Milyen új adót vezetnétek még be, ha rajtatok múlna?
Én a - jelenlegi - "politikusok" illetményének felét levonnám csak arra, hogy a Parlament épületét gyalázzák.
JÁRANDÓSÁGOK szigorúan csak saját, a mindenkori léminimum 4-6-szorosában maximált illetményből, - a "politikus" sem vesz nekem cipőt, ha lerohad a régi a lábamról.
Állami diplomák költségeinek megtérítése, - amennyiben "az országból szándékozik kivinni a tudását" a felsőfokú képesítéssel rendelkező ember.
Dohányáruk, szesz, ebtartás, környezetszennyezés, közlekedési kihágások, szabálysértések, szervezett - gazdasági - bűnözés aranyárban.
A dohányzók munkabéréből levonnám a dohányzással töltött munkaidőre esedékes munkabért is.
Adót szednék a parkolótársaságoktól azért, ha semmit nem nyújtanak a sarcért, amit szednek, - a parkolók őrzésvédelmét pozitívan diszkriminálnám.
A szélhámos SZOLGÁLTATÓKAT is időről-időre lehúznám lóvéra.
Ingatlan adót,ahogy a háború előtt és még utána is volt egyideig.
Differenciálva a ház értékét,komfortozatát,helyét (városközpont,város,falu stb) figyelembe véve.
Szigorúan 1 ház= 1 adó. Ha több tulajdonosa van,akkor a házra kivetett adó megoszlik közöttük.
Szép összeg jönne be ebből.
1.Természetesen elsősorban a többkulcsos adórendszert vissahoznám, talán úgy, hogy a szegényebbeknek kevesebbet kelljen, viszonta nagyon gazdagoknak magasabb legyen mint régen.
2.Ez nem teljesen adó, de limitálnám a politikusok fizetését (nem kicsire, de azért nehogy elszaladjon a ló)
3. A végkielégítésre kiszabott különadót eltörölném, mert nevetséges.
4.Vizitdíjat visszahoznám.
5. A multikat talán jobban adóztatnám, de ebből engedmény kapnának magyar termék árusításáért.
6. Magasabb minimálbér->több fizetés->több TB, stb
7. Nem adnék annyi segély azoknak akik nem érdeklk meg.
8.Munkahelyteremtőknek kedvezmény/jutalom->több dolgozó->több fizetés->több TB,stb
9. 3 gyerek fölött a többigyerekre kevesebb lenne a GYES(pláne a kissebségnek)
10. Hogy kerek szám legyen:D
Vigyázzatok mert a Lázár, Kósa és a Viktor ill. besúgóik
(ezek mind fideszesek)figyelik a listánkat!!
alkoholadó, dohányadó, túlsúlyadó, szórakoztató(nem kulturális) tvcsatornák adója, tvkészülékadó bizonyos méret felett, és egyéb elektronikai luxuscikkadók, sminkadó, édességadó, gyakorlatilag minden ami az államnak kiadás az emberek hülyesége miatt
ez lenne így összességében a hülyeségadó
ebből a pénzekből az oktatást fejleszteném és az egészségügyet
19:31
jogos
19:35
logikus, mert ha már általános iskolások füvet tudnak szerezni, akkor nem sokat ér a tiltás.
19:41
ezt is támogatom. mi lenne ha gyk pártot alapítanánk? hátha kormányra jutunk :)
19:47
kilépünk az euból
igen, a SZÁMOK azt mutatták
19:50
kedves rókakoma, amíg maga a szőlőföldeken jár, addig mi kapálunk, hogy ellopkodja a szőlőinket, amiből megtömi a belét hogy nagyobb szem szőlőket lopkodjon mások földjén.
19:57
a fidesz már nem csak a jobbik programot lopja hanem a gyk szellemsiéget is?:O
20:00
ez nem így megy hogy na akkro 200E minimálbér :D néhány eüs dolgozó sem keres ennyit, akkor minek tanuljon ha gyomlálgatással is megkeresi? maximálbér meg azért hülyeség mert ha valaki cégvezető ahol nagy pénzekről van szó és nagy felelősségről, ott nem lehet ennyivel elintézni (pl a bevétel naponta több milliárd).
a külföldi szennyboltokat ki kéne tiltani ahogy vannak és magyar árut eladni.
az utolsó viszont jó ötlet, kicsit nagyobb lenne a felelősségtudatuk.
20:00
az első részével egyetértek, de ha nem lehet kocsival behajtani, akkor hogy menjen? BKV? kerékpárút? nem úgy néz ki mintha azok sokkal jobb állapotban lennének. inkább azt kellene hogy a főútvonalakon kocsi, mellékutcákba pénzért behajtani (ottartózkodásért is használati díj, mintha mész rajta). ezt pl autópályás rendszámleolvasó kamerarendszerrel meg lehetne oldani, így kiszámítja neked a napi fuvardíjzónás területek összértékét.
20:11
talán logikus is nem? azért mert a másik ember hülye és nem érdekli a saját vagy környezete egészsége, ne a mi pénzünkből (adónkból) lássák el a kórházban ezeket az embereket. ha hülyeségre van pénze, akkor arra is van hogy támogassa a betegeket.
20:16
meg a stohl jellegűek, de ezek amúgy is megszerzik, ha akarják, tehát kár aggódni
szavazás előtt drogteszt. mert eddig honnan tudtuk hogy józanok?
20:50
kutya és jósda.
ne csak a kutyára legyen hanem macskára görényre bármire, ami nem rendelkezik képzettségi papírral. egy vadászgörény meg egy életmentő kutya nem a "csipogószőrösgombóc" kategóriába esik, ami luxusállat.
igen a jósolás durva dolog, mert agyilag bomlott idős mamiknak ígérnek sok pénzt meg szerelmet, aztán nem megy el az orvoshoz az epéjével mert megjósolták hogy egészséges...
21:21
csak azokra a kutyákra amelyik nem kertes házban lakik, habár ettől megint nincs megoldva a gond. talán mégjobb lenne ha sokkal több rendőr lenne és magas pénzbírsággal sújtanák azt, aki nem szedi fel. meg aki nem pórázon sétáltatja. bizonyos marmagasság felett meg szájkosár.
21:21
jó ötletek, de szerintem a jó minőségű alkohol is luxuscikk
sőt a magas adókkal irányítani lehetne a luxustermékek árát, mint csoki csipsz, és szintén kevesebbet kellene egészségügyre költeni.
a sporteszközök támogatása nagyon jó ötlet
21:28
ez nem biztos hogy tükrözi a saját magukban okozott kárt, ráadásul mindenki sutyiban tenné. attól még hogy otthon 1 dobozzal elmegy, melóhelyen meg angyalka vagyok, nem változik a helyzet.
egyszerűen a vételárba kell beleszámolni a lehetséges egészségi anyagi károkat. hogy mennyire magas már most is az elvárásokhoz képest, a dohánycsempészetből látszik.
22:05
bizonyos ideig emelt adó, utána pedig egészségügyi igazolás esetén kirendelt eü oktatott kutya!
22:35
csakhogy lakni valahol muszáj, és ha örököltél valakiről 1 nagy házat, akkor a fenntartása és az adója is nagyon magas lesz. nyilván akkor eladni és venni egy kisebbet falun, csak akkor állandóan a bejárásra kell költeni.
ez szerintem sokoldalúbb kérdés mint a luxuscikkek, nyilván attól függ mit értünk komfortozat alatt (nm/személy? légkondi?)
09:07
nem baj őket meg mi figyeljük, ha rosszalkodnak, a listánkra kerülnek :D
Orbán-adó.
Mi adjuk, Orbán elveszi.
A dohány és alkohol termékekre extra magas adót vetnék ki. Egyáltalán nem létszükséglet! Az üzemanyagok adóit viszont csökkenteném. Mivel rengetegen vannak azok, akik csak kocsival tudnak munkába menni, és nem a lustaság miatt!
Maximum 3 gyerekig járna a családi pótlék. Ez visszafogná a brazilok szaporodását!
A politikusok sokkal kevesebbet keresnének, mondjuk a felét annak amit most keresnek, és csak a fizetésük lenne! Minden más juttatást elvennék tőlük.
Kitiltanám azokat a külföldi termékeket amelyek itthon is megteremnek, pl: zöldség, gyümölcs. Akik mégis árulják fizessenek érte plusz adókat! Ezzel is segítve a hazai áruk termelését eladását.
Ennyi jutott most eszembe kb:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!