Más is csalódott a Fideszben, amiért Gyurcsányt választottak a magyar érdekek helyett?
"Illetve a DK-sok véleménye is érdekel, ti mit szóltok, hogy a Fidesz védelme alatt álltok, az anyapártotok pedig már nyíltan kiáll mellettetek?"
Milyen védelem alatt áll a DK? Te normális vagy? Kövér elvtárs felháborító büntetést szabott ki a Demokratikus Koalíció elnökére novemberben, még a Gyurcsánnyal szemben kritikus ellenzéki híroldalak is felháborodtak rajta.
"Kövér László több mint 14 millió forintos bírságot szabott ki Gyurcsány Ferencre azt követően, hogy az őszi ülésszak első napján árulónak nevezte a kormányt és Orbán Viktort.
A fideszes házelnök ülésvezető elnökként a kormánnyal és az Országgyűlés által megválasztott miniszterelnökkel szemben használt kifejezései miatt a képviselőt előbb rendreutasította, megvonta tőle a szót, mondván, nem engedhet meg magának mindent, „Magyarország kormányát nem hazaárulózhatja le” A DK elnöke később ezt vitatta, szerinte ezt csak a házelnök tiltja, de Kövér Lászlónak „elment az esze”, hiszen az egyik parlamenti főszabály, hogy szabadon lehet beszélni, aminek a kereteit nem feszítik szét az olyan vélemények, hogy Orbán Viktor elárulja a nemzeti érdek képviseletét."
#4: A Fidesz kommunikációjából és ahogy próbálják felemelni Gyurcsányt. Menczer Tamás egyértelművé tette a Fidesz álláspontját: inkább a Demokrtikus Koalíciót ajánlják a Tisza helyett.
Itt az oldalon is megjelentek már azok a fideszes hangok, akik értetlenkednek, hogy az emerek miért nem inkább Gyurcsányra szavaznak. Ez még csak a folyamat kezdete.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!