Ha azt akarják, hogy a GYED csak a gyerek egy éves koráig járjon, akkor ha el kell mennem dolgozni, akkor hova rakom a gyereket, ha nincs bölcsi?
Ezzel a döntéssel azt akarják, hogy csak annak legyen gyereke, akinek a férje el tudja tartani a családot, amíg a gyerek oviba nem megy?
A gyereke kicsi százalékának jut hely állami bölcsibe. És a többiek?
Arra nincs pénzünk, hogy magánbölcsibe irassuk. Főleg, hogy a munkahelyemre nem tudok majd visszamenni, nincsennek ott anyukák, a fiatalokat szeretik, mert lehet őket éjjel és hétvégén rendszeresen túlóráztatni kevesebb a bérük is ( pályakezdő) és szerintük az anyák megbízhatatlanok, így a kismamák csak vezetői poziba tudnak visszajönni, kis beosztottkák, mint én nem ( vagy ha igen, megoldják, hogy rövid időn belül felmondjon anyuka...)
Úgy érzem, hogy a engem, mint a középréteg aljához tartozó nőt ezzel nehezebb helyzetbe akarnak hozni és az az üzenet, hogy nincs szüksége az országnak arra, hogy az én rétegemben gyerek szülessen. Mint nő és mint kisgyerekes, így is nehezebb helyzetben vagyok én is és társaim is....így meg mégjobban megnehezül a helyzet, mert a gyedből még csak-csak elvagyunk, de gyesből nem főleg, hogy megnőtt a lakáshitel ( egy vassal se támogatott minket egyikünk szülője sem, így kénytelenek voltunk hitelt felvenni)...ha nincs bölcsi és így nem tudják hova rakni a gyereket, akkor ki fog szülni? A gazdagok? Akkor mégse baj, ha csökken a népesség? Nem értem. Állandóan azt hallom, hogy bezzeg nyugaton, 6 hét-6 hónap a gyed. Igen, csak ott van részmunkaidő, távmunka, nők támogatás a visszatérésre, bölcsi....itthon ezek nemigazán vannak...aha, itt van start kártya, de nemigazán sikeres, mert nem ettől fognak tolongani a munkáltatók, hogy hajlandóak legyen kisgyerekes nőt is felvenni ( túl nagy kockázat)...és van bölcsi is kint vagy elérhetőbb áron bébiszitter...nálunk a fizetésem hány %a menne el bébszitterre, ha 9óra munka+4óra utazás idejére felvenném? és akkor ő nevelné a gyerekem?
Mit csináljon az a család, ha bevezetik az 1 évet, ha nincs bölcsi?
A gyes nem munkaviszony jellegű és ezért megszakítja és csökkenti a tervezett szerint a következő gyedet. Bár,ha csak egy év lesz, akkor nem tudom, hogy milyen 2 évről beszéltek és mit csökkent..)
Munkaviszony jellegű a tp, nappalin tanulás, gyed pld.
De jó lenne, hogy ha úgy lenne majd, ahogyan Te is gondolod és elég lenne a biztosítási idő vagy pedig a gyest is bevennék a sorba.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Köszönöm! Nekem a noe mondta, hogy ezt addig lehetett csinálni, amíg 180 nap kellett a tégyáshoz és a gyedhez. Most, hogy már 360 kell, nem fog működni ez a verzió.
De jó lenne, ha mégis működne.
Az én munkahelyem áruló szülőgyilkosnak nézi a terheseket és a kismamákat, szinte személyes sértésnek veszik, hogy ha családod alapít. Neked nagyon nagy szerencséd van velük!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ha csak tervezett, akkor nem kell róla szót sem ejteni, habár kiszivárgott és miniszteri szinten is nyilatkoznak róla? Akkor miért van ezzel tele az összes média?
Halkan fű alatt a fejünk felett hagyni kell dönteni a MI helyzetünkről a döntéshelyzetbenlévőket?
Ha csak ennyit változtatnak, akkor nem lehet 2 gyerekkel egymásutánban teljes gyed idővel otthon maradni, mert a kormány szerint visszaélenek ezzel a nők és kihasználják ( médiai hír az ok is). Bár a média soha nem az igazat mondja, mindent csak úgy kitalál, hogy legyen műsor.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!