Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » A fidesz kormány miért hagyta...

A fidesz kormány miért hagyta ki azt a lehetőséget, hogy még érdemben tehetett volna a demográfiai katasztrófa ellen?

Figyelt kérdés
A fidesz kormány valójában a Haza érdekei helyett minden intézkedésével a saját gazdagodását helyezte előtérbe. A családtámogatások nem a népességfogyás megakadályozására, hanem a NER építőipari vállalatok meggazdagodásáról szóltak, emiatt nemhogy nőtt volna, de csökkent a születések száma. A migráció ellen a propagandával ellentétben szintén nem tett semmit a fidesz, sőt a távolkeleti és újabban az arab bevándorlók letelepedését legalizálta az akksigyárakkal és most legutóbb Rákosdubajjal. Ekközben a roma lakosság aránya is folyamatosan nőtt. Mindebből egyenesen következik a belátható időn belül, immár viszafordíthatatlanul bekövetkező demográfiai katasztrófa, amely a magyar lakosság arányának folyamatos csökkenésével, majd annak kisebbségbe kerülésével jár. A fidesz volt az utolsó olyan kormány amely még érdemben valós intézkedésekkel tehetett vona ez ellen, mégis inkább a saját kicsinyes érdekeit helyezte előtérbe és végleg hagyta elveszni a Hazát. Ti miként vélekedtek erről?

jan. 30. 22:16
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:
82%

#2

"Mit tehetett volna MÉG amit nem tettek meg?"

Elég sok mindent, tekintve, hogy rontottak a helyzeten.


"Konkrétan kérdezem, szerinted mit lehetett volna MÉG ezeken kívül tenni?"

Nagyon szép lista, csak a legtöbb dolog ártott és nem javított a helyzeten, ezért ostobaság olyan dolgokra mutogatni, amiknek nincs értelme. Kb. olyan a listád fele, mintha olyanok sorolnál, mint a vizes vb vagy korrupció.


#7

"Mégis hogy lehetne a CSOK olyan ami nem az ingatlanvásárlást segíti???"

Ha valami egyből beépül az árakba, ahogy a CSOK tette, akkor semmilyen segítséget nem kapnak a családok, mivel az önrész, értsd családok által megtermelt összeg, nem változik.

Ez valójában csak a nem családos embereknek tett keresztbe, miközben a családosoknak semmi előnyük nem származott ebből.


"Nem a jómódúakat segíti."

Ez pont nem, ez senkit nem segített, a támogatások egy másik része segítette a jómódúakat.


"attól még az ország többségén nagyon komoly segítség volt a legkevésbé jómódúaknak is a CSOK."

Az ország többi részén is beépült az árakba. Ahol nem volt megfigyelhető drágulás, az az elnéptelenedő falvakban volt, ahol érthető módon, senki nem vett ingatlant jó ideje.


"Hiába estek a lakásárak, nem volt vevő, mert nem volt rá pénze az embereknek."

Ez téves feltételezés.

A valóságban nem akartak költeni. Egy válság után az emberek kivárnak, hogy mit hoz a piaci helyzet, illetve a félretett pénzük felélt részét pótolják. Így egy válság után pont természetes, hogy 4-5 évig a piac nem élénkül fel újra.


"Kizárólag ÚJ lakásokra, építkezésekre. A használt lakások árai is elkezdtek azonban már addigra emelkedni"

Pontosan, mivel a CSOK miatt elszálltak az árak. Hasonlítsd össze, hogy CSOK nélkül 2010 előtt évente mennyi ingatlan épült, legtöbb évben bőven 30 ezer feletti volt ez a szám.

2010 után, amikor CSOK volt 20 ezret sem érte el a legtöbb évben.


A felhajlott árak miatt az emberek nem tudtak ingatlanokhoz jutni, amihez nagyban hozzájárult, hogy a fidesz a nevetséges támogatásaival felnyomta annyira az árakat, hogy az egyedülállók kiessenek a piacról.


"A CSOk használt lakásra minimális támogatást adott és mégis elhúztak az árak ahogy teltek az évek"

Persze, mert az új ingatlanok piacáról kiszorultak emberek. Ezek az emberek ilyenkor áttértek a használt piacra, vagyis a kereslet nőtt, miközben a kínálat változatlan maradt, így elkezdtek nőni az árak.

Ez egy az egyben a CSOK-nak köszönhető.


"egy rendes házat is 8-10 millióért."

Ezek az árak kis falvakban vannak. Egy közepes városban lakom és itt közel bp-i árak vannak.


"Felsoroltam rengeteg dolgot amit tettek, szerinted ezek nem jók"

Nem szerinte, objektíven nézve nem segítettek.


Vegyünk pár általános elemet. Minden ami hitel alapú és elég sok ilyen volt, pl. a CSOK plusz, amiket akkor tud valaki felvenni, ha anyagilag képes törleszteni, amit a többség nem képes. Amikor bevezették, akkor minden tele volt a hírekkel, hogy bankok nem hiteleznek, mert tudják, hogy nem fizetnék vissza.

Az adó visszatérítések szintén elsősorban a gazdagokat segítik, mivel többet adóznak, pedig nekik van a legkevésbé szükségük erre. Miközben egy szegény családban nagyobb szükség lenne, viszont ott kevesebbet adóznak. Amíg adóhoz kötöd, addig a gazdagok mindig jobban járnak ezzel.

De más támogatások is nagyon jól kitaláltak, hogy a gazdagok jobban járjanak, pl. ilyen volt az autó támogatás. 2.5 millió forintot kapsz, persze csak akkor ha a felét te állod. Vagyis az kaphatta meg a teljes 2.5 milliót, aki ennyit fel tudott mutatni. A bankok rendszeresen monitorozzák az emberek megtakarításait, a magyarok harmadának nincs félretett pénze, míg a következő harmadnak legalább 1, de kevesebb mint 3 havi kiadásra van pénze. Vagyis ebből a magyarok kétharmada lazán ki is esett.


2019-es adat, hogy a fidesz által bevezetett családtámogatások fele bizony a felső 10%-hoz ment. Ilyen szinten torzít, hogy gazdagabb emberek is igénybe veszik a nekik kedvező támogatásokat, és nem vállalt a felső 10% annyi gyereket, mint az alsó 90%.


A fidesz gyakorlatilag semmit nem tett, hogy több gyerek szülessen. És ezt jó lenne szépen felfogni.

jan. 31. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!