Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Sulyok Tamás köztársasági...

Sulyok Tamás köztársasági elnök vagy Orbán Viktor bábja?

Figyelt kérdés

A köztársasági elnök legfőbb feladata a magyar nemzet érdekének mindenkori képviselete.


Ha egy kormány gazdasági, morális és súlyos megélhetési válságba kormányozza a hazáját, akkor a köztársasági elnök nem hallgathat. Ahogy nem hallgatott Sólyom László sem hasonló helyzetben 2006-ban.


Ha egy miniszterelnök minden családtagja százmilliárdossá válik, ha a családja már a repteret, a pályaudvarokat és a minisztériumi épületeket is meg akarja szerezni, miközben hárommillió honfitársunk él a létminimum alatt, ha egy kormány hagyja veszni a magyar embereknek járó uniós forrásokat, akkor a köztársasági elnöknek meg kell szólalnia.


Ha a nemzet döntő többségének megrendült a kormányban a bizalma, akkor az elnöknek nem pingpongoznia kell és lemondania az újévi beszédét, hanem éppen hogy meg kell szólalnia és egyeztetnie kell az előrehozott választás lehetőségéről.


Értem én, hogy Sulyok Tamás úgy gondolja, hogy Orbán Viktor bábnak vette őt fel öt évre a Sándor Palotába, de van egy rossz hírem, a köztársasági elnök a magyar népnek tartozik elszámolással, nem Orbán Viktornak.


Elnök úr, szakítsa meg a szabadságát, szedje össze a bátorságát, nézzen a magyar emberek szemébe és mondjon egy valódi, elnöki beszédet, amelyben kitér hazánk tényleges állapotára és a lehetséges megoldásokra is!


tegnapelőtt 10:47
A kérdező szavazást indított:
Köztársasági elnök
Orbán Viktor bábja
21 szavazat
 1/10 anonim ***** válasza:
14%
"Ha egy kormány gazdasági, morális és súlyos megélhetési válságba kormányozza a hazáját," majd ha lesz ilyen, akkor biztos megszólal. Addig meg minek tenné?
tegnapelőtt 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
53%
Az van kedves első, lépj ki a buborékodból néha
tegnapelőtt 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
13%

Kérdező, az emberek eldöntötték 35 éve, hoyg nálunk a köztársasági elnök szerepe másodrendű, az ország vezetése, a döntések meghozatala az a parlament és a kormány feladata.

Ez a szöveg amit rendszeresen előhoztok azt mutatja meg, hogy nem értitek hogy nálunk nem elnöki rendszer van, mint a franciáknál vagy az USA-ban, hanem a miniszterelnök az aki vezeti az országot.

A köztársasági elnök jogkörei ennek megfelelően másodlagosak, szűkítettek. A törvényesség őre a köztársasági elnök és nm a törvényhozás vagy a döntések meghozatala a feladata. Ahhoz van joga hogy megnézze, a parlament vagy a kormány döntése a fennálló törvényeknek, alkotmánynak, nemzetközi szerződéseknek megfelel-e és ha igen akkor alá kell írnia. Megfontolásra egyszer visszaküldhet az alkotónak dolgokat, de ha az megfontolta és mégis ugyanúgy dönt akkor nincs mérlegelési lehetősége, alá kell írnia.

A köztársasági elnök békeidőben egy protokoll feladatokat ellátó személy és ilyen eseményeken képviseli az országunkat, ennyi. Pontosan úgy ahogy más hasonló miniszterelnöki berendezkedésű országokban is van. Ahogy másféle berendezkedésnél - mint a franciáknál például - ott meg a miniszterelnök feladatköre igen korlátozott és a személye sem olyan jelentőségű mint nálunk.

tegnapelőtt 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
82%

"Ez a szöveg amit rendszeresen előhoztok azt mutatja meg, hogy nem értitek hogy nálunk nem elnöki rendszer van, mint a franciáknál vagy az USA-ban, hanem a miniszterelnök az aki vezeti az országot."

Igazából ti nem értitek azt, hogy mit jelent a képviselet és a morális helytállás és azt hiszitek, hogy ezekre a dolgokra, csak azok jogosultak, akik a hatalmat gyakorolják. A munkavállaló kussoljon a munkakörülményekről, mert az a főnök dolga eldönteni, az ombudsmanok kussoljanak, mert önmagukban nem csinálhatnak semmit és így tovább, és így tovább. Nevetséges, hogy a köztársasági elnök véleményhez való jogát is megindoklod, hogy másodrendű és ne is várjuk el tőle, hogy gyakorolja, miközben elvileg szólásszabadságban élünk és pont az ő dolga lenne a nemzet képviselete (a kormány képviselete a kormányfő dolga, nem összetévesztendő a kettő!).


De egyébként csak tudomásodra hozom, hogy a köztársasági elnök nem igazán kisebb személy funkcionalitásában sem, mint egy országgyűlési képviselő. Sőt!

A normakontrollon kívül, amit említesz, a köztársasági elnök maga is felszólalhat és törvényjavaslatot terjeszthet elő, akárcsak a képviselők.

Úgy, ahogy a kormányzat, pozíciója jogán népszavazást kezdeményezhet, nem kell hozzá 200 ezer aláírást gyűjtenie.

Egyébként ő a honvédség főparancsnoka.

És igazából hivatalosan a köztársasági elnök javaslatától függ majdnem minden magas szintű közjogi méltóság kinevezése is.


Az egy merőben más kérdés, hogy amire a törvény felhatalmazza a köztársasági elnököt, abból általában csak a kötelező minimumot szokták végrehajtani és (a aláírógép gúnynévnek megfelelően) mérlegelés nélkül fogadja el a kormány által megnevezett főügyészi/kúria elnöki/MNB elnöki stb. jelölteket. Az, hogy a köztársasági elnöknek csak egy "protokolláris" jellege van, az igazából csak egy érzet, nem pedig a valóság. És azért érezzük így, mert eddigi köztársasági elnökeink pártfunkcionáriusok voltak, akiknek nem állt érdekében kihasználni a kinevezéssel járó jogokat.

tegnapelőtt 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:

#4 Bedobsz egy olyan szöveget aminek csak pont a kérdéshez nincsen semmi köze.

Bárki moralizálhat, te is ezt teszed meg én is ezt tettem. De ettől még a köztársasági elnöknek nem az a feladata amit a kérdező próbált számon kérni rajta és ezt láthatólag te sem érted.

Szeretnéd ha máshogy lenne, ezt értem, de nincs máshogy. Te maga is leírtad milyen jogkörei vannak a kérdés miért nem fogod fel, hogy ez pontosan engem igazolt le - nincs beleszólása a törvénykezésbe, a rendeletekbe és kizárólag véleményezési joga van, meg a törvényességet ellenőrzi. Akkor is köteles aláírni a törvényt ha moralizás vagy nem tetszik neki, mert nincs joga mást tenni ha az elfogadása törvényes volt és nem ütközik semmi más törvénybe, szerződésbe. Ahogy nem ő vezeti az országot, nem a köztársasági elnök hozza a döntéseket. Pont.

tegnapelőtt 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:

"nincs beleszólása a törvénykezésbe"

Tökéletesen annyi beleszólása van, mint egy országgyűlési képviselőnek...akiket azért választunk meg, hogy beleszóljanak a törvénykezésbe.


"a rendeletekbe"

A törvényeknél alacsonyabb rendű jogszabályok. A törvénykezésbe pedig lásd fentebb, van beleszólása.


"kizárólag véleményezési joga van"

Senki sem hozhat egyszemélyben törvényt, ilyen alapon Magyarországon senkinek sincs beleszólása a törvényekbe, csak véleményezhetik... Látod milyen gyenge az érvelésed?


"Akkor is köteles aláírni a törvényt ha moralizás vagy nem tetszik neki, mert nincs joga mást tenni ha az elfogadása törvényes volt és nem ütközik semmi más törvénybe, szerződésbe."

Joga van felszólalni ellene, joga van továbbterjeszteni az Alkotmánybírósághoz érvénytelenítésre, joga van népszavazást kezdeményezni ellene, ha elég súlyosnak ítéli meg és úgy gondolja a társadalom egyet fog érteni vele.


Konkrétan amellett kardoskodsz, hogy amire joga van az embernek, az nem a feladata. És ez talán egy hétköznapi emberre megállja a helyét, de a köztársasági elnök egy képviselői szerepben van és így nem illeszthető rá. Olyan, mintha azt mondanád, hogy az országgyűlési képviselőknek sem feladata sem felszólalni, sem törvényeket hozni/módosítani, mert a jog szerint ez nekik is csak joguk, de nem kötelességük.

tegnapelőtt 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Sőt, eggyel továbbmegyek, szerinted akkor a mindenkori ellenzéknek nincs feladata sehol a világon? Elvégre többség nélkül nem tudnak "beleszólni" a törvénykezésbe és csak véleményezni tudják. Izgatottan várom válaszod.
tegnapelőtt 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
0%

#6 "Tökéletesen annyi beleszólása van, mint egy országgyűlési képviselőnek...akiket azért választunk meg, hogy beleszóljanak a törvénykezésbe."

Nem. A köztársasági elnöknek nincsen szavazati joga. Nem dönthet a törvényekről, a parlamenti képviselők igen.

""a rendeletekbe"

A törvényeknél alacsonyabb rendű jogszabályok. A törvénykezésbe pedig lásd fentebb, van beleszólása."

Igen, a rendeletek alacsonyabb rendúek, mint a törvények. Ezért más is az elnevezésük, ezért is írtam le külön. Semmi értelme annak amit leírtál és nem, még mindig nem szavazhat a törvényekről sem meg a rendeletekről sem a köztársasági elnök.

""kizárólag véleményezési joga van"


Senki sem hozhat egyszemélyben törvényt, ilyen alapon Magyarországon senkinek sincs beleszólása a törvényekbe, csak véleményezhetik... Látod milyen gyenge az érvelésed?"

A "kizárólag véleményezési joga van" pontosan azt jelenti, hogy kizárólag véleményezési joga van, azaz elmondhatja róla a véleményét és ennyi. Pont ahogy te vagy én is elmondhatjuk róla a véleményünket, de ugyanúgy nem szólhatunk bele és nem dönthetünk róla. Csak a mi véleményünk senkit nem is érdekel, az övé meg igen. Ez nem gyenge vagy erős érvelés, ez tény.

"Joga van felszólalni ellene, joga van továbbterjeszteni az Alkotmánybírósághoz érvénytelenítésre, joga van népszavazást kezdeményezni ellene, ha elég súlyosnak ítéli meg és úgy gondolja a társadalom egyet fog érteni vele."

Igen. Ettől még igaz az, hogy "Akkor is köteles aláírni a törvényt ha moralizás vagy nem tetszik neki, mert nincs joga mást tenni ha az elfogadása törvényes volt és nem ütközik semmi más törvénybe, szerződésbe." Alá KELL írnia ha az alkotmánybíróság sem talált kivetnivalót, ha nem tudja bizonyítani hogy valami törvénynel, nemzetközi szerződéssel ütközik. Hiába hiszed másképpen ez így van és volt is rá példa amikor kénytelen volt aláírni a köztársasági elnök pedig nem értett egyet a törvénnyel. Nem, nem a fidesz kormány alatt volt.

"Konkrétan amellett kardoskodsz, hogy amire joga van az embernek, az nem a feladata. "

Nem, konkrétan semmi ilyet nem írtam le.

"de a köztársasági elnök egy képviselői szerepben van és így nem illeszthető rá. "

Nem, a köztársasági elnök NINCS képviselői szerepben. A képviselőt közvetlen választottuk meg arra, hoyg a nevünkben, helyettünk törvényeket alkosson a parlamentben. A köztársasági elnököt már ez a parlament és benne a képviselők választják meg és semmiféle joga nincsen törvényt alkotni.

A képviselőknek joga és kötelessége a parlamenti munka, a törvényalkotás.

tegnapelőtt 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
74%

"Nem, a köztársasági elnök NINCS képviselői szerepben. "

Magyarországot képviseli, az Alkotmánnyal nehéz lesz vitatkoznod.


"A képviselőt közvetlen választottuk meg"

Listás mandátumoknál ez nem igaz.


"A képviselőknek joga és kötelessége a parlamenti munka, a törvényalkotás."

Tévedés, a képviselőknek joguk van hozzá, de nem kötelességük. Amiért csak országgyűlési képviselők szavazhatnak (és igazad van, itt túlszaladtam a köztársasági elnökkel), ezért default módon értelmezzük, hogy ez kötelességük is, csakhogy ez nem igaz. Nem írja elő a törvény. Nekik joguk van szavazni, de amikor úgy érzik (és sokszor érzik úgy, elvégre sokszor meg sem jelennek, vagy kivonulgatnak), egyszerűen nem élnek ezzel a jogukkal és nem szavaznak és akár be sem teszik a lábukat a parlamentbe.


Továbbra is azt mondom, hogy kevered a gyakorlatot, a szokást azzal amit a törvények megfogalmaznak.

tegnapelőtt 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
76%
Az Orbáni rendszer legalapvetőbb alapja, hogy minden létező poszton és pozícióban csakis szervilis bábember legyen.
tegnapelőtt 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!