Ki hallotta hogy Orbán Viktor üzlet az indiából?
[link] Viktor miniszterelnök és családja az indiai Kerala államban vakációzik, az utazásról mindeddig azonban nem szólalt meg sem a kormányfő, sem pedig sajtóirodája. A Blikknek azonban sikerült elérnie a szabadságát töltő miniszterelnököt, aki válaszolt az útjával kapcsolatos kérdéseinkre. Orbán Viktort többek között arról kérdeztük, mit csinál Indiában, és miért pont most utazott Dél-Ázsiába. Orbán lapunknak az egészségi állapotával kapcsolatos kérdésre is választ adott.
Orbán Viktor: – A feleségemmel és két lányommal Dél-Indiában vagyunk. Két okból esett erre a választásunk: a múlt és a jövő miatt. Koccsiban - ahol épp most vagyok - halt meg Vasco da Gama, akit még az ifjúsági regényekből kedveltem meg. Az ő nyomába “eredtem”. Kedvenc felfedezőm, jelentősége legalább akkora, mint Kolumbuszé. Ennyit a múltról. A másik ok, amiért itt vagyunk, az a jövő. India gazdasága robbanásszerű fejlődés előtt áll.
Miért most utazott el?
– Január elsején ért véget Magyarország EU-elnöksége. Másnap kivettem a szabadságom és tudtunk is indulni. Az EU-elnökség nagy menet volt, még nekem, sokat látott csatalónak is fel kellett kötni a gatyát. Itt Indiában sem pihenünk sokat, de azért jó kiszakadni az otthoni verkliből. Ha a külpolitikát nézzük, Trump hivatalba lépéséig most szélcsendesebb időszak van, utána beindul a nagyüzem.
Mit szól az utazást ért támadásokhoz?
– Olvasom, hogy mindenféle sületlenségeket hordanak össze. Így szokott ez lenni. Pedig semmi más nem történt, csak a miniszterelnök kivette a szabadságát.
Van, aki azt állítja, hogy egészségi okokból, gyógykezelés miatt utazott Indiába. Ez igaz?
– Makkegészséges vagyok. Ne reménykedjenek!
Az önökről készült egyik fotón látható férfit Krishna Kumarként azonosították, aki egy hagyományos indiai gyógyászattal foglalkozó intézet vezetője Magyarországon. Honnan ismeri a férfit? Miért utazott önnel Indiába?
– Ő az egyetlen indiai, akit ismerek és tud magyarul. Őt kértem meg, hogy azokat a helyeket, amiket kulturális szempontból érdemes meglátogatni, mutassa meg nekem.
Valóban január 16-ig tart az utazás? Ki dolgozik, amíg ön távol van?
– Január 17-en már a Kossuth Rádióban kezdek. Az ünnepek között is sokat dolgoztunk, ki lett adva minden feladat. Két fontos területtel kell most foglalkozni: Trump közelgő beiktatása miatt a külpolitikával, a külügyminiszterrel napi egyeztetésben vagyunk most is. Meg kellett indítani az új gazdaságpolitika 21 pontját, ezt pedig Nagy Márton miniszter felügyeli. Mindkét terület a legjobb kezekben van.
Pontosan kikkel utazott együtt?
– A feleségemmel és a két legkisebb lányommal.
Ki fizeti az útjukat?
– Én.
Ajánlaná az országot másoknak is kikapcsolódásra?
– India nem arról híres, hogy turistaparadicsom lenne. Aki luxusra vágyik, menjen inkább egy osztrák síparadicsomba vagy a Bahamákra. Akit a kultúra érdekel, jöjjön Indiába!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Ő az egyetlen indiai, akit ismerek és tud magyarul."
Szóval már régóta kezelteti magát, különben honnal is ismerné?
Fordítási feladatra ugyanis léteznek hivatalos tolmácsok, akik profi szinten ismerik mindkét nyelvet.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#1 Tisztelik legalább annyira mint Putyint?
"Orbán Viktor minden békét akaró ember!"
Ki nem akar békét egy ilyen minden béke akaró emberen kívűl?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Még Indiában is tisztelik Orbán Viktor minden békét akaró ember!"
Azt sem tudják, hogy ki a búbánat ez a dagadt csávó!...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Miniszterelnök úr,
Remélem, a pálmafák árnyékában, két koktél között, az Arab-tenger partján sikerült végiggondolni a dolgokat:
Emlékszik, amikor 2008-ban a maihoz hasonló gazdasági és morális válságban ön előrehozott választásokat követelt, de Gyurcsány Ferenc foggal-körömmel ragaszkodott a hatalomhoz? Mára ön lett Gyurcsány Ferenc.
Legyen bátor, miniszterelnök úr, nézzen az emberek szemébe és adja vissza a magyar emberek kezébe a döntés lehetőségét!
Önnek 14 éve és minden lehetősége megvolt, hogy Magyarország szintet lépjen, ehhez képest szétlopták, lezüllesztették és a végletekig megosztották a hazánkat. Mindketten tudjuk, hogy ön a magyar néptől nem kap újabb esélyt, vége van!
Ahogy ön is tudja, az előrehozott választás nem csak az ország, hanem a Fidesz érdeke is. Ha most áprilisban megtörténik a választás, akkor van esélye rá, hogy a politikai közössége egyben marad és ellenzékként legalább ellenőrző funkciót gyakorolhat.
Ha ön ugyanolyan gyáva, mint amilyen 2008-ban Gyurcsány volt, akkor a Fidesz is úgy fog járni, mint az egykori MSZP. Először szétesik, majd eltűnik a történelem süllyesztőjében.
Miniszterelnök úr,
Ha már épp Indiába vetette a jó sorsa, hogy több hétre itt hagyja a háborús veszélyhelyzetben lévő hazáját, engedje meg, hogy az egyik kedvenc idézetemet elküldjem önnek a kedvenc indiai politikusomtól, Mahatma Gandhi-tól:
“Először megtűrnek téged, később nevetnek rajtad, később harcolnak ellened, majd győzöl.”
ui.: az indiai Kocsín városában a hírek szerint sok a zsebtolvaj. Legyen óvatos!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
6.
Megint az előrehozott választás?Először időközin kellene indulni,bizonyítani..ha meg ennyire előrehozottat szeretne a selyemmajmotok,illene bemutatni a jelöltjeit,hogy az emberek megismerjék a jelölteket...
Két okból akar előrehozott választást Péteretek:
1. Lehet látják azt,amit ti nem...elkezdett csökkenni a népszerűsége,a közvélemény-kutatások már nem azt mutatják,amit eddig.Így muszáj valahogy kierőszakolnia,hogy 2026-ban a vereséget elkerülje.
2. Azért hangoztatja,hogy a köztudatban maradjon,beszéljenek róla.Ezért volt az adományozás körüli cécó is,a karácsonyi időszakban is a figyelem középpontjába került.Ugyanide tartozik a köztársasági elnök "megszólítása" és ez a bejegyzése is.Figyelemfelkeltés,szereplési vágy,semmi több.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!