Mi a véleményed a Gyöngyöspatai tegnapi konfliktusról? Jobbiknak volt köszönhető?
Az a baj, hogy igaz, hogy van rendőrség, akinek az a feladata, hogy rendet tegyen, de nem volt rend, ez tény. És miért nem volt? Azért, mert nincs a rendőröknek sem tekintélyük, sem pedig hatókörük, ahhoz, hogy betartassák a törvényt. Hiába tett pár ezer rendőr esküt pár hete, többen vannak, az igaz, de ez olyan, mint a nullát szorozni.
Igenis szükség van egy csoportra, vagy szervezetre, aki rendet tesz. Mindegy, hogy az a csoport a Polgárőr egyesület, vagy a Betyársereg, vagy épp a rendőrség. A rendre szüksége van minden tisztességes állampolgárnak. És rend alapján nem azt értem, mint a cigányasszony cikkben.
"Igenis szükség van egy csoportra, vagy szervezetre, aki rendet tesz."
Így van, erre találták ki a RENDŐRSÉGet! A jogköröket lehet bővíteni.
"Mi megtudtuk, hogy a Betyársereg 6 tagja azért érkezett Gyöngyöspatára, mert jelképes 1 forintért egy helybelitől kaptak egy borospincét, amelyet csak a cigánysoron keresztül lehet megközelíteni, ezért a tulajdonos már nem használja. A cigányok egyébként is teljesen kifosztották, még az ajtókat is elvitték. Ráadásul a helybéli gazdát a cigányok már nem is engedték a saját borospincéjéhez, állandóan fenyegették, zaklatták. Amikor szerdán az egyik betyár megtekintette ezt a borospincét, a tucatszámra az utcán lebzselő, a Gárda-közeli polgárőrök miatt amúgy is ideges (hiszen napok óta nem tudnak lopni, bűnözni) cigányok a betyárt is megpróbálták kérdőre vonni, hogy mit keres itt. „Ez itt a cigányok területe, ide magyarok nem jöhetnek” – vágták a betyár fejéhez, aki erre elővette a karikás ostort és a fokost. A végén a fenyegetőző cigányok, annak ellenére, hogy közel százszoros túlerőben voltak, fejvesztve menekültek.
A betyárok arról is beszámoltak, hogy a gyöngyöspatai magyarok nagyon örülnek a gárdista polgárőrök és a betyárok jelenlétének, mert amióta ott tartózkodnak, nagyon régóta nem tapasztalt béke és nyugalom van a település magyarok lakta részén. Nem úgy a cigánysoron, ahol a 460 fős cigányság hőbörög, amiért nem tudják a falubeli időseket terrorizálni és meglopni. A cigányok persze arra hivatkoznak, hogy közülük mindössze 4-5 család bűnöző. Még ha ez igaz is lenne, felmerül a kérdés: miért nem vetik ki maguk közül ezeket a családokat? A cigányok most a szó szoros értelmében jajveszékelnek a félelemtől, de az még nem jutott eszükbe, hogy a bajt maguk idézték elő, hiszen eddig ők terrorizálták a lassan kisebbségbe kerülő magyarokat, különösen a gyerekeket és időseket. A betyárok azt is elmondták, hogy bár eredetileg csak egy rövid látogatásra érkeztek Gyöngyöspatára, végül három napig maradtak, mert a helybéliek marasztalták őket. Hazafelé jövet egy magyar kislány állította meg őket az úton, aki könnyes szemmel kérlelte a betyárokat, hogy ne menjenek el. A betyárok megígérték, hogy visszatérnek."
Bohám fickók ezek a betyárok,de egy biztos:
Én a cigányok mellé zárnám őket is!
Sverdans, ne légy már kőfejű.
Ne ítélkezz a monitor mögül.
20km-re lakom Patától, azok az emberek valós, napi gondokkal küzdenek, nem érnek rá kivárni, hogy az Általad annyira forszírozott "törvény keze" odaérjen. Évek óta gond ez a településen.
Nem írsz ezzel butaságot, csak nem veszed figyelembe a speciális körülményeket.
Olyasmi ez, mint a KRESZ-ben a bizalmi elv. Ha én betartom a szabályokat, jogosan számítok arra, hogy mások is így tesznek.
Ha mégsem, egyszer- kétszer balról telibe vernek egyenrangú útkereszteződésben, elkezdek félni, és fura reakcióim lesznek. Vagyis az elméletben kiválóan működő bizalmi elv, nem állta ki a gyakorlati próbát. Mint a törvénykezés...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!