Mit szólsz Sólyom véleményéhez?
Figyelt kérdés
Először csak Schmitt Pál fülébe súgta a bírálatát, de nem talált meghallgatásra. Aztán azt mondta, hogy a mainál most nem lehet jobb alkotmányt csinálni. Ma meg már arról beszélt, hogy a vész kitört, az Alkotmánybíróság megszűnik Alkotmánybíróság lenni, és ezen a lejtőn nehéz lesz megállni.
2010. nov. 10. 19:37
1/10 anonim válasza:
Egyetértek vele, de azért Sólyom is elég sokat segített a fidesznek.
2/10 anonim válasza:
A közismerten Fidesz-párti Sólyom egy gerinces, karakán jellem az utódjához, a Fidesz-papucs Schmidthez képest.
3/10 anonim válasza:
Sólyom MÉlységesen elfogult személyes érintettsége révén (mai alkotmány létrehozása,Alkotmánybíróság első elnöke) , ez beszél belőle :P:S
5/10 anonim válasza:
Amúgy Sólyom sokkal karakánsabb ember (mint ahogyan előttem is írták már), Schmidt Pált inkább hagyjuk is. Orbán papucs ennyi.
Nyomába sem érhet sólyomnak.
Kár, hogy már nem ő a köztársasági elnök.
6/10 A kérdező kommentje:
Igen, én is úgy érzem egy kicsit későn ébredt. Még szerencse, hogy Orbán előre látta az ébredését és nem csinált belőle ismét köztársasági elnököt. :)
2010. nov. 10. 20:52
8/10 anonim válasza:
Egyetértek Sólyommal. Ha az Alkotmánybíróság is megszűnik,akkor semmi nem állíthatja meg,hogy diktatúrában éljünk.
9/10 anonim válasza:
Miért hiszitek azt, hogy az AB-vel a diktatúra elkerülhető? o.O
10/10 A kérdező kommentje:
Persze, azzal se kerülhető el önmagában, de az AB elvesztése egy fontos csatavesztés a jogállam szempontjából.
2010. nov. 11. 19:07
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!