Úgy kell dolgozni, ahogy a Fidesz?
Navracsics azt mondta ma a parlamentben, hogy ahhoz, hogy rajtuk kívül egy másik párt valaha is 2/3-hoz jusson, úgy kell dolgoznia mint a Fidesznek az elmúlt 8 évben. Erről mik a vélemények?
Egyébként benneteket nem zavar az, ahogy ezek az emberek viselkednek a gyűléseken? Folyton lehurrogják, kiröhögik , sértegetik egymást.
Én megfordítanám. Ahhoz, hogy egy választáson az addigi ellenzék 2/3-ot kapjon, ahhoz az kell, hogy a kormány 8 évig így dolgozzon. Szóval érted... :) Az MSZP mérhetetlen lopása, botrányai és hiteltelensége okozta a FIDESZ ekkora arányú győzelmét, más alternatíva hiányában. Vagyis a két rossz közül a kevésbé rosszat választották.
Mondjuk az más kérdés, hogy ez alatt a fél év alatt a FIDESZ szerintem többet próbált tenni, több ötlete volt, mint az MSZP-nek a 8 év alatt összesen. Persze ezek közül nem mind jó ötlet, de minden jobb a tétlenséggel egybekötött lopásnál.
Második részére a kérdésednek az a válaszom, hogy ez soha nem fog változni. Az ellenzék ellenzék marad, bár itthon ez durva méreteket ölt. Többet foglalkoznak egymással, mint a munkával.
én is ezért tettem fel a kérdést, mert szeretném tudni. Meg kíváncsi vagyok a szavazóik mit gondolnak erről.
Az eddigi válaszokat megköszönöm, eddig úgy látom , azonosak a vélemények.
Úgy tűnik, a politikai siker receptje a következő:
hozzávalók:
- 1 hataloméhes szónok, aki képes hosszan beszélni a semmiről
- sok ígéret, amit eszük ágában sincs betartani (és nem is tudnának, de ezt nem szabad hangoztatniuk)
- pókerarc
- titoktartási képesség a saját hazugságaikról
- jó hazudozó képesség
- tömeges hülye és hiszékeny szavazóbázis
Én szívesebben látnék olyant a helyükön, akik nem csak a saját zsebükre dolgoznak, de már Móricz is megírta, hogy nálunk ezek a jó szándékú emberek nem jutnak vezető szerepbe, ha nem adják fel elveiket vagy nem diliznek be.
Dehogy dolgozott jól a Fidesz.
Orbánék azért nem csináltak semmit, mert nagyon jól tudják a megalkuvó magyar népről, hogy csak azért a Fideszre fog mindenki szavazni, mert az MSZP szétvert mindent és így az egész bagázs a kisebbik rosszt fogja választani.
Szóval nem azért volt meg a 2/3-ad, mert olyan jól végezték a dolgukat 8 éven keresztül, hanem azért, mert a hülye embereket be lehet csapni ezzel a szavazgatós mizériával, hogyha nem MSZP, akkor csakis a Fidesz lesz a jó, és ezt nagyon jól tudta Orbán is, hogy ilyen a magyar mentalitás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!