Ön szerint Deák Ferenc jó igazságügy minisztere volt Magyarországnak?
A kortársai közül - akik "nem engedtek a 48-ból" - sokan nemzetárulónak tartották.
De inkább az a lényeg, hogy most milyennek látjuk. A "haza bölcse" titulust nem csak úgy pofára ragasztották rá.
Nem tudom. A korszak rövid volt. Valószínű komoly tekintélye lehetett, mert a szabadságharc után a hadbíróság szabadon engedte, és később Schmerling meghívta az igazságügyi törvények megvitatására (amit visszaautasitott).
A kiegyezés során tett munkája, tárgyalásai során szerintem a maga korában jó érzékről tehetett tanúbizonyságot, de tulajdonképp maga a kiegyezést követően a magyar elit által elhanyagolt nemzetiségi kérdés végzetes lett végül Magyarország számára, és Kossuth borúlátása, Kassanda-levélbeli vziója tényleg bekövetkezett, de maga Deák úgy képzelte, hogy a kiegyezés csak kiinduló keret, lesz lehetőség továbbformálni. Sajnos nem így lett, a magyarokat semmi nem szorította rá jó nemzetiségi törvényre, e téren való haladásra, sőt inkább megmereveett, ez pedig később végül végzetesnek bizonyult. Tulajdonképp jobb lett volna olyasmi megegyezés, ami több biztosítékot ad az országnak külháborúba való sodródás ellen, viszont kevesebb nemzetiségi előjogot ad a magyarságnak az országon belül. Kérdés, hogy Ferenc József beleegyezett e téren való vízióba. Egy ilyen tervezett talán közelebb ált volna Ferenc József eredeti teveihez a nemzetiségek terén, de nem tudom, hogy a hadügyek terén tett-e volna engedményeket cserébe.
Itt találtam egy részletesebb cikket. Megpróbálom kiemelni egy részét ide:
,,Deák Ferenc több reformkori országgyűlésen (például: 1832–36, 1839–40) is kitűnt páratlan jogi tudásával, így nem véletlen, hogy a Batthyány-kormányban övé lett az igazságügyi tárca. Miniszterként a jobbágyfelszabadítás tisztázatlan kérdéseire, illetve az új polgári és büntetőtörvénykönyv kidolgozására összpontosította a figyelmét, így nem vett részt az egyes nemzetiségekkel folytatott közvetlen tárgyalásokon. A horvátok esetében viszont mindent megtett a „békés kiegyenlítés” érdekében, így augusztus 27-én éppen ő terjesztette a minisztertanács elé azt a törvényjavaslatot, mely Horvátország számára a maximumot, az elszakadást is felajánlotta. A Magyarország elleni háborúra készülődő Jellačić azonban még ezt is visszautasította, ami jól jelezte, hogy ekkor már nem a magyar félen múlt a megegyezés. A horvát támadást követően szeptember 11-én Deák is lemondott a Batthyány-kormány tagjainak többségével együtt, de az év végéig még képviselőként tevékenykedett.''
Íme a linkje:
itt találtam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!