is kapott, ahol emlékszem, gusztustalan, felvarrt macák mutogatták a meztelen hátsójukat... főműsoridőben, amikor a kisgyerekek is még bőven ébren voltak.
De melyik kormány idéjén jöttek be a valóságshow-k (Big Brother, Való Világ, stb...) ? Bizosny, a magát illiberálisnak, konzervatív értékekekt valló Fidesz-KDNP kormánynak.
És Alekosz is 2011-ben tündöklött, mikor is a Fidesz már rég hatalmon volt...
Én liberális vagyok, de nem ítélem el még az iszlámot se, ha a VALÓDI iszlámról van szó, nem pedig a terrorról meg a nők bántalmazásáról. Vannak muszlim barátaim is. Önmagában pedig a hazifiság se bűn. A magyar hagyományőrzés, a lovasíjászat, a történelmi múltra való büszkeség szép dolog, az viszont, hogy gárdaegynruhában vagy katonai cuccokban masírozzanak az emberek, és olyan cigányokat tartsanak rettegésben, akik a légynek se ártanak, dolgoznak és megpróbálnának élni, az viszont enyhén szólva nem helyes. (Megjegyzem, a bűnöző cigányok is csak olyan magyarokra támadnak, akik gyengébbek náluk, és aklik félnek tőlük)
A bűnözőt, akár cigány, akár magyar, akár más nemzetiségű, csukják le, és ahogy csak lehet, próbálják meg átnevelni, jó útra téríteni.
Liberális vagyok, ugyanakkor keresztény is: a kettő nem zárja ki egymást. A konzervatív szentháromsága az Isten, Haza, Család, a liberális szentháromsága pedig: a Szabadság, Egyenlőség, Tesvériség. A két háromság szerintem meg is tudna férni egymással, ezt csak a politikusok akarják elhitetni, hogy a kettő kizárja egymást.
Szabadság alatt nem azt értem, hogy legyenek szabadok a bűnözők, mert akkor meg mi, törvénykövető emberek lennénk rabok miattuk. (Minthogy sok esetben azok is vagyunk, hiszen annyi szélhámos és rablógyilkos mászkál szabadon, hogy az emberek nem bíznak már egymásban se. A magyar nép ezért fogy, hiiszen a jó házasság alapja a szerelem, a szerelemé viszont a bizalom.)
Egyenlőség:
vegyük most a nemek közti egyenlőség kérdését:
Sok magát kereszténynek mondó ember (főleg férfi) mint pl Harrach Péter is, fájlalja, ah egy nő dolgozik és keres, ahelyett, hogy férjhez menne és csak anya lenne. Viszont egy többdiplomás, több nyelven beszélő, nem dohányzó, nem alkoholizáló, olvasott nőnek már vannak igényei a férfival szemben.(Nem csak annyi, hogy ne üsse meg)
Itt van még az egészsége-- fogyatékkal élő probléma is. Egy liberális államban, mint pl. a MAI Németország és 90 centis, tolószékben ülő, üvegcsont-betegségben szenvedő ember is lehet diplomáciai tanácsadó. Magarországon hány fontos beosztású, fogyatékos ember van, aki nem pl. A MEOSZ vagy a Fehér Bot kötelékében dolgozik? Valljuk be: nincs sok. Ha a munkáltatók meglátnak egy tolószékkel vagy bottal közlekedő jelentkezőt az állásinterjúra, lehet akár a legokosabb, legfelkészültebb, támogatás ide vagy oda, kicsi az esélye, hogy őket veszik fel. Mindig kérdezgetik: hát a magas polcra hogy nyúlsz fel? hát a lépcsőn hogy fogsz közlekedni? (Vannak mozgáskorlátozott ismerőseim, nem az ujjamból szopom ki ezeket a tényeket.)
A magyar oktatással és neveléssel még mindig az a baj, hogy él a fogyatékosokkal szembeni holdudvar-hatás: amikor egy tulajdonsághoz hozzátársítunk egy másikat. Tehát pl aki nehezen beszél vagy egyáltalán tud beszélni, arra nagyon könnyen rásütik a bélyeget, hogy szellemileg is visszamaradott. Sokszor a tanárok tisztában vannak a fogyatékkal élő diákjaik értékeivel, de ahelyett, hogy támogatnák őket, csak támadják: lerontják a jegyeiket, kitárgyalják őket órán, így semmibe véve emberi méltósághoz való jogaikat, hogy ezzel is elvbvegyék a kedvüket a tanulástól, nehogy már a nyommer orvos, jogász vagy mérnök legyen, hogy aztán az én egészséges fiacskámnak/kislányomnak ne legyen miatta munkahelye.
De nem csak a magyar oktatásban, a magyar egészségügyben is tettenérhető a fogyatékosok diszkriminációja. Mikor egy anyuka/apuka behozza a fogyatékos gyermekét, mert életmentő műtétre van szüksége, és az ügyeletes nővér kijelenti, hogy adjon enni a gyereknek, ruháztassa, de ide nem jöhet, mert a betegágy meg a gyógyszerek kellenek az egészséges gyerekeknek. Na, persze a hálapénz valamit könnyíthet a dolgon. Amíg ez van, testvériségről sem lehet beszélni.
Pedig a fogyatékkal élők is igyekez(né)nek tanulni, dolgozni, értékes emberré válni a társadalom számára, ha hagynánk, illetve hagyná a kizárólag egészséges férfiakból álló kormányzat. És amíg ez van, TESTVÉRISÉG se fog megvalósulni.
Kedves 19-es! te magad konzervatívnak vallod, én liberálisnak, mégis mindketten végső soron ugyanazt akarjuk.
"Azért a toleranciának is meg van a maga határa. Az iszlám vallás embertelen, elnyomó diktatúra, és bár kevésbé erősen, de a ugyanez a katolicizmus. A többi vallással és egyházzal semmi bajom, amíg nem eröltetik rám."
Persze, persze. De a melegek és transzok elfogadását azért rá lehet erőltetni az emberekre. Az erősen "liberális" média például erőteljes átnevelést folytat. Vagy nézz utána, hogy néhány osztrák vagy német városban melegeket ábrázoló jelzőlámpák vannak. Mi ez, ha nem átnevelés? Bezzeg, ha keresztény szimbólumok lennének a lámpákon, már ott vernyákolna az összes "liberális" jogvédő, hogy ez sért egyes csoportokat. Vagy egy másik példa: Hollywoodban nem egy tehetséges vagy kifejezetten zseniális konzervatív világnézetű művész nem kap lehetőséget. Ők mesélték, hogy azért van ez, mert szinte mindenhol "liberálisok" vannak pozícióban, akik eszeveszettül gyűlölnek mindenkit, aki nem "liberális". Lenézik őket, bunkó vidékinek tartják őket, nagyjából ennyi az életükben az öröm, egyébként meg nagy nihil az életük. Tessék megnézni a '95-ös Utolsó vacsora című filmet. Tökéletesen megmutatja, milyenek igazából a "liberálisok".
Minden eszme eljut előbb-utóbb arra a pontra, amikor önmaga szánalmas paródiájává teszik a fanatikusai, és a nevében elnyomnak másokat. Ez történt a kereszténységgel, a francia forradalom eszméivel, a kommunista eszmékkel, és most ez történik a liberális eszmékkel is. Majd egyszer ennek a borzalomnak is vége lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!