Melyik pártra szavazzak alapvetően konzervatív emberként 2026-ban? (Többi a kérdés alatt)
Anélkül, hogy a jelenlegi magyar politikai palettáról bármilyen véleményt kifejtenék, tőletek kérek kommenteket, tanácsot, vagy nevezzük ahogy akarjuk.
Megpróbálok tömören felsorolni olyan dolgokat, amik számomra fontosak (lennének) egy politikai közösségben, pártban:
-Nemzetben gondolkodó, a nemzeti érdekeket előtérbe helyező
-Magyarország demográfiáját javítani törekvő
-Az AI (Mesterséges intelligencia) vívmányait támogató és ebben Magyarországot az innováció felé terelő!
-A magyar Honvédség modernizálását, a katonaság népszerűsítését támogató
-Magyarország digitalizációját támogató
-A bürokráciát csökkenteni törekvő
-A fogyasztói jogokat védő, a kartell ellen keményen fellépő
-A "Woke" ideológiától (főleg az LMBTQ jelenségek aránytalanul magas megjelenítésétől) elhatárolódó, azt akadályozó
-A szomszédos országokban élő magyar kisebbségek anyanyelvi és emberi jogaiért keményen kiálló! (EP szinten is) + akár Székelyföld területi (katalán, dél-tiroli mintájú) autonómia ügyét nyíltan is támogató (szintén EP szinten is)
-A vallásszabadságot támogató, de mindennemű vallási fundamentalizmus ellen keményen fellépő
-A Budapesten kívüli nagyobb városok fejlődéséért sokat tenni akaró
-A magyar mezőgazdaság fellendítéséért, versenyképességért tenni akaró
-Ukrajna fegyveres segítségét, fegyverekkel való támogatását elutasító
Nagyjából ezek jutnak eszembe, amit keresnék egy pártban, akire szavazhatnék.
Aki nagyon ellentétes elveket vall velem, az vagy ne kommenteljen, vagy csak a kérdésem szerint írjon, ha kérhetem.





Jelenleg nincs olyan párt Magyarországon, amelyik mindegyik, sőt olyan sem igazán, amelyik a legtöbb vágyaddal azonos lenne. Egyes pártok nagyjából a felét tudják ennek felmutatni, főleg a magukat jobboldaliként kategorizáló pártok (Fidesz, Mi Hazánk). De ezek is elég messze állnak az általános elképzelésedtől ahhoz, hogy ne legyenek szimpatikusak. Őszintén szólva a kisebb pártok programját, ideológiáját nem is ismerem, mert annyira jelentéktelenek a politikai palettán.
Én azt mondom hogy várd meg 2026-ot, akkor olvasd el a pártok programjait, és az alapján el tudod dönteni, hogy melyik párt ideológiája áll közelebb a tiédhez. De erősen gyanítom, hogy egyik párt sem lesz elég meggyőző számodra. Alternatív megoldásként el tudod olvasni egyes pártok korábbi programjait is, a fidesz-kdnp szövetségnek meg úgy is látod a teljesítményét.










Konzervatívizmus a régi hagyományok, módszerek és értékek megőrzését (konzerválását) jelenti.
Az újításra és fejlődésre való törekvés ezzel teljesen ellentétes irány.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!