"Valamint az államnak ha egyszer az orvosok többségét ő foglalkoztatja valami normális bért illene fizetnie .
Az hogy a takarító szintű bért pár tízezerrel megemelte az nem elég hogy itt tartsa az orvosokat."
- Pedig a felmondásukat bedarálták miatta, és a szakszervezetek elégedettek voltak. Neked nem számítana "pár tízezer" forintos emelés a fizetésedben?
"Az ország helyzetére hivatkozás meg kicsit visszás az egykulcsos által a közép és felső osztálynak való juttatás (mielőtt valaki prolizna én körülbelül egy 100-assal többet kaptam .)"
- A felsőbb réteg ugyan kevesebbet adózik, de az alsóbb, és nem mellesleg sokkal szélesebb réteg viszont többet. Emiatt az "XXX százezer milliárdos hiány" tehát puszta legenda, amit egyszer egy nagyon okos kisakkozott a számokkal elméletileg lehetségesként, de gyakorlatban még senki (az mszp sem) tudta igazolni, mégis kész tényként hivatkoznak rá.
"a MOL részvények kicsit emelt áron való visszavásárlása"
- Mi a baj ezzel? Jobb, ha nem magyar kézen van?
"a Manyup pénzek az államadósságba dobása"
- A nyugdíj pénztár megmaradt, nem "tűnt el", csak átkerült magánból államiba. Anno ugyanígy kényszer volt államiból magánba áttérni. Mellesleg a különbözetet mindenkinek kifizették - sőt, aki akart, maradhatott manyup-ban.
"a Bajnai által fel nem használt hitelkerettel a költségvetési lyukak toldozgatása és a stadionépítések után nem tudom elhinni hogy nincsen komolyabb összeg az egészségügyi dolgozókra."
- A stadionépítkezés - mint korábbi kommentemben írtam, ha elolvastad - tényleg pénzkidobás most, de szerinted abból a pénzből meddig lehetne huzamosan megnövekedett bért finanszírozni? Az ugyanis csak egyszeri pénz, nem termelődik újra évről évre.
"Ha joguk van állami pénzből tanulni, akkor kötelezettségük is van utána ennek az államnak a polgárait gyógyítani. Azt hiszem, ez így korrekt.
-> Meg normális fizetéshez műszerekhez ,kórházakhoz is joguk lenne,meg ahhoz is ahogy a beteg kikerül a váróból ne a halálba kívánja kollektíve az össze orvost."
- Erről is történt már konkrét dolog, az előző kommentemben bemutattam többet is, nem ismétlem magamat, ha elolvasod, meg fogod találni.
"Jah, hogy sokak csak felmarkolják az állami támogatást a tanulásukhoz, annélkül, hogy eszük ágában lenne itt maradni, és amit lehet, lépnek külföldre?
-> Éhbérért őket dolgoztatni mennyivel korrektebb igazad van...."
- Jaj, azért ne csináljunk már úgy, mintha az éhhalál küszöbén állnának:) Tény, hogy nincsenek megfizetve - mint ahogy senki sem - de azért ne kezdjünk már közadakozásba, mert a fizetésük így is egész jó az átlaghoz képest - és akkor még a mindenki által agyonhallgatott, letagadott, mindennapos hálapénzt bele se számoltuk, ami igen furcsa, mert a péknek sem törünk le egy karéjt a kenyerünkből, amiért kiszolgált.
Ráadásul ahogy az ő bérüket megemelték - ami rendben is van, és jogos - egyből mindenki más is beállt a sorba, hogy ők is, ők miért nem.
Mindenkinek több pénz kell.
"Semmi akadálya külföldön dogozni: saját pénzén taníttassa ki magát, és mehet.
-> És ha külföldön tanuljak ki a szakmát akkor mi lesz? Beborul a csodálatos haditerv?"
- Azzal még mindig nem károsítja meg úgy az országot, mintha itteni pénzből - a mi adónkból - tanulna, majd odakint dolgozna, és ott hasznosítaná a mi pénzünkből megszerzett tudást. Ne más államnak fizessük az orvosait, nehogy már még ezért bocsánatot kérjünk...!
"arra kifizetni hogy megtanítsák őket a szovjet műszerekkel babrálni ,helyette 1-1,5 millióért szemeszterenként (vagy pl. Ausztriában Finnországban tök ingyen) modern felszereléssel + ingyenes nyelvtudás fejlesztéssel valamint jóval jövedelmezőbb diákmunkával rendelkezhet."
- Csakhogy Ausztria és Finnország egy picit máshol áll, mint mi...
"Jogok, és kötelezettségek. Ilyen egy egészséges, normális társadalom. Bármelyik is kerül túlsúlyba a másik rovására, ott már komoly baj van.
-> Nem tudom hogy észre vetted-e de komoly baj van."
- Sajnos nem is kevés. De ennél többet is átvészeltünk már.
"Valamint az államnak ha egyszer az orvosok többségét ő foglalkoztatja valami normális bért illene fizetnie .
Az hogy a takarító szintű bért pár tízezerrel megemelte az nem elég hogy itt tartsa az orvosokat."
- Pedig a felmondásukat bedarálták miatta, és a szakszervezetek elégedettek voltak. Neked nem számítana "pár tízezer" forintos emelés a fizetésedben?"
Nem igazán ,de a lényeg hogy többet is megérdemeltek volna. Ennek is örülök ,de szerintem nem elég.
"Az ország helyzetére hivatkozás meg kicsit visszás az egykulcsos által a közép és felső osztálynak való juttatás (mielőtt valaki prolizna én körülbelül egy 100-assal többet kaptam .)"
- "
A felsőbb réteg ugyan kevesebbet adózik, de az alsóbb, és nem mellesleg sokkal szélesebb réteg viszont többet. Emiatt az "XXX százezer milliárdos hiány" tehát puszta legenda, amit egyszer egy nagyon okos kisakkozott a számokkal elméletileg lehetségesként, de gyakorlatban még senki (az mszp sem) tudta igazolni, mégis kész tényként hivatkoznak rá."
Pedig megtették ,majd a közvetítések archivumából kikeresem.
"a MOL részvények kicsit emelt áron való visszavásárlása"
- Mi a baj ezzel? Jobb, ha nem magyar kézen van?"
De 3 éve még szükségtelen kiadás volt szerintük pedig 80 milliárddal olcsóbb is volt. Valamint lehetett volna azzal a pénzel mást is kezdeni.
"a Manyup pénzek az államadósságba dobása"
- A nyugdíj pénztár megmaradt, nem "tűnt el", csak átkerült magánból államiba."
Akkor már a képviselőik is hazudnak ,mert azt hangoztatták hogy az adósságspirál ellen harcoltak , és az államadósságot csökkentettek belőle.
"Anno ugyanígy kényszer volt államiból magánba áttérni. Mellesleg a különbözetet mindenkinek kifizették - sőt, aki akart, maradhatott manyup-ban."
Csak megfenyegették őket azzal hogy nem kapnak állami nyugdíjat ,de mindenki szabadon dönthet juhé.
"a Bajnai által fel nem használt hitelkerettel a költségvetési lyukak toldozgatása és a stadionépítések után nem tudom elhinni hogy nincsen komolyabb összeg az egészségügyi dolgozókra."
- "A stadionépítkezés - mint korábbi kommentemben írtam, ha elolvastad - tényleg pénzkidobás most, de szerinted abból a pénzből meddig lehetne huzamosan megnövekedett bért finanszírozni? Az ugyanis csak egyszeri pénz, nem termelődik újra évről évre."
De a megmaradt hitelkeret már jóval nagyobb pénz ,abból páré évig elvergődtek volna.
"Ha joguk van állami pénzből tanulni, akkor kötelezettségük is van utána ennek az államnak a polgárait gyógyítani. Azt hiszem, ez így korrekt.
-> Meg normális fizetéshez műszerekhez ,kórházakhoz is joguk lenne,meg ahhoz is ahogy a beteg kikerül a váróból ne a halálba kívánja kollektíve az össze orvost."
- Erről is történt már konkrét dolog, az előző kommentemben bemutattam többet is, nem ismétlem magamat, ha elolvasod, meg fogod találni."
Mentőautókról és mentőállomásokról linkeltél be az még mindig nem kórház modern műszerekkel felszerelve. Mellesleg a szocik is vettek mentőautókat ,mégse ajnározta őket senki .
"Jah, hogy sokak csak felmarkolják az állami támogatást a tanulásukhoz, annélkül, hogy eszük ágában lenne itt maradni, és amit lehet, lépnek külföldre?
-> Éhbérért őket dolgoztatni mennyivel korrektebb igazad van....
-
"Tény, hogy nincsenek megfizetve - mint ahogy senki sem - de azért ne kezdjünk már közadakozásba, mert a fizetésük így is egész jó az átlaghoz képest"
Az 8 általános segédmunkáshoz képest tényleg ,de nem hozzá kéne hasonlítani a diplomások között ellenben siralmasan teljesít.
- "és akkor még a mindenki által agyonhallgatott, letagadott, mindennapos hálapénzt bele se számoltuk, ami igen furcsa, mert a péknek sem törünk le egy karéjt a kenyerünkből, amiért kiszolgált."
Amit többnyire a sebész/szülész tapasztalt orvos kap a de nem ők a többség ,a maradék a rendesebb ügyfelektől kap egy jó könyvet legfeljebb (apám belgyógyász főorvos volt tapasztalhattam a bőrömön azt a "rengeteg" hálapénzt)
"Ráadásul ahogy az ő bérüket megemelték - ami rendben is van, és jogos - egyből mindenki más is beállt a sorba, hogy ők is, ők miért nem.
Mindenkinek több pénz kell."
De nekik nem az állam a munkaadójuk.
"Semmi akadálya külföldön dogozni: saját pénzén taníttassa ki magát, és mehet.
-> És ha külföldön tanuljak ki a szakmát akkor mi lesz? Beborul a csodálatos haditerv?"
- Azzal még mindig nem károsítja meg úgy az országot, mintha itteni pénzből - a mi adónkból - tanulna, majd odakint dolgozna, és ott hasznosítaná a mi pénzünkből megszerzett tudást. Ne más államnak fizessük az orvosait, nehogy már még ezért bocsánatot kérjünk...!"
Legfeljebb nem lesz orvosunk ,de majd a megmaradt bankjegyekkel legyezgethetjük a betegeket attól biztos meggyógyulnak.
Nem gondolod ha megemeljük a többszörösére a képzés árát,akkor kevesebben fognak jelentkezni ,és még kevesebb orvosunk lesz?
"arra kifizetni hogy megtanítsák őket a szovjet műszerekkel babrálni ,helyette 1-1,5 millióért szemeszterenként (vagy pl. Ausztriában Finnországban tök ingyen) modern felszereléssel + ingyenes nyelvtudás fejlesztéssel valamint jóval jövedelmezőbb diákmunkával rendelkezhet."
- Csakhogy Ausztria és Finnország egy picit máshol áll, mint mi..."
De azért ráduplázhatunk a többi állam költségeire is a közel nem olyan szintű képzésre hallgatók érdekében ugye?
"Jogok, és kötelezettségek. Ilyen egy egészséges, normális társadalom. Bármelyik is kerül túlsúlyba a másik rovására, ott már komoly baj van.
-> Nem tudom hogy észre vetted-e de komoly baj van."
- Sajnos nem is kevés. De ennél többet is átvészeltünk már."
De itt nem is kaszabolhatjuk le a probléma okozóját.
Utolsó szerintem te nem figyeltél :)
Itt most én vagyok elméletileg a kormányellenes:-D
Na jó... Én innen kiszálltam. Az egyik vitapartnerem dacból is mindent ellenez, mindenbe beleköt (nem először volt már alkalmam erre, szerintem vitatkozni jár ide fel), a másik kommentelő pedig azt sem tudja, kinek ír, kinek válaszol, és a hazaszeretetét az "ország" és a "magyar" szavak nagybetűsítésével akarja kiélni...
Én itt már nem látom értelmét bármi írásnak.
Túlélem csak valahogy nélküle ,mégha csak ezért is járok állítólag ide hogy belekössek.
További szép napot!
Én komolyan nem értem mit vártok.
Mikor volt a 2010-es választás, 4 párt volt, amelyből 2 még eléggé hirnévtelen volt.
Így maradt a fidesz és az mszp.
Utóbbi 8 évig volt élen, és mint láttuk olyat többet nem kérünk. Ez ilyen csöbőrből-vödörbe szituácíó.
Van a legrosszabb: MSZP
van a rossz: FIDESZ
és még van a kérdőjel: Jobbik
LMP-t meg inkább hagyuk.
"A fidesz minimum annyi kárt okozott mostanra mint az mszp 8 év alatt!"
Az a fránya rövid memória.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!