Ilyenkor hol van az APEH?
Különös, hogy a kisvállalkozókkal, és a 70-80 000 Forintból tengődőkkel leveleznek a legszivesebben, miközben:
"legyél kommunista
az valamit javíthat a kedélyeden."
Én eddig is kommunista voltam.
Én nem vagyok kommunista, és nem is leszek az soha.
Viszont nem felejtem el, hogy a kommunizmust a maga születésének idejében is hasonló mértékű társadalmi aránytalanságok, és viszásságok hívták életre és táplálták, mint ami ma egyre inkább tapasztalható. A valamikori "úri osztály" egy része, a grófok, bárók éppen úgy "dőzsöltek" mint ma, és éppen úgy lenézték a "prolit", mint ahogyan ma lépnek át egyesek ma a "kisemberen". Ezenkívül ugyanilyen cinikusan, és magabiztosan nyilatkoztak, "Legyél kommunista" mondák már akkor is, és végül valóban sokan kommunistákká lettek akkor. Pedig azt sem tudták akkor, hogy mi az.
Mint mondtam, én nem vagyok kommunista, én nem hiszek a kommunizmusban, de abban igen, hogy a történelem "ismétli önmagát". Vagyis hasonló kérdésekre ma is hasonló válaszok születnek majd előbb, vagy utóbb.
Meglátod, végül addig fognak a "nép" tyúkszemén taposni, és élcelődni, míg végül túl sokan lesznek kommunistákká, és akkor sokan járnak majd úgy, mint jártak a "dícső 133 napos Tanácsköztársaság idején.
Akkor, annak a rendnek a végén is kérdezés nélkül akasztottak fel az első fára bárkit, akiről csak gyanították, hogy "úr", vagy "gróf" vagy csak nagyobb szelet kenyér jutott az asztalára, mint a másiknak. Azokat úgy elvitték, hogy sok még ma sem került elő, sőt soknak a szomszédja sem. A felelősök akkor is időben megszöktek, és sok esetben azokon csattant a bosszú, akik itthon maradtak, mert magukat ártatlannak tartották. Egyszerű dolgos nagyparasztokat, mesterembereket, értelmiségieket, ártatlanokat gyilkolt a feldühített tömeg.
Ez történelem. A mai "urak" nem tanultak a történelemből, pedig aki a történelemből nem tanul, annak végül ismételnie kell.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!