Heller Ágnes miért hazudik?
Az a legelső 20:57-es voltam, aki szerint Heller azért reagált így, mert Morvai a Líbiai helyzethez hasonlította a tüntetéseket. Korábban leírásokból olvastam erről, de most kiderült, hogy most láttam a teljes, vágatlan verziót, és kiderült, hogy nem hasonlította ahhoz Morvai.
Sorry, mea culpa, tévedtem. Vállalom.
Az viszont egy másik kérdés, hogy valóban félreértette-e Heller Morvai "shot at" és "shot" szavait. Ezt nem tudom eldönteni.
Heller Ágnes nem hazudik. Ez egy ilyen ország, szégyen, hogy a nemzetközi hírű filozófusunkkal ezt művelik! Én jártam egy órájára 20 évvel ezelőtt, és tudom, milyen ember, milyen szakember. A professzor asszony se nem hülye, se nem hazudik!
Szégyelljék magukat azok, akik bántják!!!
Szégyelld magad te..
Én is jártam óráira, sőt, több filozófus órájára is, aki belekeveredett a félmilliárdos pénzügybe.
Heller rettentő butaszágokat nyilatkozik évek óta a tévékbe,n ahová meghívják, többször lebutázta már a nézőket, hogy ők úgysem értik őt, legutóbb az csapta ki a biztosítékot nálam, hogy azt mnodta , "na jó, egy kicsit hazudtam".
Az EP-ben Morvainak volt igaza, és én is a pofátlanság netovábbjának tartom, hogy egy demokráciáról szóló konferencián csücsül , majd tényként közli ezt a teljesen téves álláspontot, hogy nem bántottak senkit 2006-ban, aki ott volt az utcákon. Te mit szólnál, ha ki lenne lőve a szemed ülnél otthon a tévé előtt és Ágnes asszony pár évvel később azt nyilatkozná Európa szeme láttára, hogy ez nem történt meg ?
Most előkerült ez a levele is,ahol ellenforradalomnak titulálja 56-ot. A legújabb, amit hallottam róla, hogy nem ismerte el, hogy ő írta, azt mondja, csak egy részét írta ő, a többit a volt férje gépelhette.. Micsoda pofátlanság egy halottra kenni ilyesmit, aki már meg sem vádheti magát ?
Ágnes egy sajátos világban él, napraforgásra hajlamos, emellett soha életében nem küzdött olyan problémákkal , mint a kisemberek , ezért nincs is benne kelő mennyiségű empátia, amit botor megnyilatkozásokkal tetéz.
Hagyjátok már békén szegény Heller Professzor Asszonyt! Idős már, szenilis, és beszél össze-vissza. A médiának nem kellene már őt kérdezni, hiszen látszik rajta, hogy mindenről nyilatkozik, amihet nem ért, és önmagát ismételgeti, szóval elmúlt felette az idő.
Azért azt tudni illik róla, hogy amikor már nem volt ortodox marxista, a lukácsi esztétikát és filozófiát meghaladta filozófustársaival, akkor azért őt is igen csak indexre tették, nem taníthatott, nem publikálhatott, lehallgatták, megfigyelték, tehát kegyvesztett lett a kádári időkben. Mindezek ellenére nem "megélhetési kommunistáktól üldözött", mint sokan mások, akik ebből élnek!
Tessék inkább a zseniálisabbnál zseniálisabb, éleselméjű könyveit olvasni, és a könyveiből tanulni, nem a bugyuta nyilatkozatain lovagolni.
Szerintem a média direkt csinálja, hogy egy szerencsétlen szenilis öregasszonyt kérdez, aki szeret hadarva beszélni, és szerintem már egy perc múlva el is felejti, mit mondott.
Ki hazudik?
Jó lenne, ha te hagynád abba...
Senki nem gondolja, hogy teljesen korreket vele a média, nem is lehet az, hisz ő Orbán-gyűlölő, baoldali, és a GYurcsányéktól kapták a milliádokat.
Ettől függetelnül annyibotrány van már, hogy nme lehet kimagyarázni.
Miután elolvastad a zseniális munkáit, hallgasd meg a tévés és telefonos ,olykor felháborító tartalmú nyilatkozatait is.
Ne fájjon már a hülyeség.
A mási kprobléma azzal van, hogy időskori szemilitással magyarázod a dolgakat. Te vagy esteelg az orvosa ? Tudod, hogy beteg ? VAn róla papírja ? VAgy csak jó érzés ezzel védeni ?
Tudod te, miyen negatív képet fest rólunk Németországban ? Vannak ám erről is beszélgetések a neten, hogy a sajtó hogy állít be minket a nyilatkozatai nyomán.
Ki hazudik ?
Ő ! Olykor be is vallja, szó szerint, hogy "kicsit hazudtam".
Heller Á. a kilencvenes években Betlen Jánosnak az mtv-ben azt mondta, a zsidóknak azért jó az antiszemitizmus, mert akkor nem asszimilálódnak.
Még jó, hogy Heller nem cionista és rasszista.
De nézzetek meg vele akármilyen interjút, tévéműsort, szinte mindben elmondja, hogy a nézők őt nem értik, hülyék. Buták, együgyűek, alacsonyabbrendűek.
"Heller Ágnes angol tudásáról: Heller Ágnes angol kiejtése, és hangsúlyozása téves, és hanyag. Mondatszerkesztése nem követi sem az angol nyelvtan szabályait, sem az angol gondolkodásmód szellemét. Heller Ágnes nem ügyel sem az angol igeidőkre, sem a szóvégződésekre, vagy a mondat állítmányának az érzékeltetésére. Mondatai, hol darabosak, hol pedig ismétlődő „betoldások” sorozatai. Heller Ágnes, egy-egy már befejezettnek tűnő gondolatát gyakran tovább tetézi, és emiatt roppant nehéz megállapítani, hogy az egyik mondat hol ér véget, és hol kezdődik a másik.
Heller Ágnes, mint előadó: Heller Ágnes hangvétele számonkérő, erőszakos, és kapkodó. Orgánuma hevült, és zaklatott. Hangneme ellentmondást nem tűrő, fölényes, és kioktató. A vita folyamán Heller Ágnes felháborodást mímelve legalább két esetben arra hivatkozott, hogy szavait félreértelmezték."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!