Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mit szóltok ahhoz, hogy a...

Mit szóltok ahhoz, hogy a fidesz közeli cég (Nyerges cége) rádiója kapja több mint a felét a reklámpénzeknek?

Figyelt kérdés
[link]
2012. jún. 14. 14:38
1 2
 1/11 A kérdező kommentje:

De közben ellenfelük teljesen ellehetetlenül, míg a kormányváltás óta az ő rádiójuk egyre jobb helyzetbe kerül.


"Pár évvel ezelőtt senki nem mondta volna meg, hogy ilyen durván visszaesik a rádiós piac” – mondta a Neo vezetője, Földes Ádám, aki részt vett a Danubius 2009-es pályázatának kidolgozásában. Földes szerint legalább 50 százalékos a visszaesés, ezért felértékelődtek a médiapiacon az állami és az állami vállalatok költései. A válság miatti visszaesést jól mutatja, hogy míg a rádiós reklámpiac harmadát egykor birtokoló Sláger éves szinten mintegy 4,5 milliárdos bevételt ért el, 2010-ben a két országos rádió együtt sem tudott ennyit összehozni.


A rádió a nem állami hirdetések piacán sem teljesít túl jól: az FM1 Zrt. mérlege szerint a cég 713 milliós vesztességgel zárta a 2010-es évet, a Népszabadság pedig a múlt héten arról írt, hogy a rádiós vállalkozás árbevétele 2011-ben 641 millióra zsugorodott, a veszteség pedig 1,2 milliárdra nőtt, miközben a hallgatottsági adatok javultak.

A Kantar Média felmérése szerint az állami reklámköltések aránya 2010 óta folyamatosan emelkedik a Class bevételeiben: 8,6-ról idénre 11,3-ra nőtt. A Szerencsejáték 2011-re vonatkozó – a becsléseken alapuló listaárakhoz képest pontosabb képet mutató – közlése szerint a Classon 580 milliót költöttek, ami a rádió 2010-es árbevételének 24 százaléka, és akkor még nem számoltuk a többi állami szereplő költéseit. A KM becslései szerint a 2011-ben az állami intézmények összes reklámvásárlásának fele a Classra irányult. A Médiatanács közlése szerint a rádió „időben és hiánytalanul eleget tesz fizetési kötelezettségeinek” szemben a Neóval, amely január óta „egy fillért sem fizetett”.


Arra a kérdésünkre, hogy a Classhoz hasonló állami költések segítenének-e a Neón, mind Földes, mind Horváth azt mondta, hogy ebben az esetben jelentős nyereséggel számolhatna a rádió. Horváth a hvg.hu-nak azt nyilatkozta, a rádiót üzemeltető tulajdonosok helyzetét nehezíti, hogy jelentős adósságot örököltek a korábbi tulajdonostól."

2012. jún. 14. 14:41
 2/11 anonim ***** válasza:
Én sem azzal dolgoztatok, aki unszimpatikus.
2012. jún. 14. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
100%

A frekvencia elosztásakor is rengeteg kdnp-s adó kapott sávot. A rádiós piac nagy részét így már a fidesz-kdnp páros uralja.

Ez még csak aggályos lenne hisz mindig ezt csinálják a pártok!

Ami undorító az az hogy a konkurenciát viszont probálják kicsinálni!!

Most nem azért mert annyit hallgatom mondjuk a klub rádiót de az mszp-s éra alatt nem álltak neki az összes konkurenciát kicsinálni ami más párthoz "tartozik"! Helyette egymás mellett jól eléltek.

Kétségbeejtő és soha nem gondoltam volna hogy én, aki a jogállamiságot fontosnak tartom, az mszp-t tisztességesebbnek tartom lassan mint a fideszt...

Ez vicc sajnos... egy szomorú vicc...

2012. jún. 14. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:

"Én sem azzal dolgoztatok, aki unszimpatikus."


Itt nem a szimpátián működik, hanem azon, hogy a párt rádiókat erősíteni, az ellenzékieket pedig teljes mértékben kicsinálni.

2012. jún. 14. 16:21
 5/11 anonim ***** válasza:
Vajon az is miért van, hogy csak a Klub Rádiónak emelkedett a díja? Miért nem kötnek velük szerződést már 2 bírósági ítélet után? Ehelyett 2 hetente meghosszabbítják a működésüket. Bezzeg, olyan szépen megmondták, hogy a Klub Rádiónak üldözési mániája van, meg hogy a másik pályázó jobb volt. :) Röhej ez az ország. Mindent el kell tiporni, ami ellent mert mondani az agymosott Orbán fanoknak.
2012. jún. 14. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:

"Itt nem a szimpátián működik, hanem azon, hogy a párt rádiókat erősíteni, az ellenzékieket pedig teljes mértékben kicsinálni."


De, ez ugyanúgy szimpátia. Két hülyeorbán között elég bénán mutatna egy kormányzati reklám.

2012. jún. 14. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:

"Két hülyeorbán között elég bénán mutatna egy kormányzati reklám."


És az a vicc, hogy a Neo FMen nincs ilyen. Néha szoktam hallgatni (bár inkább Petőfit), de semmi ilyet nem tapasztalni. A híreken kívül meg se említik a politikát. A hírekben pedig az megy amit akár a tévében is halhatsz. Persze nem az megy, hogy milyen szépen fejlődik az ország, és nem megy az elmúlnyolcévezés. DE attól függetlenül korrekt a hírszerkesztés. Azt adják ami a valóság.

2012. jún. 14. 18:09
 8/11 anonim ***** válasza:
100%
Na ez a problémája a világnak, és nem az, hogy nem tetszik nekik Orbán feje. A fidesz médiapolitikája abszolút demokrácia és sajtószabadság ellenes. Az állam pontosan azért avatkozik be a médiaszabályozásba, hogy az minél kiegyensúlyozottabb és függetlenebb lehessen. Hányok a fideszes médiától, szégyen, amit a fideszes újságírók és szerkesztők művelnek. Semmilyen kritikát nem fogalmaznak meg soha, pedig ez az újságírók kötelessége, a köz érdekét szolgálni és TÁJÉKOZTATNI, nem kormányszóvivői szerepet betölteni! Ha csak a köztévét meg fideszes médiát hallgatnék, olvasnék, azt sem tudnám, hogy a fidesz véleményén kívül létezik más is. Komolyan, csak annyit tudok mondani, hogy szégyelljék magukat, akik ennyire agyhalott módon képesek alázatosan kiszolgálni egy pártot. Class FM = SKIP.
2012. jún. 15. 00:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
nem így van
2012. jún. 17. 00:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:

"nem így van"


Akkor hogy?

2012. jún. 17. 09:13
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!