Kádár János idejében is volt ehhez hasonló média törvény mint amit most a Fidesz hozott be?
ma 21:00
elnézést nem vagyok életét áttanult egyetemi professzor, ellenben nemszeretem ha tuskónak neveznek, ugyanis nem vagyok fából, ha ön nem ért a szerves kémiához, ne nevezzen másokat tuskónak!
tegnapelőtt 20:48
Mit olvastál? Valamelyik kádárista propagandakötetet? Mondjuk az "A lenini úton"-t?
Kádár idejében elég volt, ha a pártból leszóltak a szerkesztőségekbe, és az újságírók, riporterek stb. már tudták is, miről szabad írni mit és mit nem, meg miről nem szabad írni és beszélni. Aztán ha valami véletlenül átcsúszott ezen a rendszeren, azt utólag bezúzták.
A Kádár-rendszerben a fénymásológépek használatát is bizalmi kérdésként kezelték, nem akárki férhetett hozzá ezekhez. Munkahelyeken, hivatalokban a másológépeket szépen lelakatolták május 1-jén vagy március 15-én, nehogy valaki "ellenséges propagandát" másoljon velük.
Kétszer volt tüntetés a Kádár-rendszer alatt, ha nem számítjuk az utolsó 3-4 évet. 1972 és 1973 március 15-én. '72-ben néhány fiatal összejött megünnepelni márc. 15-öt, de ezt nem a párt szervezte, úgyhogy szépen szétzavarták őket a rendőrök. Néhányat az egyetemről is kirúgtak. 1973-ban ez ismétlődött kisebb méretben. A következő években márc. 15-én már előre lezárták a tereket, a gyanús fiatalokat előre letartóztatták.
Írógépek írásmintáit szépen nyilvántartásba vettek, besúgórendszer működött, spicliket építettek a "gyanús elemek" közé, lehallgatták a lakásaikat, leveleiket kigőzölték. Ha mélyebben érdekel a téma, nézd meg az "Az ügynök életé"-t.
Nyugati könyveket, folyóiratokat csak megbízható emberek olvashattak, bizalmassági fokozatok voltak.
Tényleg fogalamd sincs a témáról, ha azt hiszed, hogy a mostani rendszer akár csak hasonlít is az akkorira. Nem azért volt "puha diktatúra", mert szabad volt a sajtó vagy a gondolkodás, hanem azért volt puha, mert mondjuk puhább volt az NDK-nál vagy a Ceauşescu-féle Romániánál.
Ne dőlj be a gyk Kádár-imádó nosztalgiázó vénembereinek.
tegnap 14:11
Majd mindjárt jön valami okos, és elhápogja, hogy viszont hét forint volt a tej.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!