Kiváncsi lennék, hogy a Jobbik beáll-e a Fidesz kormányba hitelét veszteni, vagy "csak" kivülről fogja támogatni az Orbán kormányt?
Nem tartom valószinűnek, hogy "beállnak", azt sem, hogy a Fidesznek szüksége lesz egyáltalán valakire. De ha mégis...
Csak attól, hogy a Fidesz-szal alkotnak kormányt nem vesztik el a hitelességüket. Ha a rájuk bízott tárcát, tárcákat nem a saját elveiknek megfelelően irányítják, akkor vesztik el azt.
Hát igen, húzóembere 2 van csak.
Nem tudnék 5 embert felsorolni.
Ez van. Legalább felkavarják a politikai állóvizet.
"Nincs a Jobbiknak olyan értelmiségi rétege, akikre tárcát lehetne bízni. Ahhoz kevés néhány kirakatember."
Egy jobbikos vezetőtől hallottam, hogy kb. 5-10 beszédképes (nyilvánosan vállalható) tag van a pártban. Azt hiszem, tudom is, kik. Ebből az 5-10-ből most elküldenek 3-at Brüsszelbe, köztük Morvait, akinek a júniusi választáson a szavazataik felét köszönhették (nota bene: a pécsi időközin 7%-ot kapott a Jobbik, az EP-választáson 14%-ot. Ugyanis sok fideszes átszavazott a Jobbikra külön csak Morvai miatt). Itthon marad féltucat értelmes emberük, akiknek az egész pártot szerveznie és működtetnie kellene. Közben nulla értelmiségi, szakértői háttér. A Jobbikból egyelőre hiányzik a káderanyag ahhoz, hogy akár egy nagyobb önkormányzatot irányítson, nem hogy egy miniszteri tárcát. Ez még mindig egy 1%-os párt infrastruktúrájával és hátterével rendelkezik, hiába kapott most 14%-ot. Valószínűleg nem is fogja megtartani a 14%-ot.
"de nem kívánnak ellenségeskedni sem"
Á nem, csak kijelentik, hogy egyedül ők magyarok, mindenki más cigány/zsidóbérenc. Ezt vehetjük baráti gesztusnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!