Az igaz, hogy 2011 és 2014 között a Fidesz igazából meghívót is küldött több muszlim ország állampolgárainak, hogy a jobb élet reményében “költözzenek ide Magyarországra, adunk nektek menedéket”?
Figyelt kérdés
Mert én így halottam egy kollégámtól, hogy a Fidesz azért játssza el azt, hogy küzd a migráció ellen és csak azért húzott fel kerítéseket meg szigorított a határvédelmen, hogy ne derüljön ki az, hogy igazából a Fidesz valószínű még titkosítva ilyen üzenetet is küldött nekik. De ettől még most is beenged sokat csak már maradhat annyi itt, na meg amelyiknek van esze úgyis megy innen tovább? Közben pedig csak Brüsszel mozgatta úgy a szálakat, hogy elhitesse velünk, hogy Orbán nemzeti közben pedig ő behódolt nem csak Putyinnak de Brüsszelnek is. Az EU pénzt meg tényleg a Fidesz lophatja el. Ha ezeket a vádakat megerősítené valaki akkor a Tiszára szavaznék mert mondhatni Magyar Péter sem szimpatikus biztos vagyok benne, hogy Brüsszel érdekeit kiszolgálná, de Oroszországért legalább nem. De ha lenne is LMBTQ meg bevándorló biztos nem több mint a Fidesz alatt. Mert a Fideszt már én is kezdem rosszabbnak érezni még Magyar Péternél. Forrás gondolom nincs ilye n vádakhoz, attól még, hogy valaki mond valamit nem biztos, hogy igaz. Mert kinézem a Fideszből ezt bár Orbán nem tűnik elég eszesnek ahhoz, hogy ilyen jól megtudja játszani magát és átverni mindenkit? Meg már ígyis tényleg elég korruptak a túl sok hatalom megártott nekik és tényleg kezdünk rosszul állni gazdaságilag. Meg legalább önkéntesek megessenek az Ukrajnai háborúba, ukrán oldalon harcolni. Szerencsétleneket ott gyilkolják még mindig az Oroszok!tegnap 21:41
1/7 A kérdező kommentje:
“2015 óta megy elvileg a Fidesz migráció ellenes színjátéka, előtte meg ő küldött nekik meghívót.”
tegnap 21:43
2/7 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem meghívót küldött, hanem letelepedési kötvényt árult.
Majd a rádióban közölte, hogy ők azok a szegény menekültek akik udvariasan segítséget és menedékjogot kértek, nem pedig azok az illegális migráncsok akiket Soros be akar telepíteni.
3/7 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kedves Kérdező! A kollégád vagy nagyon ostoba, vagy csak téged hülyít.
Hogy Orbán neked mennyire tűnik eszesnek, abba inkább ne menjünk bele...
4/7 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
2: Letelepedési kötvényt szinte kizárólag orosz meg kínai üzletemberek vettek, nem menekültek.
5/7 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kérdező, semmiféle "meghívó" nem ment, kollégád meg nagyon hülye.
7/7 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kiárulták a hazát, hogy a rezsim gazdagodjon. Ilyet nem csinál egy nemzeti kormány.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!