A nemzeti konzultáció 860 millióba kerül. Itt vannak a kérdésekkel kapcsolatos pontok. Mit szóltok hozzá, pénzkidobás?
1. "Vannak, akik azt javasolják, hogy a 20 főnél kevesebb embert foglalkoztató magyar vállalkozásoknak biztosítani kell az átalányadózás lehetőségét, mert így jobb eséllyel tarthatják meg alkalmazottaikat a válság közepette. Mások szerint nincs szükség a kis cégek ilyen módon történő megsegítésére."
2. "Vannak, akik szerint adó- és járulékmentessé kellene tenni a bérét azoknak, akik már nyugdíjba mehetnének, de tovább dolgoznak. Mások azt mondják, nem kell segíteni a nyugdíjas korúakat, hogy a munka világában maradjanak."
3. "Vannak, akik szerint a gyermekes családok szocpol támogatását ki kellene terjeszteni új személyautó vásárlására is. Mások szerint nem kell tovább támogatni a családokat."
4. "Vannak, akik szerint továbbra is méltányos tehermegosztásra van szükség az állam, a nagyvállalatok, illetve a bankok és az emberek között akkor is, ha ez ellentétes az EU elvárásaival. Mások szerint a bankoknak és nagyvállalatoknak kisebb részt kell vállalni a válság terheiből, mert így tudják eredményessé tenni gazdálkodásukat és segíteni a gazdaságot."
5. "Vannak, akik szerint a magyar kormánynak kiemelten támogatnia kellene a nők, különösen a kisgyermekes anyukák munkába állását. Mások szerint erre nincs szükség, a kisgyermekes anyuka inkább maradjon otthon a gyermekével."
6. "Vannak, akik szerint szükséges a minimálbér folyamatos emelése a magyar emberek biztonságos megélhetése érdekében. Mások szerint nincs szükség a minimálbér emelésére, mert az rontja a cégek versenyképességét."
7. "Vannak, akik szerint adókedvezményt kellene kapniuk azoknak a cégeknek, amelyek új munkahelyeket hoznak létre. Mások szerint az adókedvezmény nem ösztönöz munkahelyteremtésre."
8. "Vannak, akik szerint az államnak több eszközzel, jobban kellene segítenie a fiatalokat az elhelyezkedésben. Mások szerint a fiatalok elég segítséget kapnak az államtól."
9. "Vannak, akik szerint a munkanélküliség által leginkább sújtott területeken szabadvállalkozási zónák kialakítására lenne szükség. Külföldi példák bizonyítják, hogy az ilyen zónákban, ahol az új vállalkozások komoly adókedvezményeket kapnak, gyorsan tudnak nagyszámú munkahelyet teremteni a helybelieknek. Mások szerint nem kell szabadvállalkozási zónákkal ösztönözni a munkahelyteremtést."
10. "Vannak, akik úgy gondolják, az államnak vissza kell szorítania a monopolhelyzetben lévő nagyvállalatokat. Mások szerint nem kell föllépni a monopóliumok ellen; rendjén van, hogy a nagyhal megeszi a kishalat."
11. "Vannak akik szerint nem szabad megengedni, hogy a létfenntartáshoz szükséges szolgáltatásokat (víz, villany, gáz, szemétszállítás, távfűtés) biztosító cégek, üzletek haszonra törekedjenek, és ezért köztulajdonban kell tartani őket. Mások szerint helyes, hogy ezek a vállalatok profitérdekeltek."
12. "Vannak, akik szerint az ország legnehezebb sorsú településein támogatni kell olyan szociális szövetkezetek működését, amelyek hasznos pénzkeresetet biztosítanának azoknak, aki korábban csak segélyekből tudtak megélni. Mások szerint nem segítenek az ilyen megoldások."
13. "Magyarország sokat tett eddig a bajba jutott devizahitelesek megmentéséért a kilakoltatási moratórium bevezetésével, a kedvezményes végtörlesztés és az árfolyamgát rendszerével, de vannak, akik szerint ez nem elég, további lépések szükségesek. Mások szerint nem kell többet tenni a devizahitelesekért."
14. "Vannak, aki úgy vélik, méltányos lenne a válság idején, ha az alacsonyabb jövedelműek a cafetériát készpénzben kapnák. Mások szerint a cafetéria rendszeren nem kell változtatni, mert a bérkompenzáció elegendő segítség a kisebb keresetűeknek."
15. "Vannak, akik szerint az lenne a méltányos, ha az általános forgalmi adó érzékenyebb lenne, vagyis a létfenntartáshoz szükséges cikkek után alacsonyabb, a luxuscikkek után viszont magasabb áfát kellene fizetni. Mások szerint nincs erre szükség."
16. "Vannak, akik szerint a kormánynak a válság idején is meg kell védenie a nyugdíjak vásárlóértékét. Mások szerint erre nincs lehetőség."
"Vannak akik szerint nem szabad megengedni, hogy a létfenntartáshoz szükséges szolgáltatásokat (víz, villany, gáz, szemétszállítás, távfűtés) biztosító cégek, üzletek haszonra törekedjenek, és ezért köztulajdonban kell tartani őket. Mások szerint helyes, hogy ezek a vállalatok profitérdekeltek."
Ez azt jelenti, hogy mindent államosítanak?
Ebben az egészben csak azt nem értem hogy miért nem népszavazás útján döntünk ilyen kérdésekről?
Ja hogy akkor az nyilvános lenne és kötelező rájuk nézve.
"16. "Vannak, akik szerint a kormánynak a válság idején is meg kell védenie a nyugdíjak vásárlóértékét. Mások szerint erre nincs lehetőség.""
És mi lesz a kérdés?
Pl. a 16-os nál: "Ön szerint a kormánynak válság idején is meg kell védenie a nyugdíjak vásárlóértékét?"
Csak mert ennek az ellentéte az, hogy nem kell a kormánynak megvédenie, mert az a jó, ha nem foglalkozik evvel és nem az, hogy nincs lehetőség erre!
Beugratós kérdés! Nem arra kérdez rá, mint amit a kérdésfelvetésben mond! Nem tudsz olyat válaszolni, hogy jó színben tünhess fel!!!
Azt nem értem ez a 860 milla hogy jött ki Orbán Viktornak?
Ma egy normál levél postai díja 105ft. Ha ezt kétszer veszem (mert ugye visszaküldésért sem kell közvetlen fizetni), az már 210. Ha hozzá adom a boríték és papír költséget is (legyen csak 10ft, bár ilyen esetben kétlem, hogy olcsón megszámolták volna, ilyenkor általában tripla árat számolnak az államnak), valamint a munkaköltséget (legyen az is csak egy 10es borítékonként) akkor mindjárt 230ft jön ki egy személyre. Az 8 millió választóval számolva is 1,84 milliárd.
(És akkor még nem számoltam a feldolgozás költségeit.)
Az utolsó lényeges kérdést elfelejtette a nyomda rányomtatni.
Ön egyetért-e azzal,hogy a kezében tartott értelmetlen kérdőív, 860 millió forintjába került az adófizetőknek?
A helyes választ kérem bekarikázni:
1/Nem értek egyet, de ez fontos volt.
2/Nem értek egyet, de ez lényeges volt.
3/Nem értek egyet,de ha a miniszter úr ezt akarta,akkor ez biztos jó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!