Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Ti mit gondoltok erről?

Ti mit gondoltok erről?

Figyelt kérdés

Délután, ahogy jöttem haza a buszon egy ember elkezdte buzdítani a népet és egy beszédet tartott.Kb. 50-60 éves lehetett.Először is azt mondta, hogy a fiatalok figyeljenek nagyon, mert nekik szól. A beszéde valahogy így hangzott: Gyerekek,fiatalok!! Rajtatok múlik a jövő! Jelenleg egy nagyon szar, kapitalista országban élünk.Itt a demokráciának nyomát sem látni.Diktatúra van.Törvénybe van foglalva a kapitalizmus.Úgy hoznak törvényeket, hogy minket leszarnak, meg sem kérdezik, hogy kell-e ez nekünk,nincs beleszólásunk.Hoztak egy törvényt, miszerint a politikusoknak 1 millió a nettó fizetésük,a minimálbért csökkentették.Minden politikus milliárdos.Az összes egytől egyig.Őket egyáltalán nem érdekli, hogy mi hogy élünk meg, csak az, hogy nekik minél több pénzük legyen.Kapitalista gazdálkodás van és ebben az országban NEKÜNK NINCS JÖVŐNK!Rajtunk múlik, hogy mit szeretnénk.Szabadságot vagy elnyomást.Nem tudom, nézitek-e a Tv-t.Már Amerikában,Japánban,Moszkvában,Görögországban már kitörtek az emberek,főleg az egyetemisták, mert elegük lett.Most itt is azt mondták az egyetemisták, hogy januárban kitörnek.Nem tűrik el többé a nyomást.Ha visszagondoltok 56-ra, ott is az egyetemisták kezdték, ott is ez volt.Ha egy szebb jövőt akartok, törjetek ki.Rajtatok múlik!


Ezek után még elmondta, hogy rajtatok múlik, hogy mit akartok, ti döntötök.Majd leszállt a buszról és elment.


2011. nov. 17. 13:50
 1/5 anonim ***** válasza:
79%

A 60-as busz forradalmára, nagyon nagy lehetett! :))

Egyébként van benne igazság, de az hogy:

"Úgy hoznak törvényeket, hogy minket leszarnak, meg sem kérdezik, hogy kell-e ez nekünk" ez miért újdonság? Nem írhatnak ki népszavazást minden törvényjavaslatra.

2011. nov. 17. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Nincsen diktatúra, egész egyszerűen egy nagyon nagyon kicsiny csoportja az emberiségnek(legfeljebb 100 fő) demokratikusan eldönti hogy mi legyen az emberek, az országok, a világ sorsa. Röviden ,inkább az USA ról van szó benne, de érdemes megnézni http://www.youtube.com/watch?v=8-yRNEdl20o&feature=player_em..



hosszab verzió a kapitalista pénz uralta világról: [link]

2 órás film a jelenlegi kapitalista világ "csodáiról"

2011. nov. 17. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

húúú

te ezt így megjegyezted??

jó neked

2011. nov. 17. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

"Minden politikus milliárdos.Az összes egytől egyig."

Konklúzió: politikusnak kell menni.

2011. nov. 17. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Ez egy demagóh ember beszéde volt.

Van igazsága, de azt is elfojtja a tájékozatlanság és a demagógia.

nem érti a demokrácia működését.

A demokrácia azt jelenti, hogy kiválasztjuk magunk közül azokat, akik képviselnek minket.


utóirat: rühellem a Fideszt. Tényleg.


".Most itt is azt mondták az egyetemisták, hogy januárban kitörnek."


Oké. De akkor tessék valami alternatívát is mutatni.

2011. nov. 17. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!