Magyar Pétert felfogadta a Fidesz, hogy észrevétlenül bekebelezze a nem baloldali, de nem is fideszes embereket és megmyerje a választást, utána meg visszamegy a Fideszbe és a Tisza párt megszűnik. Fogadjunk, hogy így lesz?
Ha így lenne, elég nagy felháborodást is szülhetne a szavazók körében, ugyanis az azt jelentené, hogy nagyon sokan szavaztak a Fidesz ellen és erre kapnának egy meglehetősen nagy arcul köpést.
Tehát ebben az esetben elég nagy tömeg szavazott volna Fidesz ellen, akiket átvernek - nem valószínű hogy ebből "nyertesen" ki lehetne jönni, lehet, hogy lenne belőle négy év, de egy óriási kiábrándulás is valószínűleg.
Másrészről viszont, ha már megkapja az ember a hatalmat, miért is engedné át azt másnak?
Nagyon ritka, hogy olyan ember tör politikai hatalomra, aki amúgy ne szeretné a hatalmat, pláne önszántából adná azt át.
Ha adunk egy esélyt a teóriádnak, akkor nem azt kell várni, hogy a Tisza megszűnik és átmegy a Fideszbe a hatalom, hanem azt, hogy a Tisza marad a vezető hatalom, de Fideszes akaratot teljesít, Fideszes ebereket hoz helyzetbe és Fideszes emberek kezére játszik mindent - pont, ahogyan most is van.
Ez is szülhet ellenérzést, de még kártékonyabb eredménnyel (emberek teljes bizalomvesztése a politikában generálisan).
Ha a Tisza hatalomra kerül, akkor óriási nagy felelősség is a nyakába szakad, mert azon áll vagy bukik az ország közép vagy akár hosszú távú jövője, hogy csalódottságot kelt-e vagy valós alternatívát ad a mostani vezetéssel szemben. Ebből a szempontból pedig a társulás látszatának elkerülése sem ördögtől való.
2, arról a szavazóbázisról beszélsz, akik 0rbánnak is 2/3-os felhatalmazást adtak! Ha 0rbán át tudta verni ezt az embertömeget, miért ne verhetné át újra?
A felfogadás szerintem nem állja meg a helyét. Nem gondolom, hogy felfogadsz valakit, aki a te rendszeredet erősiti 20 éven át. Őt nem kell felfogadni, hiszen a Te részed.
És szerintem az országnak semmi önbecsülése sem maradt ahhoz, hogy észrevegye, ha átverik.
Én nem tudok bizni ebben az emberben. Lehet, hogy a most verbudálódó pártban lesznek olyan figurák, akiknek tényleg nincs köze a NER-hez, de az én torkomon nem fogja tudni letolni senki, hogy egy olyan emberre szavazzak, aki szó nélkül nézte végig az elmúlt évtized rombolását.
Gyurcsány Ferenc ellen, ugyanúgy hergeltek, ugyanúgy milliárdokat költöttek, közben, ma már úgy vannak vele, hogy Gyurcsány a megtestesült Teréz anya...
a kampány pénzeket, nem elköltik, maguknak adják!
Ha a Tisza nyerne, akkor minek közösködne a bukott Fidesszel?
Fidesz a Tisza előtt bőven vezetett, az ellenzék pedig semmit sem csinált, mégis minek szopatná magát?
Épp az tartotta hatalmon a Fideszt, hogy sok kis párt ellen állt ki, akik egymással sincsenek annyira jóban. Láthattuk 22-ben is, hogy végig csak egymással marakodtak a pozíciókért.
#3 06:26
Azért abban a 2/3-ban nagyon sok minden benne van.
Először az, volt a Gyurcsány-korszak, ami szült egy elégedetlenséget, az emberek változást szerettek volna, ezt pedig a Fidesz meglovagolta és ügyes, de amúgy módszeres tevékenységgel a hasznára fordította (még ellenzékből hozták létre a HírTV-t, valószínűleg ők szervezték a székházrombolást /élükön Toroczkaival és azokkal az emberekkel, akikkel később népszavazásokat lehetetlenítettek el - akkor az egy Puccskísérlet volt/, ők ezért sokat dolgoztak.
Utána úgy lettek kétharmadok, hogy mindig bevetettek valami "trükköt", hogyan lehet ezt elérni... választókerületek durva átrajzolása, mostanság megint amúgy, győzteskompenzáció, szavazóátjelentkeztetések kisebb falvakba, és még ki tudja, mik...
A "néphülyítés" csak erre jött... plakáthelyek megszerzése és használata, rádiók megszerzése (régiek ellehetetlenítése, ill. kizárása mellett), helyi újságok Fideszes kézbe vétele, TV2-csoport megvásárlása, Origo megvásárlása, Index megkaparintása, fizetett kommentelők Facebook, Youtube és ki tudja, milyen területeken, stb, stb, stb.
Tehát a Fidesz magához vett nagyon sok hatalmi ágat, nagyon sok felületen az ő általuk generált vélemény fut, azzal találkoznak az emberek, nagyon sok a befolyásoló közeg.
Ja, az egyházak meggyőzését kihagytam, azzal is nagyon sok ember szavazatát tudták megszerezni. A Gyurcsány-kormány kevesebb pénzt adott az egyháznak mint korábban, a Fidesz pedig ígéretet tett nekik, hogy ad, és emiatt a papok is próbálták meggyőzni az embereket a Fidesz mellett, a Fidesz pedig utána valóban több pénzt adott az egyháznak, ami miatt a hívek is jobban kitartottak mellette, mondván, hogy lehet, a Fidesz is lop, de az egyháznak is ad, ellenben a másik fél nem adott... nem véletlen, hogy Orbán is úgy viselkedik mostanság, mint, aki hívő... korábban nem valószínű, hogy az volt és manapság is valószínűbb, hogy emiatt teszi...
Ezek összessége a kétharmad, beleértve azokat az embereket is, akik idő közben úgy látták, hogy nem érdemes elmenni szavazni, nem tudnak tenni a rendszer hülyeségei ellen.
Most az az érdekes, hogy a fentiek _ellenére_ van ellenzéki erősödés és fölény, amit lehet, hogy a korábbi módszerekkel mérsékelni vagy utolsó pillanatban valami segítségével át tudnak billenteni maguknak, de nem volt eddig sem annyira kétharmad az a kétharmad, nem olyan nagy a szavazóbázisuk mint amekkorának látszik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!