Orbán V. miért hangoztatta hogy NEM lesznek megszorítások?
Nagyon bölcs dolgokat írsz 70%.
Sajnos a szavazók nagy része igen egyszerű ember. Az ezekhez címzett ígéretek, tömegszavazatokat hoznak. Tehát ezzel kell manipulálnia annak, aki győzni akar és Viktorunk nagyon-nagyon akart és nagyon-nagyon akart bosszút is állni régi KISZ-es riválisán.
Nincs itt semmi meglepő, annak aki több szempontból, több forrásból kiérti a média erősített-tompított üzeneteit.
Még egy kis könyvolvasás,tájékozódás, némi intelligencia kell és el tudod dönteni, hogy miért is ne menj szavazni, akkor, amikor nincs miből választani hiába is súlykolják.
Mert a nem szavazás is szavazás !!!
Sem Orbán, sem Gyurcsány, nem tud egy ekkora konstans córeszből kikecmeregni.
Egyik sem csodatevő, nincs olyan varázspálca, amiben a nép birkábbik fele reménykedik.
Ha a fákon ülő verebeket tapssal felriasztod, felszállnak ugyan, de ugyanannyian vissza is szállnak, csak most esetleg egy másik ágról szarják le a fejedet.
Nem gondolnám, hogy Orbánnak bármit is ígérgetnie, hazudnia kellett volna ahhoz, hogy 2/3-ot nyerjen. Felesleges szájtépésre, hazugságra még egy pártnak, egy politikusnak sincs szüksége.
A FIDESZ 2/3-át az MSZP nyerte meg a "tevékenységeivel", ez azt hiszem a napnál világosabb.
NEM TUDOM, hogy Orbán mennyit láthatott abból, ami a tényleges hiány, tényleges káosz volt. Szerintem semmit, mert a szocik igencsak eldugták ezt a tényt. Most lehet mondani persze, hogy "hát hozzáférhetett volna, ha akar..." Ja...ahhoz, amihez akarták, hogy hozzáférjen.
Szóval azért én ezt a tényt sem engedném el a fülem mellett. Talán azért van ez a mostani megszorítás, mert nagyobb volt a szoci kaki, mint amit bevallottak, és ez csak akkor derült ki, amikor OV hozzáfért mindenhez? NEM TUDOM, ez csak egy újabb gondolat, aminek szerintem legalább annyi esélye van, mint az eddigi felvetéseknek...
Mert 1 dolog az udvarlás és egész más dolog együtt élni.
A politikusi mesterségre csak az alkalmas a 21. század elején aki: prostituált,hazudós,megmagyarázós, erkölcstelen, törekvő, pénzéhes, sógorkoma azzal akivel kell és elég elvakult agyilag deformált birka van mögötte.Már az sem fontos, h retorikai ismeretei legyenek vagy bármilyen ismeretei legyenek.Elég ha kimondja a max két szavat tartalmazó(h meg lehessen jegyezni:) szlogenjét és a népszerűség garantált.
A megszorítás mint olyan, csak olaj a tűzre .Ideig óráig megoldás , de aztán a baj sokkal nagyobb utána mint előtte volt.
Kicsi infláció sokkal jobb mint a defláció ami egyenlő volna a csőddel.
Senki ha valamennyire is komoly ,nem ígérheti soha azt , h jobb lesz vagy rosszabb azért mert ő lesz a főnök.Max annyit h megtesz mindent amit tud azért, h kiszámíthatóbbak ,igazságosabbak lesznek a körülményeknek azon csekély részei amik rajta múlnak.
Ha valaki azt hiszi, h az ő élete csak azon múlik, h ép ki van kormányon...csak sajnálni lehet.
Ha valakinek a közérzete annak a függvénye , h ép ki van kormányon...az olyat már sajnálni se lehet:)
Én személy szerint, ha visszagondolok a vörös ködre, akkor a földet kaparva rohanok bele a narancs ködbe....Az mégiscsak átláthatóbb, és kevésbé b@ssza a szemet.
Persze köd ez is, ami nem jó dolog, de a két rossz közül messze ez a jobb.
Kolopele:
"Én semmilyen megszorításról nem tudok"
Pedig jócskán vannak: jogi és gazdasági egyaránt!
Ne csak Magyar Nemzetet, olvass, mert az eddig is egy szennylap volt... Annyi a különbség, hogy még a jogtipró megszorításaikat is jófejségnek titulálják.
98%-os adó a végkielégítésekre (évtizedeket oktató tanárokéra igen, de fideszes vezetőknek persze NEM.
A válságadót se hidd, hogy lenyelik a bankok, szolgáltatók...
A 3(!) hónapra csökkentett álláskeresési támogatás, a átképzés finanszírozásának, a passzív táppénznek a megszüntetése stb. micsoda?
A fogyatékossággal élők támogatásainak, és egyéb civil szervezetektől való elvonások micsodák?
Az új adórendszerrel a szegényeknek és átlagfizetésűeknek kevesebb lett a bérük, de a gazdagoknak persze aránytalanul (akár havi százezrekkel is) magasabb. Azoknak is akiknek csak pár ezer forinttal lesz több, hidd el, drágább az élet, és nem az infláció miatt, hanem a sok átláthatatlan apróság miatt, amit nem is látsz.
Nem azért van szarban az ország, mert sok a lusta, hanem mert kevés a munka!
A megszorításkor ne csak a pénztárcádat, és az áfát nézd!!!
Ja és a fizetés ill. nyugdíjbefagyasztás?!
Én is csak a jéghegy csúcsának egy szilánkját említettem.
...Ez tényleg fájt! :(
Kolopelének:
http://www.youtube.com/watch?v=wm1dm7_iDxM
Forráshoz google, de ezek is csak a jéghegy szilánkja
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!