A párizsban levő Louvre Piramisban melyik fáraó van eltemetve?
A Louvre bejáratát egy üvegből és acélból épült piramis őrzi, melyet csak jóval később toldottak hozzá, a modern és a régi stílus egyfajta egyesüléseként.
Az üvegpiramis a múzeum föld alatti, de fényárban úszó előcsarnokának tetején található, amely a múzeum három pavilonját – Denon, Richelieu és Sully – köti össze.
1983-ban az akkori francia elnök, François Mitterrand kérte fel Ieoh Ming Pei neves kínai születésű amerikai építész tervezőirodáját a Louvre kibővítésére és modernizálására.
Pei megtervezte az egyiptomi piramisokat idéző, acélból és üvegből alkotott, modern építményt, amely ma is megosztja a párizsiakat. Az építésért a híres francia építőmester, Pierre Lescot felelt.
Újfajta üveget fejlesztettek ki az építéséhez
Pei ragaszkodott a piramis üvegének teljesen kristálytiszta átlátszóságához, hogy amikor a látogatók átnéznek rajta, ne is tűnjön fel nekik, hogy üvegen tekintenek keresztül.
Az átlátszó üveg megtalálása azonban komoly kihívást jelentett, mivel az üvegnek alapesetben van egy halványkékes vagy -zöldes árnyalata. Pei felkérte a francia Saint-Gobain gyártóvállalatot, hogy kifejezetten a projekt számára készítsen új üveget.
Az így kapott gyémántüveg az autószélvédőkhöz hasonlóan több rétegből áll, így ha ütés következtében betörne, nem hullana szilánkokra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!