Melyik ország (ok) példáját tartanátok követendőnek Magyarország gazdaságpolitikájának szempontjából?

Én azt szeretném, ha egyetlen ország példáját sem követnénk, és legfőképpen a gazdaságpolitika (sőt, általában a politika) döntéshozó egyáltalán nem akarnák megváltoztatni az embereket.

Iedeje lenne a különféle, hülyébbnél hülyébb és kudarcosabbnál kudarcosabb ideológiák helyett azzal foglalkozni, mit akarnak az ország lakói, és hogy széttartó érdekeik és vágyaik hogyan hozhatóak egyensúlyba egy működőképes, fenntartható modellben.

Nyilvánvaló, hogy megvalósíthatalan az ingyensör és örökélet hitelből finanszírozott kádári kánaánja. De megvalósíthatatlan a minarchista, szélsőségesen neoliberális gazdaságpolitika is, mert totálisan ellenkezik mindazzal, amit az átlagos választópolgár az államtól elvár.

Mindenesetre vannak olyan alaptételek, amelyek bármilyen működőképes modellben megkerülhetetlenek lennének.

A magyar gazdaságnak elsősorban jogbiztonságra lenne szüksége. Olyan igazságszolgáltatásra, amely képes a szerződéses vállalásokat betartatni, végső esetben kikényszeríteni. Olyan jogrendszerre, ahol például egy egyoldalúan módosítható szerződés eleve érvénytelen.

Szükség lenne nagyon komoly versenyhivatalra és fogyasztóvédelemre. Ahogy látom, jelenleg az egyetlen hatóság, amelynek még bármiféle elrettentő ereje van, a PSZÁF.

Közhelyes, de szükség lenne a versenyképesség és a foglalkoztatási ráta javítására. Ebből viszont teljesen nyilvánvalóan csapdahelyzetben vagyunk. A közterhek emelése (megszorítás) mind a belső fogyasztás, mind a megtakarítások révén csökkenti a versenyképességet. nem is beszélve az olyan közvetett hatásokról, mint a közösségi közlekedés, az oktatás vagy az egészségügy területén történő megszorításoké. A közterhek (adók, járulékok) stb érdemi csökkentése viszont a rendkívüli kamatteher és a feszített költségvetési helyzet miatt lehetetlen. Különös, de a "munkavállalói jogok csorbítása" és a "szociális rendszer elleni támadás" ma valójában a kormányzat egyetlen rendelkezésre álló eszköze a versenyképesség bármilyen növelésére. fájó eszköz, de egyszerűen más nincs.

A jövedelemelvonás (évtizedek óta) egészen rendkívüli szintje mellett a másik rettenetes terhünk a bürokratikus-adminisztratív költségek. A "söralátétnyi' adóbevallás, és a számtalan kisadó felszámolása, vagy legalább átszervezése a legjelentősebb gazdpol lépés lehetett volna - ha megvalósul. A gazdaság akkor működik jól, ha a pék kenyeret süt és ad el, cégtáblát rendel és lisztért megy, nem akkor, ha péntek délben az orrára csapják egy hivatal ajtaját, ahol leadná a kötelező uránszármazék kezelési szabályzatát és a nullás bevallását az általa tartott állatállományról.

És egy nagyon gyakran elmellőzött kérdés: alapvető lenne a lakosság minél nagyobb hányadának alapvető gazdasági-pénzügyi oktatása. Nem nevelése, nem megváltoztatása, hanem alapszintű oktatása, tájékoztatása. Egy átlagosan értelmes, középfokú gazdasági végzettségű magyar ember már a svájci frank őrület tetőzésekor is könnyen átláthatta, micsoda kockázatok rejlenek az ilyen konstrukciókban. ennek dacára még tavaly is a háztartásoknál lévő devizaalapú hitelek állománya 5288,3 milliárd forint volt! Hasonlításként, ez a teljes magyar éves gdp közel ötöde. A mai napig havi szinten rezsit fizetni nem tudók fordulnak a Provident-szerű uzsoracégekhez, képtelenek felmérni a saját munakerőpiaci értéküket, és ha értenek is valami olyasmihez, ami egy mikrovállalkozás alapját képezhetné, rögtön abba ütköznek, hogy alapvető gazdasági ismereteik sincsnek reális tervek szövéséhez.

Hát, szerintem úgy általában kéne példát venni azokról az országokról, ahol az ilyesmik működnek - és nagyon gondosan és óvatosan alkalmazni a példákat a hazai viszonyokra.

(bocs a terjedelemért, kigyütt)