Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Miért panaszkodnak itt sokan...

Pro Patria kérdése:

Miért panaszkodnak itt sokan a kormány munkájára? (Kifejtés lent. )

Figyelt kérdés

Cigányprobléma elleni törvények:

1) Segély helyett munkát

Eddig úgy volt, hogy akinek nem volt munkája, az ingyen kapott pénzt havonta, hogy meg tudjon élni, amíg nem talál munkát. Ez volt a „munkanélküli segély”.

De a cigányok 90%-a egyáltalán nem dolgozott, és nem is keresett munkát, mert nagyon jól megélt ebből a segélyből, amiből ráadásul nem is kellett adóznia. Ez pedig nagyon nagy igazságtalanság és súlyos probléma volt. Annyira súlyos volt a helyzet, hogy egy cigány faluban, mikor megkérdezték a gyereket, hogy mi akar lenni, ha felnő, azt mondta, hogy „segélyes”, mert ezt látta a szüleitől, hogy nem kell semmit dolgozni, és ingyen kapja a pénzt.

Orbán rendet tett, azt mondta, hogy mostantól ennek vége, csak az kaphatja meg ezt a pénzt, aki dolgozik valamit (például: segít utakat építeni, növényeket gondozni, szemetet szedni, stb.), ha pedig nem hajlandó ilyeneket csinálni, akkor nem kaphatja meg a pénzt.

Továbbra is jár a munkanélküli segély, de csak 90 napig, és dolgozni kell mellette ilyen kisebb munkákat. Viszont több pénzért, mint eddig. Ennek nagyon örülök, mert a semmiért ne kapjanak a cigányok pénzt, dolgozzanak meg érte, van elég munka.

2) „Háromcsapás” törvény

Eddig úgy volt, hogy ha valaki 10ezer forintnál kevesebb értékű dolgot lopott, nem számított bűnözésnek. Emiatt a cigányok nyugodtan tettek kisebb bűnöket, mert nem volt nagy a büntetés utána, nyugodtan „élhettek ebből”.

Orbán ezt eltörölte, és emellett bevezette, hogy ha valaki többször követi el ugyanazt a bűnt, akkor egyre súlyosabb büntetést kapjon érte. Tehát ha ellop egy biciklit, először kap érte 6 hónapot, ha megint ellop egyet, akkor már 1 évet kap miatta, ha megint ellop egyet, akkor 3 évet, tehát ugyanazért a bűnért egyre nagyobb büntetést kap.


Bankok elleni törvények

1) Bankok és szupermarketek megadóztatása

A bankoknak rengeteg pénze van. A világválság legsúlyosabb évei alatt, mikor az embereknek kenyérre se volt pénzük, a magyar bank 50 milliárd forintnyi nyereséggel zárta az évet. Emellett úgy tudom, hogy minden európai országban a szupermarketek fizetnek azért, hogy árulhassanak, Magyarországon az állam fizet a szupermarketeknek, hogy itt áruljanak. Rengeteg pénz megy el az egyébként is milliárdos szupermarketek „támogatására”. (Ráadásul kiderült, hogy ugyanazok az élelmiszervállalatok (vállalat – company) Magyarországnak rosszabb minőségű termékeket gyártanak, mint például Ausztriának.)

Orbán ezt megszüntette, és megadóztatta a bankokat meg a szupermarketeket, amiből rengeteg pénz folyt be. És ezt sok más európai ország is lemásolta rólunk! Nagyon jó döntés volt, gyűlölöm a bankokat, hogy annyi pénzük van, amit a szegényektől lopnak.

2) Devizahitelesek megsegítése

A világválság alatt több tízezer ember nem tudta fizetni az adósságát a bankoknak (mivel a bankok felemelték a visszafizetendő pénz mennyiségét!), és emiatt elveszítette a házát!

Orbán, (nem emlékszem pontosan, mennyi időre) megtiltotta a bankoknak, hogy elvegyék az emberek otthonait, és állami pénzből fizeti helyettük az adósságot a bankok felé!

Illetve megtiltotta, hogy a bankoktól újra devizában vegyenek fel hitelt, mert az kiszámíthatatlan, és sokszorosára nőhet.

- Bevezette, hogy azok, akik még az infláció előtt vettek fel hitelt, mindannyian kollektíven 180 forint / frank értékben törleszthetik az adósságukat. (Akik az infláció után – vagyis már láthatták, hogy milyen kiszámíthatatlan a frank értéke, mégis felvették – azoknak nem jár ez a kedvezmény.)

- Utasította a bankokat, hogy nem vehetnek el több pénzt az adósoktól, mint amennyit korábban fedezetül kértek. Tehát ha egy bank korábban adott hitelt egy 10 milliós értékű ház ellenében, akkor nem kérhet most, a válság után sem 10 millió forintnál többet.

- Volt egy bank, ami becsapta az ügyfeleit, és megbüntették 50 millió forinttal. (Egy másik ilyen bank ellen most folyik a per.)


Az ország infrastruktúrájának védelme

1) A MOL visszavétele az oroszoktól

Eddig a Magyar Olajvállalat (vállalat – company) orosz kézben volt (azt hiszem, a 40%-a), ami nagyon veszélyes volt, mert az oroszok határozták meg, hogy mennyi pénzért adják el nekünk a saját olajunkat. Emiatt bármikor drágulhatott a benzin, a házak fűtése, stb.

Orbán visszavásárolta az oroszoktól.

2) Állami orvosok itthon tartása

Eddig gyakori volt, hogy az államilag fizetett egyetemeken, olcsóbban elvégezték az iskolát az orvosok, majd elmentek külföldre dolgozni, ami nagy baj volt, mert sok pénzbe került a taníttatásuk, és nem dolgoztak utána az országnak.

Orbán megtiltotta, hogy azok, akik állami egyetemen tanulnak orvosnak, külföldre menjenek dolgozni (pontosabban egy bizonyos ideig nem mehetnek el).

3) A szocpol újraindítása

Volt régen szocpol-támogatás, ami azt jelentette, hogy a kormánytól az új családok nem visszafizetendő pénzt kaptak a házuk megépítésének segítésére, ha vállaltak gyereket.

Ez sajnos kudarc volt, mert sok volt a csalás (felvették a pénzt, építettek egy kis olcsó házat, lebontották, újra felvették a pénzt, megint felépítették ugyanabból az építőanyagból, stb.)

Emiatt nagyon megnövelte az államadósságot.

A Fidesz visszahozta ezt, de megszigorította. Megint kaphat pénzt egy új család, amit nem kell soha visszafizetnie, ha vállal gyereket (minél többet, annál több pénzt kap – viszont ha mégse születik később gyereke, vissza kell fizetnie a pénzt), de sok feltétel van:

- legalább 6 hónapja állandó munkahelynek kell lennie az egyik szülőnek.

- Figyelniük kell, hogy a házat zöldenergiával lássák el (ami környezetbarát, olcsóbb, és emellett nincs kiszolgálva az oroszoknak)

- Nem lehet tartozásuk.


A nép egészségéért tett törvények

1) A dohányzás tiltása

Orbán betiltotta a dohányzást az éttermekben, az utcán, a metróaluljáróban, a hivatalos épületekben.

2) Egészségtelen ételek elnyomása

Orbán drágította a magas zsír és cukor tartalmú ételek és italok adóját (így vele együtt az árát is), mint például a hamburger, a kóla, az energia italok, a chips.

Emellett az olyan gyümölcslevek és lekvárokat is belevette, amiknek alacsony a gyümölcs, és magas a cukortartalmuk.


Korrupt politika elleni törvények

1) Politikusok fizetésének csökkentése

Eddig a politikusok rengeteg pénzt kaptak a semmiért.

Orbán csökkentette meghatározta, mennyi lehet a politikusok maximális fizetése.

2) Korrupció elleni büntetések

A parlamentben és sok más helyen, például a honvédségben, rengeteg korrupt vezető volt. Több milliárd forint pénzt veszített az ország miattuk.

Orbán rengeteg volt mszp-s és más korrupt politikust, katonát, vállalat vezetőjét, filmrendezőt, stb-t büntetett meg, és folyamatosan egyre több ilyen ügy derül ki. Elfogtak például 12 honvédtábornokot, 42 korrupt pénzellenőrt, stb.


A magyarságért tett törvények

1) Kettős állampolgárság

Bevezette a kettős állampolgárságot, aminek köszönhetően könnyebben meg lehet védeni a határon túli magyarokat az atrocitásokkal szemben, mert ők mostantól magyar állampolgárok is. Emellett lehetővé teszi, hogy a (mostantól már) magyar állampolgárok által lakott területek esetleg majd visszakerüljenek Magyarországba.

2) Gárdák betiltása

Orbán betiltotta az egyenruhás bandákat, így a Magyar Gárdát, és minden egyéb hasonló, demokráciára veszélyes félkatonai párthadseregeket.

3) A régi, kommunista időkben átnevezett magyar utcákat, tereket, helyeket visszaneveztette az eredeti nevére, vagy más nemzeties névre.


Néhány ésszerű törvény

1) Médiatörvény

Ez a törvény meghatározza, hogy milyen hosszú lehet egy reklám, milyen sűrűn mutathatják, nem lehet hangosabb mint a film, és az apróbetűs hirdetéseket nem szabad pár másodpercig mutatni csak. Illetve nem lehet szex, káromkodás, csak késő este. Semmilyen cenzúráról nem szól, már él a törvény, és semmi diktatórikusat nem tett eddig.

2) Honvédségi őrzés

Eddig a szocialisták kormányzása alatt a honvédségi laktanyákat biztonsági személyzet (security) őrizte, ami rengeteg pénzbe került.

Mostantól, logikusan, a katonák őrzik a laktanyákat.


És ami a legfontosabb: minden fontos döntésről megkérdezi a népet. Én magam is kaptam két levelet is, amiben megkérdezték, hogy erről és arról a dologról mi a véleményem. Ezeket a leveleket azután megnézik, összeszámolják, és figyelembe veszik az új törvényeknél.


(Azért ilyen egyszerű a nyelvezete, és kifejtős, mert egy külhoni magyar számára írtam eredetileg.)


2011. okt. 13. 21:13
 151/164 bumbi02 ***** válasza:
41%
nem elsikkasztja, elveszi azt a pénzt. Tegyük fel hogy anyámnak volt 5 "x" megtakaritása, amit már jó ideje befizetett, és kamatozott valamennyit... Ezt most elveszi az állam, és megkap 0,5 "x"-et... kb...a többi az államé..
2011. okt. 16. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 152/164 A kérdező kommentje:
Az érdekes... nálunk a különbözetet megfizették.
2011. okt. 16. 21:12
 153/164 anonim ***** válasza:
5%

Csak azért is:


A válasz megírásának időpontja: ma 09:53


Na... mondtam, hogy biztos egy bankos vagy.


"Elég nehezen hiszem el, hogy a bankoknak nincs pénze, tudván, hogy a világválság legsúlyosabb éveiben, mikor az emberek dönthettek, hogy a hitelüket fizetik, vagy kenyeret vesznek, a bankok 50 milliárd(!) forintnyi nyereséggel zártak. Vajh honnan... -> Talán a bevételből nem?"

-" Így van. És az honnan volt? A kisemberek százezreinek kiforgatásából, kizsigereléséből."


Hogy mantrázod attól még nem lesz igaz.


"És hogyan lopnak a szegényektől? Az uzsorázásaikkal! -> "Nem hiszem, hogy az uzsora.Küldtek már rád/ismerősödre verőembereket hogy csengess."

- Nem. Pénzbehajtókat.. Attól, hogy elegánsabban csinálják, még ugyanolyan mocskos gazemberek."


Ó hát persze ,a tartozást el kell engedni ha nem tudják fizetni.....


"250-ret általában gyorskölcsönre adnak nem?Azokat nem igazán lehet törleszteni évekig."

- Jaj, köss bele légy szíves! Csak egy hasraütésszerű számot mondtam példaként!


Akkor legalább helytálló példa legyen.


"Ha évekig húzta halasztotta,akkor simán lehet a kezelési költség is ennek egy jelentős része."

- Azt a konkrét adósságot, aminél ez a helyzet állt fent (amire a példám épült), évekig rendesen és pontosan törlesztette.


Rossz volt a példát így az ebből levont következtetések sem voltak relevánsak.


"A Nagy Viktor mondogatja azt hogy az elmúlt 8 év felelőtlen gazdaságpolitikája okozta.Csak nem hazudik?"

- És ha valakinek adóssága van a bank felé, majd nem jól gazdálkodik, és még nagyobbra nő, az nem felelőtlen gazdaságpolitika?..."


Ja csak nem a "kis bankoktól" hanem az Imf-től nem mindegy.Attól még nem a banké az államadósság.


"Egyébként a cigányok állítólag a megélhetési gyermekszülésből dőzsölnek,nem a harmincezres segélyből. -> Is-is. -> Csak melyik a nagyobb a 10 pulya utáni pótlék[meg egyéb kedvezmény] vagy a 30 ezres segély."

- Lényegtelen, hogy a két forrásból melyik a nagyobb.


Pontosan ezért a [sokkal] kisebbet kell megvonni,a kormányod és szerinted is.


"Most akkor nem a boltból lopnak[állítólag],hanem a lakosoktól. -> Megint csak is-is. -> A törvény miatt inkább a lakosoktól."

- "Megint csak lényegtelen, hogy melyik a nagyobb."


Ó hát persze,ezt bár a törlesztőkre mondanád barátom.



"Azok a szemetek ,merészeltek profitot szerezni?Kötélre velük de azonnal! -> Merészeltek olyankor, amikor már amúgy is annyi pénzük volt, hogy a dédunokáik is milliárdosként születtek volna, -> Jogszabály tiltja hogy mennyi vagyonod lehet?"

- "Na, igen. Látható, egy érzéketlen görény vagy, akit nem érdekel, hogy százezrek kerülnek utcára, fagynak meg, fekszenek le vacsora nélkül, mert nincs pénzük a hitelek, számlák, és létfenntartás együttes költségeire, csak önmagának legyen minél több és több pénze... Annyi, hogy még a seggét is azzal törölheti ki."


Zavarni ,zavar,de nem vagyok olyan pozícióba hogy tehessek ellene,ellenben a kormány igen ,mégse sincs jól mindenki [ill senki].


"(Ráadásul kiderült, hogy ugyanazok az élelmiszervállalatok (vállalat – company) Magyarországnak rosszabb minőségű termékeket gyártanak, mint például Ausztriának.) -> Mikor is? -> Valamelyik reggel beszéltek erről egy fogyasztóvédelmissel, azt hiszem vagy az ATV-n, vagy a DunaTV-n. -> És ami a tv-ben van mind igaz?"

- Ma a HírTV-ben is megerősítették, és egy fogyasztóvédelmis beszélt róla. Szóval tetszik, vagy sem, ez tény.


Oké akkor tény.És mit bizonyít ez? Ahol megtudják fizetni oda viszik a jobb minőségű dolgot ,miért is meglepő ez?


"Szuper. Az intézmények a terheket meg ránk rótták.

-> Legalábbis próbálkoznak vele, de még nincs lejátszva a meccs. -> Majd elveszíti,a meccest Viktroka mert a bankok egy kicsit nagyobb kutyák."

- Jah, a bankok is ezt hitték...:)"


Na ja ,majd Viktor lerendezi őket.


"Igen. Mert ma nincs olyan, aki el tudná kezdeni az életét hitel nélkül, pedig nagymamám úgy élte le az életét, hogy soha nem volt rá szüksége. -> Én anélkül kezdtem el és mindenem megvan ami kell.Tényleg szükséges sk embernek a hitel ,de nem devizában kell felvenni."

-" Hát igen. Ha neked kolbászból volt a kerítés (tán nem bankos az apuka?), akkor nem is fogod megérteni ezeket a dolgokat..."


Tévedsz,soha nem volt,és most sincs.Ellenben nem az előző illetve a mostani kormányra mutogattam,hogy ő b@szta el az életem,és nem is a kormánytól vártam a megváltás.


"Mintha egy sivatagban élőnek adnának egy üveg vizet, majd a következő héten egy gallonnal kérnek vissza, és ha nem tudsz adni, elveszik mindenedet! -> Mellesleg ha elfogadtad ,hogy a víz térfogatának változtatását fenttartják ,akkor biza benézted.Amúgy a sivatagban milyen sok dologgal rendelkezhetsz?"

- Jaj, de ügyesen belekötöttél a dologba:D

"És mond: az etikus, amikor egy faluban az éhezőknek 15ezer forintért ad el egy uzsorás egy fél darab hurkát meg egy kis szelet szalonnát? Elvégre is senki nem kényszeríti azt az illetőt, hogy elfogadja az ételt ennyi pénzért!..."


Ha van ennyi pénzed miért nem mész a közértbe?megint csak egy fals példára jutotta.....


"Csak ha nem akar éhenhalni, akkor muszáj! És pont ezzel a kiszolgáltatott helyzettel élnek vissza az uzsorások.

A bankokkal együtt, csak ők nagyban csinálják."


Aha ,kellett a hitel de miért a svájci frank ?A forintosok se az eurósok nem nyivákolnak ennyit,pedig ők is hitelt vettek fel.Aki a frank mellett döntött ,spekulált amire rendesen ráfaragott.Segíteni kell őket,csak nem úgy ahogy a kedves Viktorod.Épít egy méregdrága gettót amikor az ország tele üres panelokkal.


"Árfolyamkockázatról hallottál már? -> És akkor miért is van az, hogy ha beteszek pénzt, sokkal kisebb a kamata, mint ha kiveszek onnan?

Akkor ha 30% kamatot kapnál évente,túl gyorsan nőne a pénzed,munka nélkül."

- "De persze az, hogy annyival nőjön a tartozásom, az korrekt."


Na ja különben miből tartanák fel a bankot,bevétel nélkül/minimális bevétellel,de annál több kiadással?


"Persze, hiszen a magadfélékhez folyik be.

MIÉRT nincs egálban a hitel és a letét kamata?? Az igazságos úgy lenne!"


Annak az lenne ,csak kábé egy bankcsőddel lenne egyenlő


"Miért van az, hogy ha romlik a forint, akkor rohamosan megnő a törlesztendő összeg, de ha javul, csak minimálisan lehet érezni a befektetett pénz hozamán? ->


Mert a forint olyan nagyon nem szokott erősödni, csak minimálisan.


Mikor is javult olyan ,de nagyon a forint hogy ilyen jó tudod?"

- "Az árfolyam folyamatosan változik. Volt már olyan is, hogy a forint erősödött más pénznemekhez képest. Igen, nem tudom, hogy napra/órára pontosan mikor, ez lényegtelen is."


Erősödni erősödött 2 forinttal ,ez most őszintén kit érdekelt ?megmondom semmit ,pár száz forintot változtatott volna.


"Mert a lényeg az, hogy a bankok csak akkor változtatnak a törlesztőrészleteken, ha romlik a forint, ha javul, nem. Vagyis az nincs ellenükre, hogy több pénzt kaszáljanak, de hogy egy forintot is elengedjenek... kizárt!"


Megint csak alap nélküli vádaskodás.


"Miért van az, hogy felszámolnak minden lófityfenét, kezelési költség, átutalási költség, stb? Egy e-mail csak a pénz átutalása, mégis pénzt kérnek érte! -> Szóval te email-en kapod a pénzt nem a számládra?Jó neked."

- Megint lényegtelen dologba kötsz bele a valódi mondandót elkendőzendő.

"A lényeg az, hogy nekik az elektronikus úton ide-oda utalgatás koránt sem olyan nagy költség, hogy arra is pénzt számoljanak fel."


Hát persze az áramot is lopják hozzá ,és az emberke is ingyen dolgozik.


"Mellesleg azért mert valaki elvégzi a munkát ,és átutalja a te számládra és ebből a költségből fizetik ki."

- Miért nem az 50 milliárdos nyereségből?


Azért mert az nyereség. Mert azt nem kellett a kiadásokra fordítani.


"Miért van az, hogy pénzbe kerül átváltanom a forintot euróra? Semmi veszteségük nem lenne belőle, ha egálban adnák! -> Mint mondtam ebből fizetik a szegény váltót aki adosgatja neked a pénzt."

- Ezt is: miért nem az 50 milliárdos nyereségből? Bőven telne belőle a fizetésekre!


Már fentebb közöltem álláspontomat.


"Miért van az, hogy nem kaphatom kézbe a fizetést, hanem csak a bankokon keresztül, akik azonnal le is csapolják egy részét?... -> Nem igazán csinálják ,max a kormánynak veszik le az őt megillető részt."

- Jah... a kormánynak. Az a milliárdokat meg csak varázsceruzával rajzolgatják maguknak, igaz?..."


Az 50 milliárdot,a hitelekből szedik össze ,nem számlafosztogatásokkal.


"Mert a bank ott húz le, ahol tud! -> Bizonyisd?"

- Bizonyítottam.


Mivel? Pár fals példával ,meg egy félresikerült kinyilatkoztatással.


"És télen,vagy ha szimplán csak felhős nap van honnan szerzel te elegendő napfényt?Akkor bizony rászorulsz a csúnya oroszokra."

- "És más zöldenergiáról még nem is hallottál, ugye? Biokazán, geothermia, szél, víz, stb?"


Víz energia ,csak vízparton van ezt mondanom ,se kell.A szél energia is csak szélben működik.A geotermikus energiák kizárólagosan nem elegek a fűtéshez az árammal m biokazánhoz meg biomassza kell nem ?Magyarországon nincs hagyománya a "biomassza mezőknek" a komposzt megint csak megint kevés hozzá.Összességében rá vagyunk szorulva a földgázra.mellesleg a földgáz nem csak fűteni kell...


"+20 forinttal ,nagyon el lettek nyomva."

- Vannak, akik a 20 forintot is megnézik vásárlásaikkor... -> Speciel az 1000 forintos bonbont evett eddig az 1020-ért is megfogja venni."

- Jah.. már aki 1000 forintos bonbont vesz. A te szerencsés agyadnak eszébe sem jut kisebb tételben gondolkodni, igaz?...

2Például egy 180 és egy 200 forintos termék közül biztos, hogy a nagytömeg a 180-ast fogja választani."


Az ilyen termék a csokiszelet ,meg a chips.Ezeket általában nem mindennap eszi [jó esetben] az ember így ezeknek a módosulását nem érezzük.


"Álmainkban.[Mellesleg mintha ezt is a Jobbik szorgalmazná a legjobban]-> De nem mindegy, hogyan... -> Mért Viktor hogyan akarja?"

- Ezt egyedül politikai úton lehet megvalósítani. A jobbik nem az intelligens politikai megfontoltságáról híres. Az MSZP nem is foglalkozik ilyenekkel. Az egyetlen párt, ami lehetőségként marad, az a Fidesz."


Szegény zöldeket kihagytad.És hogyan csinálná Viktor?Nem érdeke a nagyhatalmaknak hogy visszakapjuk,így nem is fogjuk,egyhamar.Ezen akármilyen meglepő Viktorka sem tud változtatni.


"Őt az emberek többsége szavazta meg. -> Mintha a Fideszre szavaztak volna,és nem Viktorra."

- Aki a Fideszre szavazott, Orbán Viktort szavazta meg miniszterelnöknek, mivel a Fidesz őt indította erre.


Miniszterelnöknek nem diktátornak.Nem az?Pedig azt játszik a drága.


"Mellesleg hogy ő csinál mindent egyedül az nem diktatúra?"

- "Nyilván nem ő csinál mindent, hanem a környezetével teszi ezeket, m

egint részletkérdésbe kötsz bele. Puszta kapálózás."


Te magad mondogattad,hogy a nagy Viktor ezt meg amazt csinálta,én csak helyben hagytalak téged.


"Amúgy a magyar lakosság cirka negyede szavazta meg."

- Akiknek egy része gyerek. Az tényleges szavazóknak pedig a fele nem ment el."


Attól még negyed marad.


"Egy zsidózó, jobbik-zászlók alatt vonuló - de persze "abszolút nem politikai indíttatású" - párthadsereg igen -> Mióta zsidózik a gárda?"



"Homokzsákpakoláshoz meg parlagfűirtáshoz pedig nem kell semmilyen egyenruha, tehetik így is az önkéntesek. -> Miért ne?"

- Mert akkor az már nem erről szól.


Hanem miről?


"Ez jó lenne ,ha nem éppen Afganisztánban lennének.Majd Isten na meg a rozsda, megvédi a magyar fegyvereket."

- A honvédeknek csak egy része szolgál kint Afganisztánban. -> Ki gondolta volna,de azért az pár ezer katona nem igazán tudja az összes laktanyát,fegyvert megvédeni."

- Ebből látszik, hogy sem a honvédek számáról, sem a laktanyákéról nincs még elképzelésed sem...


Pár ezres elírtam [bár ilyet te soha nem teszel] pár tízezres,a laktanyákat akkor is célszerűbb és hatékonyabb [más kérdés hogy ezt megengedhetjük-e] aha a örző védő cégek besegítenek.


"az Lmp-t meg azért nem mert neki nem telik a "zöld"-re."

- Ki mondta, hogy nem szeretem? -> Nem annyira mint Viktort."

- Holnap jelentkezem halálra kövezésre!


Ha neked így jobb....

2011. okt. 16. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 154/164 anonim ***** válasza:
7%
U.I:Nem is tudtam hogy a programozók irányítják a a nagy bankokat?Ezt szerintem a kollégáim se tudták ,ezt muszáj megtudniuk.És az apám sem volt bankár ,mellesleg gyerekkoromban meghalt.
2011. okt. 16. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 155/164 anonim ***** válasza:
7%
nem unod a kilométernyi irományaidat?
2011. okt. 17. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 156/164 anonim ***** válasza:
67%
csak egy kicsit.....
2011. okt. 17. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 157/164 A kérdező kommentje:

"Így van. És az honnan volt? A kisemberek százezreinek kiforgatásából, kizsigereléséből. -> Hogy mantrázod attól még nem lesz igaz."

- Nem? Valóban? Akkor honnan? Áruld el nekem!


"És hogyan lopnak a szegényektől? Az uzsorázásaikkal! -> Nem hiszem, hogy az uzsora.Küldtek már rád/ismerősödre verőembereket hogy csengess. -> Nem. Pénzbehajtókat.. Attól, hogy elegánsabban csinálják, még ugyanolyan mocskos gazemberek. -> Ó hát persze ,a tartozást el kell engedni ha nem tudják fizetni....."

- Ugyanazt csinálják, mint az uzsorások. Meg tudtad cáfolni? Nem.


"250-ret általában gyorskölcsönre adnak nem?Azokat nem igazán lehet törleszteni évekig. -> Jaj, köss bele légy szíves! Csak egy hasraütésszerű számot mondtam példaként!"

Akkor legalább helytálló példa legyen."

- Nem a számok benne a lényegek, te pontosan tudod. Hanem az, hogy évekig fizeti a tartozását, és nemhogy nem csökken, de még nagyobbra is nő, mint volt!


"A Nagy Viktor mondogatja azt hogy az elmúlt 8 év felelőtlen gazdaságpolitikája okozta.Csak nem hazudik?

-> És ha valakinek adóssága van a bank felé, majd nem jól gazdálkodik, és még nagyobbra nő, az nem felelőtlen gazdaságpolitika?... -> Ja csak nem a "kis bankoktól" hanem az Imf-től nem mindegy.Attól még nem a banké az államadósság."

- A világ összes államadósságának a fele a bankok felé van, nem csak Magyarországról beszélek. Ennyire nehéz?...


"Csak melyik a nagyobb a 10 pulya utáni pótlék[meg egyéb kedvezmény] vagy a 30 ezres segély. -> Lényegtelen, hogy a két forrásból melyik a nagyobb. -> Pontosan ezért a [sokkal] kisebbet kell megvonni,a kormányod és szerinted is."

- Nem akkora nagyságrendek vannak a kettő között, mint amikről te beszélsz, a gyerekszülések ellen meg nem lehet mit tenni.


"Most akkor nem a boltból lopnak[állítólag],hanem a lakosoktól. -> Megint csak is-is. -> A törvény miatt inkább a lakosoktól. -> Megint csak lényegtelen, hogy melyik a nagyobb. -> Ó hát persze,ezt bár a törlesztőkre mondanád barátom."

- Ügyesen forgatod a szavakat. Csak irrelevánsan. Lényegtelen, hogy a boltoktól, vagy az emberektől lopnak-e többet/kevesebbet, lényeg, hogy ebből élnek.


"Na, igen. Látható, egy érzéketlen görény vagy, akit nem érdekel, hogy százezrek kerülnek utcára, fagynak meg, fekszenek le vacsora nélkül, mert nincs pénzük a hitelek, számlák, és létfenntartás együttes költségeire, csak önmagának legyen minél több és több pénze... Annyi, hogy még a seggét is azzal törölheti ki. -> Zavarni ,zavar,de nem vagyok olyan pozícióba hogy tehessek ellene,ellenben a kormány igen ,mégse sincs jól mindenki [ill senki]."

- Érdekes, az előbb még megszállottan védted a szegény ártatlan bankokat, akik "csak pénzt gyűjtenek", hogy egyem a húsukat.

Meg azt is mondtad, hogy "a kormány nem tehet a bankok ellen semmit, mert azok erősebbek". Érdekes személyiség vagy...

De mindegy is, mert igaz: a kormány tehet a bankok népnyúzása ellen, és tesz is, ahogyan azt már a kérdésben eleve kifejtettem.

Olyan vezetés pedig nincs, ami mindenkinek megfelel.

Mindig azt a lovat ostorozzák, amelyik a kocsit húzza.


"Ma a HírTV-ben is megerősítették, és egy fogyasztóvédelmis beszélt róla. Szóval tetszik, vagy sem, ez tény. -> Oké akkor tény.És mit bizonyít ez? Ahol megtudják fizetni oda viszik a jobb minőségű dolgot ,miért is meglepő ez?"

- Lóf@szt! UGYANAZT a terméket UGYANAZOK a gyártók UGYANAZON az áron adják el, rosszabb minőségben! És nem vonhatóak felelősségre, mert a termékek még így is megfelelnek az előírásoknak, csak sokkal silányabbak, mint a nyugatra - ugyanezen az áron - eladottak! Erről van szó! Hogy a nyugat nemcsak a szemetét rakja le nálunk, meg a szemétégetői füstjét fújatja át hozzánk, de még kajának is szemetet sóznak ránk!

Miért nem nézel híradót?


"Majd elveszíti,a meccest Viktroka mert a bankok egy kicsit nagyobb kutyák. -> Jah, a bankok is ezt hitték...:) -> Na ja ,majd Viktor lerendezi őket."

- Bizony. Megfordult a kocka.


"Én anélkül kezdtem el és mindenem megvan ami kell.Tényleg szükséges sk embernek a hitel ,de nem devizában kell felvenni. -> Hát igen. Ha neked kolbászból volt a kerítés (tán nem bankos az apuka?), akkor nem is fogod megérteni ezeket a dolgokat... -> Tévedsz,soha nem volt,és most sincs."

- Akkor honnan is volt neked pénzed bankok nélkül egy otthonra? Mert egy teljesen alap otthon (100 m2, egyszintes, 1 hálószoba, 1 gyerekszoba, fürdő, garázs, nappali, konyha) is kerül legalább 10-15 millióba anyaggal és munkával együtt. Plusz a berendezés, a telek, az engedélyek, és ha esetleg még autót is szeretnél...

Vagy összekuporgathatsz annyit önerőből, hogy egy panellyukban élj.


"Ellenben nem az előző illetve a mostani kormányra mutogattam,hogy ő b@szta el az életem,és nem is a kormánytól vártam a megváltás."

- Én talán így tettem?


"És mond: az etikus, amikor egy faluban az éhezőknek 15ezer forintért ad el egy uzsorás egy fél darab hurkát meg egy kis szelet szalonnát? Elvégre is senki nem kényszeríti azt az illetőt, hogy elfogadja az ételt ennyi pénzért!... -> Ha van ennyi pénzed miért nem mész a közértbe?megint csak egy fals példára jutotta....."

- Tévedsz, csak ismét meg kell állapítanom, hogy nem nézel híradót.

Ez egy teljesen valós, megtörtént eset. Egy eldugott faluban volt, hogy egy pár húscafatért ezreket kért el az uzsorás. (Harmadik bekezdés)

[link]


"Csak ha nem akar éhenhalni, akkor muszáj! És pont ezzel a kiszolgáltatott helyzettel élnek vissza az uzsorások.

A bankokkal együtt, csak ők nagyban csinálják. -> Aha ,kellett a hitel de miért a svájci frank ?A forintosok se az eurósok nem nyivákolnak ennyit,pedig ők is hitelt vettek fel."

- Talán mert a bankok elhitették az emberekkel, hogy ez milyen jó lesz nekik?.. Nehogy még az emberek szégyelljék magukat, mert hittek a bankoknak! Persze, a bankok tényleg jól jártak... Milliárdos bevételek a világválság alatt, ingatlanok százezrei a kezükben...


"Segíteni kell őket,csak nem úgy ahogy a kedves Viktorod.Épít egy méregdrága gettót amikor az ország tele üres panelokkal."

- Csakhogy azok az üres panelok általában valaki(k) tulajdonában vannak.


"De persze az, hogy annyival nőjön a tartozásom, az korrekt. -> Na ja különben miből tartanák fel a bankot,bevétel nélkül/minimális bevétellel,de annál több kiadással?"

- Gyenge mentség. Az emberek sokkal többször vesznek fel hitelt, mint ahányszor pénzt tesznek be.


"Persze, hiszen a magadfélékhez folyik be.

MIÉRT nincs egálban a hitel és a letét kamata?? Az igazságos úgy lenne! -> Annak az lenne ,csak kábé egy bankcsőddel lenne egyenlő"

- Ja, persze, szegény multimilliárdos bankosok olyan hihetetlen csődbe kerülnének ettől:) El is morzsoltam egy könnycseppet.


"Miért van az, hogy ha romlik a forint, akkor rohamosan megnő a törlesztendő összeg, de ha javul, csak minimálisan lehet érezni a befektetett pénz hozamán? -> Mert a forint olyan nagyon nem szokott erősödni, csak minimálisan."

- Igen? nem oly régen a dollár 190 forintot ért, míg annak előtte 200-220-at is. Az azért nem enyhe. Persze, nem a forint erősödött, hanem a dollár gyengült, de az eredmény ugyanaz.


- "Az árfolyam folyamatosan változik. Volt már olyan is, hogy a forint erősödött más pénznemekhez képest. Igen, nem tudom, hogy napra/órára pontosan mikor, ez lényegtelen is.-> Erősödni erősödött 2 forinttal ,ez most őszintén kit érdekelt ?megmondom semmit ,pár száz forintot változtatott volna."

- Aha. 2 forinttal.


"Mert a lényeg az, hogy a bankok csak akkor változtatnak a törlesztőrészleteken, ha romlik a forint, ha javul, nem. Vagyis az nincs ellenükre, hogy több pénzt kaszáljanak, de hogy egy forintot is elengedjenek... kizárt! -> Megint csak alap nélküli vádaskodás."

- Alaptalan... igen... Kár, hogy a valóság azt mutatja, hogy foggal-körömmel harcolnak az utolsó fityingért is, és mindent elkövetnek, nehogy csökkenjenek a törlesztőrészletek, nehogy igazságos legyen a hitel/letét kamataránya, egyoldalúan változtatgatják a szerződéseket, aha. Tényleg alaptalan vádaskodás. Te meg egy bankár vagy.


"A lényeg az, hogy nekik az elektronikus úton ide-oda utalgatás koránt sem olyan nagy költség, hogy arra is pénzt számoljanak fel. -> Hát persze az áramot is lopják hozzá ,és az emberke is ingyen dolgozik."

Mennyi áramot is fogyaszt egy e-mail elküldése?..

A dolgozóikat meg fizessék ki a nyereségükből, bőven jutna a több tízmilliárdos évenkénti bevételekből!


"Mellesleg azért mert valaki elvégzi a munkát ,és átutalja a te számládra és ebből a költségből fizetik ki. -> Miért nem az 50 milliárdos nyereségből?"

Azért mert az nyereség. Mert azt nem kellett a kiadásokra fordítani.

- Mert ahelyett, hogy - ahogy minden normális vállalkozás, bolt, fodrász, stb - ők is a nyereségükből tartanák fenn magukat, inkább mindenhonnan pénzt nyúlnak le, és így halmoznak fel minél nagyobb vagyont.


"Mint mondtam ebből fizetik a szegény váltót aki adosgatja neked a pénzt. -> Ezt is: miért nem az 50 milliárdos nyereségből? Bőven telne belőle a fizetésekre! -> Már fentebb közöltem álláspontomat."

- Ami nem volt kielégítő válasz a kérdésre.


"Jah... a kormánynak. Az a milliárdokat meg csak varázsceruzával rajzolgatják maguknak, igaz?... -> Az 50 milliárdot,a hitelekből szedik össze ,nem számlafosztogatásokkal."

- Hitelekből, számlafosztogatásokkal, kamatátírásokkal, egyoldalú szerződésmódosításokkal, aránytalan hitel/letét kamatokkal, ilyen-olyan "költségekkel", stb.


"Mert a bank ott húz le, ahol tud! -> Bizonyisd?"

-> Bizonyítottam. -> Mivel? Pár fals példával ,meg egy félresikerült kinyilatkoztatással."

- Hiába próbálod úgy feltüntetni. Akinek szeme van rá, látja.


"És télen,vagy ha szimplán csak felhős nap van honnan szerzel te elegendő napfényt?Akkor bizony rászorulsz a csúnya oroszokra. -> És más zöldenergiáról még nem is hallottál, ugye? Biokazán, geothermia, szél, víz, stb? -> Víz energia ,csak vízparton van ezt mondanom ,se kell."

- Igen? Akkor a duzzasztógátak is csak a folyóparti házaknak adnak áramot, igaz?...


"A szél energia is csak szélben működik."

- Érdekes, Kulcson mindig forog a szélerőmű, kivéve, ha leállítják karbantartás miatt. Pedig nem egy domb tetején van...


"A geotermikus energiák kizárólagosan nem elegek a fűtéshez"

- Aha. Próbáltad már?


"az árammal m biokazánhoz meg biomassza kell nem?"

- És? Az osztrákoknál 10 éve működik már ez a rendszer.


"Magyarországon nincs hagyománya a "biomassza mezőknek" a komposzt megint csak megint kevés hozzá.Összességében rá vagyunk szorulva a földgázra.mellesleg a földgáz nem csak fűteni kell..."

- Ha maradunk is ebben, hogy "Magyarországon nincs hagyománya", akkor persze. Valahol el kell kezdeni. És ha az oroszoktól való függést nem is megszüntetni, de jelentősen csökkenteni tudjuk, már az is bőven jó. Aztán lehet tovább lépni...


"Jah.. már aki 1000 forintos bonbont vesz. A te szerencsés agyadnak eszébe sem jut kisebb tételben gondolkodni, igaz?...

Például egy 180 és egy 200 forintos termék közül biztos, hogy a nagytömeg a 180-ast fogja választani. -> Az ilyen termék a csokiszelet ,meg a chips.Ezeket általában nem mindennap eszi [jó esetben] az ember így ezeknek a módosulását nem érezzük."

- Már aki...


"Szegény zöldeket kihagytad.És hogyan csinálná Viktor?Nem érdeke a nagyhatalmaknak hogy visszakapjuk,így nem is fogjuk,egyhamar.Ezen akármilyen meglepő Viktorka sem tud változtatni."

- Hát a zöldeket aztán marhára érdekli ez a dolog...

Nem kellenek a nagyhatalmak, ha azok adják "ajándékként", akkor az a tapasztalat, hogy hatalmuk csorbulásával mindig elveszítjük ezeket.

Maguknak kell elintéznünk a problémáinkat, a Kárpát-medence országaival, ez belpolitikai ügy. Brüsszel, vagy bárki más Nyugaton, semmit nem tud a mi bajainkról, és nem is érdekli egyiküket sem.


"Őt az emberek többsége szavazta meg. -> Mintha a Fideszre szavaztak volna,és nem Viktorra. -> Aki a Fideszre szavazott, Orbán Viktort szavazta meg miniszterelnöknek, mivel a Fidesz őt indította erre. -> Miniszterelnöknek nem diktátornak.Nem az?Pedig azt játszik a drága."

- Akik ezt mondják, nincsenek tisztában a "diktátor" mibenlétével. Az ilyeneket vissza kellene küldeni az '50-es évekbe.

Vagy csak simán Észak-Koreába, Kínába, Iránba...


"Mellesleg hogy ő csinál mindent egyedül az nem diktatúra? -> Nyilván nem ő csinál mindent, hanem a környezetével teszi ezeket, megint részletkérdésbe kötsz bele. Puszta kapálózás. -> Te magad mondogattad,hogy a nagy Viktor ezt meg amazt csinálta,én csak helyben hagytalak téged."

- Nem. Te a bagatell részletekbe, megfogalmazásba kötsz bele, mert másba nemigen tudsz.


"Amúgy a magyar lakosság cirka negyede szavazta meg."

- Akiknek egy része gyerek. Az tényleges szavazóknak pedig a fele nem ment el. -> Attól még negyed marad."

- Jah. Végül is ha beleszámítjuk a csecsemőket, a tizenéves partizó "diszkó boy"-okat, a mentálisan sérülteket, az akváriumban úszkáló aranyhalakat, stb, akkor igazad van.

De az eredményen nem változtat: akiket érdekel a politika, elmentek szavazni, és közülük messze a legtöbben rá szavaztak.


"Homokzsákpakoláshoz meg parlagfűirtáshoz pedig nem kell semmilyen egyenruha, tehetik így is az önkéntesek. -> Miért ne? -> Mert akkor az már nem erről szól. -> Hanem miről?"

- Bandázásról, politikáról.

Egy önkéntesnek nem kell pártzászló meg acélbetétes feketebakancs, meg karszalag a homokzsákpakoláshoz.


"Ez jó lenne ,ha nem éppen Afganisztánban lennének.Majd Isten na meg a rozsda, megvédi a magyar fegyvereket. -> A honvédeknek csak egy része szolgál kint Afganisztánban. -> Ki gondolta volna,de azért az pár ezer katona nem igazán tudja az összes laktanyát,fegyvert megvédeni. -> Ebből látszik, hogy sem a honvédek számáról, sem a laktanyákéról nincs még elképzelésed sem... -> Pár ezres elírtam [bár ilyet te soha nem teszel] pár tízezres,a laktanyákat akkor is célszerűbb és hatékonyabb [más kérdés hogy ezt megengedhetjük-e] aha a örző védő cégek besegítenek."

- Már megint csak kapálózol. Kifogytál a szuszból. A több tízezer ember bőven elég annak a néhány laktanyának az ellátására. Hiába erőlködsz, hogy valahogy csak azért is beleköss a dologba.

Őrző-védő cégekre meg SEMMI szükség. A honvédek így is, úgy is megkapják a fizetésüket, akkor már őrizzék ŐK a laktanyát, teljes marhaság plusz költségen securitykat felbérelni.

Persze, vannak ilyen örök elégedetlenkedők, akiknek semmi sem elég jó, sehogy nem lehet a kedvükre tenni...


"az Lmp-t meg azért nem mert neki nem telik a "zöld"-re."

- Ki mondta, hogy nem szeretem? -> Nem annyira mint Viktort. -> Holnap jelentkezem halálra kövezésre! -> Ha neked így jobb...."

- Ha ez jár érte...

2011. okt. 18. 19:39
 158/164 A kérdező kommentje:
"És az apám sem volt bankár ,mellesleg gyerekkoromban meghalt." - Akkor bocsánatot kérek.
2011. okt. 18. 19:41
 159/164 A kérdező kommentje:

A válasz megírásának időpontja: tegnapelőtt 09:53


"Juhé.megjegyzem pont csökken a világpiaci ára,de azért hazánkban csak nő az ára."

- Attól, hogy most épp csökkent, attól az EDDIG megvásárolt, és JELENLEG felhasználásra kerülő olaj ára még nem lesz kevesebb, hiszen drágán szerezték be.


A válasz megírásának időpontja: 10-13 22:53


"Az ilyen ciprusi bankok nem Magyarországon vannak, a magyar államnak nincs rá hatása. -> Miféle bankok? Magánszemélyekről van szó, akik mutyiztak!"

- Például Simor András?...

2011. okt. 18. 20:27
 160/164 anonim ***** válasza:
bannoltassuk a kérdezőt
2011. okt. 18. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!