Orbán felelni fog a több ezer bűnöző migráns/ember csempész börtönökből történő önkényes szabadon engedéséért?
#4. "de véletlenül se engedjék csak úgy szabadon a magyar társadalomra, mint ahogy Orbán tette!"
Természetesen nem tett ilyet, dehát ezt biztosan nem írták meg neked a 444-en. :)
Ebben az országban MINDENKINEK elment az esze! Mind a kormánypártiaknak, mind az ellenzékinek hazudott csoportnak!
A kormány folyamatos botrányok közt működik:
a külügyminiszter már nem is titkoltan a ruszkiknak dolgozik és barátságérdemrendes és semmit sem tesz, miután a ruszkik ki be járkálnak a saját szerverein
a közlekedésfelelős miniszternek 15 évnyi kormányzás után, van pofája azt mondani, hogy fekáliából kell várat épitenie és nem tudták, hogy milyen állapotban van a vasút és MAJD AKKOR MOND le, ha komolyabb baleset történik
-a gazdasági csúcsminiszter folyamatosan ismeri el a hibás gazdasági döntéseket, hogy nincs jó állapotban a gazdaság
-a kormányfő kabinetvezetőjét épp kitiltják az egyik szövetségesünk országából
-a kormányfő meg elmegy nyaralni, miközben szétesik alatta az ország
és az ellenzéknek hazudott csoport, meg ül és vár, hogy majd a jövőben, valaki tesz ezellen valamit.
Egyszerűen megérdemli ez az ország, hogy 10-30 éven belül elveszitsük a magyarságot teljesen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!