Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mi a véleményetek erről az...

Pro Patria kérdése:

Mi a véleményetek erről az írásról (egy felhasználó írta itt)?

Figyelt kérdés

A zsidókkal az a baj, hogy nemzetet játszanak a nemzetben. Elzárkóznak a gojoktól, már gyerekkoruktól fogva, zsidó oviba járnak, zsidó suliba majd zsidó felsőoktatásba. Ahol aztán végleg a fejükbe vésik, mennyire felsőbbrendűbbek a gojoknál.


Nem fogadják el, ha a kultúrájukat teljes egészében gyakorolni kívánják, el kell költözniük egy erre dedikált országba, Izraelbe. Azonban ha itt maradnak, nem kívánja mindazt megvalósítani, amit csak ott lehet. Egy kultúra csak addig kultúra, amíg nem megy egy másik rovására.


A magyaroknak nagyon elegük van a holokauszttal való dobálódzással. Dobálják azt Izraelben, de ne itt, és főleg ne egy olyan generációnak ami már korától fogva is teljesen kívülálló ebben. Ebből következik, hogy ha egy zsidónak nem sikerül valami, a felelősségét próbálja levetni a holokauszt felemlegetésével. A zsidó ugyanúgy vállaljon felelősséget, mint ebben az országban bárki. A zsidók, előnyökre tesznek szert, holokauszttal és antiszemitizással és mindenkire ráaggatják ezeket a jelzőket, aki bizonyos kérdésekben nem ért egyet vele.


A zsidók nem hajlandóak más munkát végezni, mint könyveket írni, oktatni, üzletelni, színészkedni, fordítani, filozofálni, médiákban ténykedni, szakérteni és igazgatni. Legyenek hajlandóak kitanulni a műszerész, földműves, takarító, pincér, esztergályos, bányász, kőműves és egyéb kézműves foglalkozásokat, és hajlandóak legyenek őket űzni is. De ők szakmájuk űzése helyett, csak hivatásos forradalmárkodnak.


A zsidó, ha felelős pozícióba kerül, előnyben részesíti zsidótársait. Mint tették ez a múltban, pl. M. Tamás, akinek működése következtében a Magyar Nemzeti színháznál kizárólag zsidók dolgoztak (élükön G. Miklóst és R. Évát, ennek feleségét).


A zsidók pártolják a nemzetellenes csalásokat, mint pl. a (teljesen fölösleges) nyelvvizsgarendszer, a hazai ipar és kereskedelem kiárusítását, a multinacionális (tipikusan zsidó) cégek térfoglalását, és adókönnyítését, az ezeket támogató nemzetellenes törvényeket (pl. nevetséges higiéniarendeleteket), stb.


A zsidók támogatják a pornográfiát, trágárságot, ízléstelenségeket, kábítószerezést, rap-zenét és egyéb, kultúrapusztító förtelmeket, a környezetpusztítást.


A zsidók nem hajlandóak zsidótársaik viselkedését megvizsgálni és mérlegre tenni és ezt nem hajlandóak nemzsidó beszélgetőpartnereikkel is tárgyilagosan és érzelemmentesen megvitatni. Számukra ez tabu-téma. Titkolóznak, összekacsintgatnak a zsidótársakkal.


2012. jún. 26. 14:56
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
78%

Az eleje és az utolsó bek. stimmel nagyjából, úgy az esetek 80%-ában, személyes tapasztalatom is sajnos ezt mutatja.

A vége már eléggé baromságba kezd elmenni (az utolsó előtti és azelőtti bekezdés).

Az utolsó sajnos elég jellemző, ha érzelmi alapon érvelek, tárgyilagosságot kérnek, ha tárgyilagosan, akkor ők kezdenek érzelmi alapon érvelni.

Persze ezek csak személyes tapasztalatok, ha nem tetszik, le lehet pontozni...

2012. jún. 26. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
22%
Mindent tökéletesen leír. Nem kívánom kiegészíteni.
2012. jún. 26. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
52%
A vége baromság.
2012. jún. 26. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:
85%

Igen, de akkor a keresztények is költözzenek ki Rómába!


Amúgy a zsidók túlnyomó többsége nem mélyen vallásos és mára teljesen asszimilálódtak. Felteszem te is csak zsinagógákban láttál zsidókat, illetve valószínűbb, hogy csak ott ismerted fel őket.

2012. jún. 26. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
82%

hülyeség, nagyjából el tudom képzelni annak a lelkivilágát, aki ezt írta.


1. bekezdés:

kérlek mutogassál nekem echte zsidó óvodákat, iskolákat, egyetemeket. és mutass egyetemi órákat, ahol a felsőbbrendűséget tanítják.


2. bekezdés:

a világon sokféle kultúra van, nincs is rá elég ország kiosztva. jól mondta az egyik előző: ezek szerint ha hinni akarsz Istenben, akkor menjél Rómába. a kultúráját mindenkinek joga van szabadon gyakorolni, akárhol.


3. bekezdés:

a szöveg írójának van elege a holokauszttal való dobálózással. (ami nem is történik meg) minden normális, érző, emberi lény elítéli ezt az eseményt, és érdekünk, hogy ne vesszen feledésbe, hogy tanulhassunk belőle. és ez természetesen nem csak a holokausztra igaz, hanem rengeteg másik dologra is a történelemben (gondolom, azokról nem így beszél a szöveg írója, biztos azért, mert annak nem sok köze volt a zsidókhoz.)


4. bekezdés:

értelmiségi munkát végeznek. netán savanyú a gyümölcs? nem a zsidókat kell utálni azért, ha valakinek kevésbé jött össze az élet és kétkezi munkát végez (én speciel mindkettőt értékesnek tartom, és szükségesnek) az utolsó mondatnak nyelvtani értelme sincs.


5. bekezdés:

ez minden emberre igaz, ajánlom a Rokonok c. regényt. ha vezető pozícióban van valaki, akkor mindenki igyekszik segíteni a rokonát, ismerősét, barátját. külföldön magyar főnökként te is előnyben részesítenéd a magyarokat.

6. bekezdés:


mióta nemzetellenes csalás a nyelvvizsga rendszer? gondolom az író nyelveket sem hajlandó tanulni, ezért egyszerűbb az egészet egy magyarellenes összeesküvésnek nevezni.

+ kérlek, kezd el sorolni a zsidó neveket, kik árusítják ki a hazai gazdaságot? és bizonyítsd hogy zsidók! mély csend.

+ nevetséges higiéniarendeletek? ha szerinted nevetséges egészségesen élni akkor mindenképp...


7. bekezdés:

bizonyíték? biztos sok zsidót ismerhet az író, ha ilyen bátran tesz kijelentéseket. de lehet, hogy csak a kuruc.infón művelődött.


8. bekezdés:

"nem hajlandóak [...] beszélgetőpartnereikkel is tárgyilagosan és érzelemmentesen megvitatni" - érdekes, nekem ez a jellemzés nem a zsidókról jut eszembe. sokkal inkább az őket puffogva gyűlölő, tűzzel-vassal kergető melletverő nagymagyarokról.


ennyi a hozzáfűznivalóm.

2012. jún. 26. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
77%

Aki ezt írta, annak fogalma sincs a zsidó vallásról.

A holokauszttól soha nem lehet elfeledkezni generációtól függetlenül. Az egy akkora szégyenfolt a világtörténelemben, hogy az nem ismétlődhet meg és ezért nem is feledkezhetünk meg róla soha!

2012. jún. 26. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 anonim ***** válasza:
76%

Pro Patria kérdése:



"A zsidókkal az a baj, hogy nemzetet játszanak a nemzetben. Elzárkóznak a gojoktól, már gyerekkoruktól fogva, zsidó oviba járnak, zsidó suliba majd zsidó felsőoktatásba. Ahol aztán végleg a fejükbe vésik, mennyire felsőbbrendűbbek a gojoknál."


Olcsó demagógia. Azért az érdekes hogy a magyar oktatáspolitika célkitűzéseivel 100-ból 99 ember nincs tisztában pedig volt már magyar iskolában legalább 8 évig,de egy zsidó iskolában amit jobb esetben is csak kívülről látott az összes jobboldali mindent tud róla.


Mellesleg a rabbiképzőn kívül milyen zsidó felsőfokú képesítést adó intézmény van hazánkban?


"Nem fogadják el, ha a kultúrájukat teljes egészében gyakorolni kívánják, el kell költözniük egy erre dedikált országba, Izraelbe."


Aki meg római katolikus az meg Rómába nem?



"Azonban ha itt maradnak, nem kívánja mindazt megvalósítani, amit csak ott lehet. Egy kultúra csak addig kultúra, amíg nem megy egy másik rovására."


És a zsidóknak csak a kis része gyakorolja mindössze a vallásukat,de ők miben is zavarják az átlag állampolgárt?


Nem lehet szántani a zsinagóga helyén vagy mi?


"A magyaroknak nagyon elegük van a holokauszttal való dobálódzással."


Mikor tolják a képünkbe ?


Van a 365 napból 2 egy a magyar áldozatoknak meg egy a nemzetközi áldozatoknak. Az év többi napján általában "a miért tolják a holokausztot a képünkbe" című nótát kezdik el fújni általában a (szélső)jobbosok.



"Ebből következik, hogy ha egy zsidónak nem sikerül valami, a felelősségét próbálja levetni a holokauszt felemlegetésével."


Erre valami konkrét példa?


"A zsidó ugyanúgy vállaljon felelősséget, mint ebben az országban bárki. A zsidók, előnyökre tesznek szert, holokauszttal és antiszemitizással és mindenkire ráaggatják ezeket a jelzőket, aki bizonyos kérdésekben nem ért egyet vele."


A tükörképük meg hazaárulózással ballibsizéssel.

Ja és a politikai vitakultúra azért a gyk-es szintet már meghaladja,( ha nem értesz egyet velem akkor minimum köcsög vagy.)


"A zsidók nem hajlandóak más munkát végezni, mint könyveket írni, oktatni, üzletelni, színészkedni, fordítani, filozofálni, médiákban ténykedni, szakérteni és igazgatni. Legyenek hajlandóak kitanulni a műszerész, földműves, takarító, pincér, esztergályos, bányász, kőműves és egyéb kézműves foglalkozásokat, és hajlandóak legyenek őket űzni is."


Az alábbi munkák általában nem az ember életcéljai általában.

Kinek volt az életcélja az hogy bányász ,pincér takarító legyen?


Ennek vallási beidegződése van az előírás szerint kötelesek a gyereknek bármi áron a lehető legmagasabb végzettséget megszerezni,bár tudjuk a legtöbb embert a zálogos kölcsönös meg a csecsemőmészárlós rész érdekelik,valamint az örökletes bűn érdekli a zsidó vallásból.



"A zsidó, ha felelős pozícióba kerül, előnyben részesíti zsidótársait. Mint tették ez a múltban, pl. M. Tamás, akinek működése következtében a Magyar Nemzeti színháznál kizárólag zsidók dolgoztak (élükön G. Miklóst és R. Évát, ennek feleségét)."


A fekete a feketét ,a fehér a fehért, a nő a nőt férfi a férfit a kormánypárti a kormánypártit stb. Magyarországon ez nagy divat. miért pont a zsidók lógnának ki belőle?


"A zsidók pártolják a nemzetellenes csalásokat, mint pl. a (teljesen fölösleges) nyelvvizsgarendszer,"


Nem a legjobb ,de teljesen haszontalannak nevezni azért túlzás,de szívesen várom az érveket hogy miért jobb még a semmi is nála.


"a hazai ipar és kereskedelem kiárusítását, a multinacionális (tipikusan zsidó) cégek térfoglalását,"



Szintén lerágott csont a politika hogy ez így miért nem igaz,valamint mi tökömért lenne mondjuk az összes zsidó?


"és adókönnyítését, az ezeket támogató nemzetellenes törvényeket (pl. nevetséges higiéniarendeleteket), stb."


Mint tudjuk a jó magyar csirke a hazai trágyától még ízesebb.



"A zsidók támogatják a pornográfiát, trágárságot, ízléstelenségeket, kábítószerezést, rap-zenét és egyéb, kultúrapusztító förtelmeket, a környezetpusztítást."


Na jó ezt még az egyszer privátba linkelt 1941-es náci propagandavideón kívül sehol nem hallottam ezt a marhaságot.


Csak tudnám miért van annyi jobbos rapper(bár néger zsidóról sem sűrűn hallottam) ,kiégett pornószínész sem a szocik között volt.

Azt is az olajlobbinak szokták betudni hogy a marihuána az LSD meg a többi illegális ,de ők találták ki ezeket is.

Ravaszak ezek ,de nagyon.



"A zsidók nem hajlandóak zsidótársaik viselkedését megvizsgálni és mérlegre tenni és ezt nem hajlandóak nemzsidó beszélgetőpartnereikkel is tárgyilagosan és érzelemmentesen megvitatni. Számukra ez tabu-téma. Titkolóznak, összekacsintgatnak a zsidótársakkal."


Na és fordítva?


Összegezve ez egy nettó marhaság pár közismertebb és kevésbé közismert marhaságból összegyúrva .

Nem kéne ilyenekkel közösséget vállalni.

2012. jún. 26. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 A kérdező kommentje:

Kedves 15:20-as válaszoló!


"Igen, de akkor a keresztények is költözzenek ki Rómába!"

- A keresztényeknek nem "hazájuk" Róma, sőt, még csak általános vallási központnak sem lehet tekinteni (reformátusok, protestánsok, görög-keletiek). Minden kereszténynek megvan a maga hazája, országa.

Ellenben a zsidó vallás szinte teljes egészében egyetlen néphez köthető, aminek saját országa is van.


"Amúgy a zsidók túlnyomó többsége nem mélyen vallásos és mára teljesen asszimilálódtak. Felteszem te is csak zsinagógákban láttál zsidókat, illetve valószínűbb, hogy csak ott ismerted fel őket."

- Sőt, az én felmenőim között is van zsidó ág. Nem is erről van szó, hiába pörgetik át ezt egyesek mindig ebbe. Nem a hétköznapi utcán sétálgató emberekről van szó.

2012. jún. 26. 16:53
 9/20 A kérdező kommentje:

Kedves 15:51-es válaszoló!


1. bekezdés:

"kérlek mutogassál nekem echte zsidó óvodákat, iskolákat, egyetemeket. és mutass egyetemi órákat, ahol a felsőbbrendűséget tanítják."

- A Tóra eleve erre épül. Zsidó iskolák pedig léteznek, ahol külön tanagyag a Tóra.

A HírTV-n a Vetítő c. műsorban betekintést adtak a zsidó közösségek zárkózott világába. Sajnos kerestem, de nem találtam videótárban.


2. bekezdés:

"a világon sokféle kultúra van, nincs is rá elég ország kiosztva. [...] a kultúráját mindenkinek joga van szabadon gyakorolni, akárhol."

- Joga van gyakorolni, ő sem azt írta hogy nem, hanem hogy: "Egy kultúra csak addig kultúra, amíg nem megy egy másik rovására." Azaz ne az itteni rovására menjen. Mert arra ott van Izrael. Nincs minden kultúrának saját hazája, de a zsidóságnak speciel van.


3. bekezdés:

"a szöveg írójának van elege a holokauszttal való dobálózással. (ami nem is történik meg)"

- Na, ez nem igaz...


"minden normális, érző, emberi lény elítéli ezt az eseményt, és érdekünk, hogy ne vesszen feledésbe, hogy tanulhassunk belőle."

- A baj csak az, hogy egyediként kezeljük, és a többi, sokkal nagyobb mértékű népirtással nem is foglalkozunk.


5. bekezdés:

"ez minden emberre igaz, ajánlom a Rokonok c. regényt. ha vezető pozícióban van valaki, akkor mindenki igyekszik segíteni a rokonát, ismerősét, barátját. külföldön magyar főnökként te is előnyben részesítenéd a magyarokat."

- A zsidóságnál ez túl megy a rokoni szálakon, amiben igazat adok, hogy általános, hanem pusztán származásilag is ez történik.


6. bekezdés:

"mióta nemzetellenes csalás a nyelvvizsga rendszer? gondolom az író nyelveket sem hajlandó tanulni, ezért egyszerűbb az egészet egy magyarellenes összeesküvésnek nevezni."

- Nem tudom én sem, hogy itt pontosan mire gondolt.


"+ kérlek, kezd el sorolni a zsidó neveket, kik árusítják ki a hazai gazdaságot? és bizonyítsd hogy zsidók! mély csend."

- Nos, ebben ott van például az egyébként Bilderberg-csoport tagja, Surányi, aki eladta az ország teljes aranykészletét, mondván, hogy a dollár kamatozik. Csakhogy a pénz egyetlen valódi fedezete az arany, ami értékálló, és annélkül a pénz csak értéktelen papírfecni. Nem véletlen vásárolják fel most a bankok tonnaszámra a válság közepén, és ha olyan jó üzlet lett volna nekünk mégis megszabadulni mindtől, akkor a környező országok miért nem tették?

De Bilderberg-tag Gyurcsány Ferenc, Bajnai György Gordon, Bokros Lajos, Soros György, Simor András, Surányi György, Járai Zsigmond, Szapáry György, Bánfi Tamás (a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke), Kornai János (a Magyar Nemzeti Bank jegybanktanácsának tagja), Oszkó Péter, Veres János, Draskovics Tibor, László Csaba, Békesi László, Kádár Béla, Majtényi László (volt adatvédelmi biztos, ORTT elnök), Várdy Zoltán (a TV2 vezérigazgatója, volt CBS Televízió, a Turner Broadcasting, az USA today International vezetője), Martonyi János (részt vett a Bilderberg csoport 2000-ben megrendezett találkozóján, mint elnökségi tag), és ők persze nem a "nagykutyák", hanem a kiszolgálók. És igen, David Rockefeller is tagja a szervezetnek.


7. bekezdés:

"bizonyíték? biztos sok zsidót ismerhet az író, ha ilyen bátran tesz kijelentéseket. de lehet, hogy csak a kuruc.infón művelődött."

- Ezt talán az SZDSZ-re lehet alapozni, ahol igen erőteljesen látható. De ott van Alföldi Róbert is, aki igen nagy botrányt váltott ki a "modern" színházi rendezéseivel. Konkrétan ismerek egy embert, aki kivonult az előadásról.


8. bekezdés:

"nem hajlandóak [...] beszélgetőpartnereikkel is tárgyilagosan és érzelemmentesen megvitatni" - érdekes, nekem ez a jellemzés nem a zsidókról jut eszembe. sokkal inkább az őket puffogva gyűlölő, tűzzel-vassal kergető melletverő nagymagyarokról."

- Mindenki a másiknak...

2012. jún. 26. 16:53
 10/20 A kérdező kommentje:

Kedves 15:58-as válaszoló!


"A holokauszttól soha nem lehet elfeledkezni generációtól függetlenül. Az egy akkora szégyenfolt a világtörténelemben, hogy az nem ismétlődhet meg és ezért nem is feledkezhetünk meg róla soha!"


- Persze, a gyerekek már kiskorukban megtanulják az ilyen szavakat, mint "6 millió", "Auschwitz", de soha nem is hallottak és nem is fognak hallani a többi népirtásról, mert azokról nem kell annyit beszélni, nehogy rontsák ennek az egynek az "egyediségét"...


Példának egyből a napjainkban is tartó Darfuri népirtást (eddig 400 ezer halott)

A kilencvenes évekből a ruandai népírtás (800 ezer halott)

és szintén az időben a szomszédunkból a srebrenicai mészárlás (8 ezer halott).

A Gulág-ról nem is beszélek, mert ott még megbecsülni is lehetetlen pontosan, csak a magyarokból kb. 300 ezer magyar ember halt meg ott.

De ha már ehhez a korhoz és helyszínhez értem, akkor ott a korábban említett Holodomor (1 év(!) alatt 7-10 millió halott, akikből 3 millió gyermek!).

De említsük meg Kambodzsából a Vörös Khmereket (2 millió halott, a felelősök ma is nyugodtan éldegélnek, míg ugye a holokauszttal kapcsolatban az utolsó kis masinisztát is elszámoltatják, akár 90 évesen is.)

A japánok sem tétlenkedtek a 731-es alakulattal (600 ezer halott)

Örmény népirtás (800 ezer halott)


Vagy beszéljünk inkább Cortez-ről, Pizzaro-ról?

Esetleg az amerikai telepesekről, és rezervátumokról?

Egész kultúrák pusztultak el nyom nélkül, felbecsülni sem lehet a kiirtottak számát, de több százmillióra tehetőek.

Hogy a különböző afrikai népcsoportok, vagy a több millió bengáli ember tudatos, tervszerű kiirtását, "lecsapolását" már csak említésszerűen elevenítsem fel...

De az egykori gyarmatok történelméből egyébként még lehetne bőségesen szemezgetni ilyeneket (Ajánlott film: A rasszizmus története - tanulságos!).


Arról se szívesen beszélnek az amerikaiak, hogy ők ugyanígy koncentrációs táborokba zárták a saját, meghonosodott, japán származású amerikai állampolgáraikat a második világháború alatt. Na meg az atombombák, amit nem hadsereg-összpontosításokra, megerődített védvonalakra, esetleg nagy katonai depókra, hanem sima civil városokra dobtak.


És mondanom sem kell, hogy Drezdával kapcsolatban csak azokat a "kutatásokat" fogadják szívesen, amik minimalizálják a halottak számát 20-30 ezerben, miközben több százezer áldozat lehet a valós szám.

A legviccesebb az egészben, hogy olyan tébolyult világban élünk. Hogy az alábecsült drezdai mészárlásról készült fényképeket, amik hullahegyeket ábrázolnak, sok esetben felhasználják holokauszt cikkek illusztrálására...


De szemezgessünk egy kicsit a magyar történelemből is!

- Ami a Délvidéken több tízezer civil lemészárlása (a legkegyetlenebb, középkort idéző barbár módszerekkel), az mi volt?

Hadd idézzek!:

"Voltak akiket kettéfűrészeltek vagy karóba húztak, másokat elevenen elégettek vagy eltemettek. Egyeseknek leszaggatták a körmüket, felhasogatták a bőrüket, majd besózták. Láttam egy csecsemőfejet a falhoz vágva, az agyveleje szét volt loccsanva. Az egyik asszony terhes volt, mikor kitaposták belőle a gyereket. Sok esetben meggyfabotra kötött tízkilós ólommal verték agyon az áldozatokat; volt, akinek az orra is leszakadt az ütéstől. Legtöbbjüknek azonban egyszerűen csak fejszével levágták a fejét. Az asszonyok sírva keresték fiaikat, férjüket a holttestek között. Mindenütt vértócsában feküdtek az emberek. Szörnyű látvány volt. " - Teleki Júlia

- Az amerikaiak tudatos bombázása civilek ellen? (Vagy akár a drezdai gyújtóbombázás, hova tovább, az atombomba?)

- A szovjetek által elhurcolt nők, leányok, gyermekek, idős nénik és bácsik százezrei, mint "hadifoglyok"?


Megjegyzem: a zsidók az utolsó menórát is elszámoltatták, de mi mikor kaptuk vissza akár a törökök, akár az oroszok által elhurcolt kincseinket (vagy ne menjünk messzire: a románoktól)? 1945-ben az ország vagyonának - régiségek, kincsek, állatállomány, ingatlanok - összesen 40%-a veszett el.


Ez az, ami miatt nem tudom elfogadni, amit mondasz. Egyetlen más népnek sincs ennyire védve az érdeke nemzetközi szinten.

2012. jún. 26. 16:54
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!