Ti is gusztustalannak tartjátok hogy a cukorbetegen akar az állam spórolni?
Én is annak tartom,édesapám cukorbeteg volt,és ahányszor befeküdt inzulinbeállításra mindig rosszabb lett.Betartotta a diétát 2 évig,agyilag teljesen leépült,és mivel szellemi munkát végzett volna,azt sem tudta.
Beadta az előírt egységnyi inzulint,evett rá azt és olyat,amit előírtak.Az inzulintól lement ugye a cukra,a kajától fel 15 fölé,majd evés után 1 órával (hozzáteszem,olyankor mindig lepihent kb 1 órára) hirtelen leesett.Minden nap ez volt,megint kórház,másik inzulin,ugyanaz a tünet,pedig nagyon odafigyeltünk rá mi is.Mire ő maga jött rá,hogy az az ételmennyiség túl sok neki.Ő maga tapasztalta ki,hogy mikor mennyit egyen,majd bő 10 év után ő maga tudta csökkenteni olyan minimálisra az inzulinját,hogy a napi 5x10 egységből lett napi 2x6egység és ha nem is ész nélkül,de mértékkel fogyasztott cukorral készült ételeket,süteményeket,csak a kávét-teát itta édesítővel,MÉGSEM VOLT GOND a vércukrával.
Szóval ennyi a véleményem a cukorbeteg diétáról.Tönkreteszi az embert,mert olyan írtózatos dózisokat adnak,hogy attól lesznek betegebbek.
Itt ebben az országban minden "spórolási"szándékkal hozott törvény, undorító,és igazságtalan.Nem csak a cukorbetegekre vonatkozólag.
-Az nem undorító,hogy egy lázas beteg gyereknek az orvos által felírt gyógyszere 3200 Ft?
-Hogy egyes oltóanyagért, pl.gennyes agyhártyagyulladás elleni oltóanyagért is fizetni kell több ezer forintot?
Nem arról van szó hogy nem kap inzulint, hanem arról hogy - elsősorban- a saját érdekében tartsa be a diétát.
Van aki ezt nem teszi meg - holott VAN VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGE- annak nem jár annyi támogatás - jogosan.
"A legtöbb cukorbetegség ugyan is nem veleszületett, hanem szerzett..."
az 1-es típusú a tudomány jelenlegi állása szerint örökölt tulajdonság, környezeti tényezők (pl egy betegség, vírus, fertőzés) miatt "kapcsol be". igaz, ez aránylag kis százalék, kb 10%-a a cukorbetegeknek, de ez a szám növekszik.
a 2-es típusú cukorbetegségnek is van genetikai háttere, bár tény hogy a környezet ugyanúgy 50%-ban közrejátszik (ergo 50% genetikai faktor, 50% környezeti).
nem mellesleg, kismillió dolog kiválthat cukorbetegséget. mivel nagynéném cukorbeteg (pedig sportol, vékony nő és nem kajál cukorot-csokit naponta) és édesanyámnak is terhesség alatti cukorbetegsége volt, ez teljesen nyilvánvalóan genetikailag öröklődő faktor a családban (nagypapám is magas cukorral küzdik).
nálunk mindenki sportol és mégis, édesanyám is kezd beleesni a 2-es típusúba (ahogy majd valószínűleg én is bele fogok esni 40-50 éves korom körül), pedig nem eszem cukrot (még teába sem) sem csokit (bár tény, hogy ő fő szénhidrát forrásom az a tészta, illetve barna kenyér).
"A vérteszt hét-tíz hét átlagában képes kimutatni, hogy az illető mennyi, számára káros élelmiszert fogyasztott."
igazából 3 hónapig (kb) érvényes egy teszt eredmény, mivel a vörösvérsejtek kb 120 napig élnek a szereveztedben. az évi 2x ellenőrzés az általános, ennél több (azt azért nem mondom, hogy felesleges, mert érdemes tisztában lenni az átlagos vércukorszinttel), de hogy évente valaki 5-7x emiatt járjon, én feleslegesnek tartanám. nem mellesleg az A1C tesztet, amit használnak ennek mérésére, körülbelül 2-3 hónap kell, hogy a javulást (vagy a rosszabb állapotot) kimutassa. tehát pontosan ezért 7 hetente orvoshoz járni felesleges, mert az eredmények nagyban nemigen fognak javulni illetve romlani az előző méréshez képest. az American Diabetes Association is azt mondja, hogy felesleges 3 hónapnál korábban vizsgálgatni. azoknak kell egyedül havonta-kéthavonta ezt megmérettetniük, akik pl terhességi cukorbetegséggel küszködnek (hogy biztosra menjenek, hogy nincsen semmilyen komplikáció a magzattal a vércukorszint miatt, illetve a súlyos vércukorbetegeknek). pontosan az általam leírt indokok miatt teljesen felesleges 7-10 hetente méregettetni.
"Aki egy éven belül két rossz eredményt produkál ezen az ellenőrzésen, elveszíti hozzáférését a legkorszerűbb, analóg inzulinhoz a közgyógyellátás keretében, és visszaállítják a több mellékhatással járó humán inzulinos kezelésre."
egy éven belül a cukorbetegek nagyrésze rossz/semmi változást nem mutató eredményt fog mutatni, mivel a 7-10 hetente elvégzett tesznek nemigen van sok értelme.
szvsz elég barbár módszer ez a humán inzulin kezelésre való visszaállítás, mivel elég bonyolult (nyilvánvalóan több típusa van) a szedése, és ha elrontja a szerencsétlen, akkor bajban lesz és irány a kórház rosszabbik esetben (és biztos vagyok benne, hogy a cukorbeteges egy nagy része ott kötne ki egy idő után és valószínűleg gyakrabban, mint az inzulinanalógos módszerrel).
engem konkrétan az a pont zavar, hogy nem meglőzéssel és tanítással, hanem kényszerítő módszerrel próbálják rávenni az embereket a helyes táplálkozásra (ami otthon nem mellesleg, de nem nagy divat) és a sportolás fontosságára. persze, ez rövid távon valószínűleg gyors eredményt fog mutatni, de nem vagyok benne biztos, hogy hosszútávon beválik-e ez a módszer. ez a tipikus nem a bajt kell megelőzni, hanem ha már megvan a baj, utólag kell megpróbálni javítani rajta valahogy. ez hosszútávon szerintem nem megoldható.
idekint a UK-ben pl. a contraception impant-ot (ilyen 3 évre beültetett fogamzásgátlót) 18 év felett ingyen beültetik a diákoknak - bár 16 éves kortól beültethető szülői engedéllyel - (amúgy 90 font lenne, manapság a legmodernebb elérhető fogamzásgátló módszer), mivel a megelőzés a lényeg, nem az utólagos abortusz (mert bár fel lehet rajta háborodni, de nem akarok egyetem közepén gyereket a barátomtól és nem akarok 22 évesen szülni, akármilyen hihetetlen is a dolog). idekint már rájöttek, hogy a megelőzés sok esetben még ha drága is (90 font ebben az esetben), de hosszú távon olcsóbb, mint 18-19 éveseknek abortuszra járkálni a kórházba vagy sürgősségi tabiért (amit nem mellesleg megint ingyen adnak..)
kíváncsi leszek, hogy ez az új módosítás mennyire fog beválni, mert szerintem semennyire sem.
maximálisan felháborítónak tartom, főleg az inzulinos cukorbetegekkel kapcsolatos döntéseket.
a magyar lakosság 10-15%-a cukorbeteg (csak sokan (becsült szám kb. 50%) nem tudják magukról, mert még nem derült ki a betegségük).
az, hogy "szakmai indokokra" hivatkozva megfosztják a cukorbetegeket egy optimális kezelési formától, azt mutatja, hogy még a szakemberek sem értenek a diabéteszhez. miért várják el akkor idős emberektől, vagy olyan fiatalabbaktól, akiket soha nem világosítottak fel?
voltam kórházban, a cukorbetegrészlegen. híres-neves sote műintézményben az ebéd sűrű tésztás csontleves, porcukorral megszórt lekváros piskóta és cukrozott dobozos almalé (2 dl) volt. gratulálok! körülöttem minden idős teljesen kiütötte magát, az én cukrom volt egyedül normális, mert én otthonról vittem kaját.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!